Posted by Kocsis L. Mihály
>„Rendszerváltás… Nem lehetett nem észrevenni, hogy a kezdeti eufória múltán hogyan költözik a lelkekbe valami ragadós, szirupos szomorúság, valami feloldhatatlan, kilögybölhetetlen szplín. Megmagyarázhatatlan, mondták a közvélemény-kutatások elemzői, miután tudományosan is sikerült kimutatniuk a melankóliát. Megjelent a kérdőívek rubrikáiban, ott volt számszerűsítve az összesítések végén. A józan ész és a statisztikai elvárás a boldogságkvóciens növekedésével számolt, az azonban lassan, de folyamatosan csökkent (negyedévenként közölték az adatokat). A szakemberek értetlenül tárták szét a kezüket, holott nyilvánvaló volt az ok. […] Az emberek ráeszméltek, hogy ami körülveszi őket, az már maga a jövő. A megígért, az elképzelt, a várva várt jövő, ami velük együtt múlik el. Velük együtt, de már az ő felelősségüket demonstrálva. A megszállások, a diktatúrák, az önkényuralmak fölmentik a népeket az alól, hogy saját felelősségükön morfondírozzanak, a szabadság azonban dilemma, bonyodalom, macera, kolonc…”
Orosz Istvánt eddig kiváló grafikusművészként ismerhettük (1951; Kossuth-díjas), ezentúl íróként is számon kell majd tartanunk. Tavaly jelent meg Páternoszter című regénye, amit bátran mernék a reveláció szóval illetni (vö. „hirtelen támadt megértés; rejtett összefüggések meglátása”)!
Magáról a könyvről most a címen kívül mást nem is mondanék, csak a fenti rövid idézetet osztanám meg azokkal, akik bele szoktak botlani ezen a fórumon kis szösszeneteimbe. Mert, véleményem szerint, ennél tömörebben (és pontosabban) még senki sem foglalta össze az ún. magyarországi rendszerváltás lényegét (mint Orosz könyvének rezonőr hősnője; „raisonner” = következetesen gondolkodik, okoskodik)!
(És nem is állom meg, hogy egy másik idézettel ki ne egészítsem a fentieket, a 117. oldalról: „[…] Csehszlovákiában, Romániában és az NDK-ban alulról induló forradalmak eredményeként omlott össze a rendszer, itt viszont tárgyalások révén, békésen és unalmasan történtek a dolgok. Az összeomlás nagyobb sokk, de könnyebb tabula rasát csinálni. A langyos átmenet során az előző tekintélyuralmi rendszer képviselői különösebb megrázkódtatás nélkül menthették át magukat az újba, ami ugyan nem hozta meg az áhított eufóriát, de legalább vér sem folyt. Az emberek érzése az volt, hogy hiába a szólásszabadság, hiába a piacgazdaság, a rendszer alig lett igazságosabb, ráadásul a társadalmi egyenlőtlenség csak fokozódott. Tétova értelmiségiek tanácstalanul tárták szét a kezüket. Észre sem vették, hogyan lett belőlük miniszter. Tetszettek volna forradalmat csinálni – csúszott ki a száján a hobbipolitikus gimnáziumi tanárból kormányfővé előlépő Antall Józsefnek. Vajon arra gondolt, milyen könnyű lenne az újrakezdés, ha ellenfelei nem parlamenti ellenzékként ágálnának körülötte, hanem, mondjuk, börtönökben ücsörögnének, hogy rosszabb alternatíva momentán ne is kerüljön szóba? A rátestált feladat, amit voltaképp definiálni is alig sikerült, meghaladta a képességeit, a lehetőségeit, tán még a becsvágyát is, és dacára az elhíresült bonmot-nak hiányzott belőle az a cinizmus, ami képessé tehette volna rá, hogy félvállról vegye a dolgot. Ha másban nem is, ebben minden utódja túltett rajta.”)
!)