A rendszerváltás ikonikus plakátja – Orosz István: Továriscsi konyec

Posted by
Kocsis L. Mihály
>„Rendszerváltás… Nem lehetett nem észrevenni, hogy a kezdeti eufória múltán hogyan költözik a lelkekbe valami ragadós, szirupos szomorúság, valami feloldhatatlan, kilögybölhetetlen szplín. Megmagyarázhatatlan, mondták a közvélemény-kutatások elemzői, miután tudományosan is sikerült kimutatniuk a melankóliát. Megjelent a kérdőívek rubrikáiban, ott volt számszerűsítve az összesítések végén. A józan ész és a statisztikai elvárás a boldogságkvóciens növekedésével számolt, az azonban lassan, de folyamatosan csökkent (negyedévenként közölték az adatokat). A szak­emberek értetlenül tárták szét a kezüket, holott nyilvánvaló volt az ok. […] Az emberek ráeszméltek, hogy ami körül­veszi őket, az már maga a jövő. A megígért, az elképzelt, a várva várt jövő, ami velük együtt múlik el. Velük együtt, de már az ő felelősségüket demonstrálva. A megszállások, a diktatúrák, az önkényuralmak fölmentik a népeket az alól, hogy saját felelősségükön morfondírozzanak, a szabadság azonban dilemma, bonyodalom, macera, kolonc…”
Orosz Istvánt eddig kiváló grafikusművészként ismerhettük (1951; Kossuth-díjas), ezentúl íróként is számon kell majd tartanunk. Tavaly jelent meg Páternoszter című regénye, amit bátran mernék a reveláció szóval illetni (vö. „hirtelen támadt megértés; rejtett összefüggések meglátása”)!
Magáról a könyvről most a címen kívül mást nem is mondanék, csak a fenti rövid idézetet osztanám meg azokkal, akik bele szoktak botlani ezen a fórumon kis szösszeneteimbe. Mert, véleményem szerint, ennél tömörebben (és pontosabban) még senki sem foglalta össze az ún. magyarországi rendszerváltás lényegét (mint Orosz könyvének rezonőr hősnője; „raisonner” = következetesen gondolkodik, okoskodik)!
(És nem is állom meg, hogy egy másik idézettel ki ne egészítsem a fentieket, a 117. oldalról: „[…] Csehszlovákiában, Romániában és az NDK-ban alulról induló forradalmak eredményeként omlott össze a rendszer, itt viszont tár­gyalások révén, békésen és unalmasan történtek a dolgok. Az összeomlás nagyobb sokk, de könnyebb tabula rasát csinálni. A langyos átmenet során az előző tekintélyural­mi rendszer képviselői különösebb megrázkódtatás nél­kül menthették át magukat az újba, ami ugyan nem hozta meg az áhított eufóriát, de legalább vér sem folyt. Az emberek érzése az volt, hogy hiába a szólásszabadság, hiába a piacgazdaság, a rendszer alig lett igazságosabb, ráadásul a társadalmi egyenlőtlenség csak fokozódott. Tétova értelmi­ségiek tanácstalanul tárták szét a kezüket. Észre sem vették, hogyan lett belőlük miniszter. Tetszettek volna forradalmat csinálni – csúszott ki a száján a hobbipolitikus gimnáziumi tanárból kormányfővé előlépő Antall Józsefnek. Vajon arra gondolt, milyen könnyű lenne az újrakezdés, ha ellenfelei nem parlamenti ellenzékként ágálnának körülötte, hanem, mondjuk, börtönökben ücsörögnének, hogy rosszabb alter­natíva momentán ne is kerüljön szóba? A rátestált feladat, amit voltaképp definiálni is alig sikerült, meghaladta a ké­pességeit, a lehetőségeit, tán még a becsvágyát is, és dacára az elhíresült bonmot-nak hiányzott belőle az a cinizmus, ami képessé tehette volna rá, hogy félvállról vegye a dolgot. Ha másban nem is, ebben minden utódja túltett rajta.”)
!)