A magyar siralomvölgy

Posted by

Kaltenbach Jenő

>Nem akarnék megint okot szolgáltatni a mélymagyaroknak ahhoz, hogy újra lehazaárulózzanak, leidegenszívűzzenek, de az sajnos tény, hogy annak, aki a liberális demokrácia, a humanizmus, a fairplay és különösen az igazság, a tisztességes közélet híve, igen kevés öröme telhet abban, ami nálunk már egy ideje van, és ami, ahelyett hogy javulna, egyre rosszabb.
Már az is eléggé katasztrofális, hogy Orbán, ez a velejéig romlott, hazug politikai kalandor, az országot az elmúlt 22 évben a saját (rusnya) képére formálta. Kivezette a nyugati értékrendből, amelyhez ma már csak a pénz az összekötő kapocs, miközben a háborús bűnös Putyin és rendszerének befolyása utoljára a Kádár rendszer idején volt hasonlóan nagy. Orbán másik nemzetközi támasza a polgárait brutálisan elnyomó, egyre agresszívabb Kína. Nyugaton meg a – szerencsére ellenzékbe szorult – olasz, francia, stb. neofasiszták, meg a két félkegyelmű, Bolsonaro és Trump a szövetségesei.
Mindezt nyugodtan megteheti, mert a magyar társadalom a legcsekélyebb ellenállást sem tanúsítja. Sőt. A legutóbbi választáson Orbán az “egyesült” ellenzék ellen is óriási győzelmet aratott, igaz, részben pont az ellenzék csetlés-botlása, szerencsétlen személyi döntése miatt.
A helyzet ma siralmasabb, mint valaha.
A Fidesz magabiztosan vezeti a népszerűségi listát, kiegészülve a parlamentbe jutott neonáci Mi Hazánkkal.
Az ellenzéki térfélen egyedül a DK maradt úgy, ahogy állva, és talán még a Momentum említésre méltó, a többiek a jelentéktelenségbe süllyedtek.
A valaha jobb napokat látott Jobbiknak a centrum felé való elmozdulása totális kudarcot eredményezett. Jakab pártelnök a senki földjén találta magát. Az egykor kormányzó MSZP lassan néhai koalíciós partnere, az SZDSZ sorsára jut.
És hogy ne legyen ez is elég baj, arról az “ellenzéki” Márki-Zay, a levitézlett csúcsjelölt, ismétlődő zavaró repüléseivel gondoskodik. Hát ide sikerült eljutnia a magyar társadalomnak.
A rendszervàltáskor reményt keltő éllovas ma az EU sereghajtója, demokrácia-siralomvölgy, egyre távolodva attól az értékrendtől ahová annak idején oly nagyon tartozni akartunk. Ma az ország egyharmada egy hazug, tolvaj rendszer híve, egy másik egyharmad képtelen számottevő ellenállásra, vonzó alternatíva felmutatására, a harmadik meg apátiába süllyedt passzív tömeg, amely nem hisz sorsa jobbrafordulásában.
Mit hozhat így a jövő??
E borús, de legalábbis, szerintem, reális helyzetleírás végére jó lenne legalább valami reményt keltőt idebiggyeszteni. De mit? Magabiztos, az értékrendükben hívő demokraták helyett itt sajnos a felsőbbség kegyeit kereső jobbágyok vannak túlsúlyban. Ráadásul a demokraták egy része, pont a jövő generáció, tömegesen menekül oda, ahol azt meg is élheti.
(Nem azért írtam ezt ide, hogy világvége hangulat keltéséhez járuljak hozzá, hanem azért hogy nézzünk szembe az igazsággal!)