Donáth Anna az ellenzék feladatairól

Posted by

A Magyar Hangban megjelent cikk, amelyet Czimadia Ervin emlegetett (részlet)

>Úgy tűnik, az a társadalmi elégedetlenség, amely a KATA-törvény elfogadása utáni hídfoglalásokban vált valósággá, és amelyet tovább fokoz a rezsicsökkentésről szóló fideszes kampányhazugság lelepleződése, kihúzhatja az ellenzéki szavazókat az április 3-a utáni totális apátiából. Míg korábban sokszor és sokan szóltak arról, hogy a Fideszt nemhogy 2026-ban, de talán soha sem lehet legyőzni, ma már egyre többen számítanak arra, hogy a megszorítások a kormány gyors népszerűségvesztéséhez vezetnek. Ez a közhangulat-változás azonban veszélyt jelent az ellenzéki politikára és egy esetleges ellenzéki választási győzelemre. Ha ugyanis az ellenzék szereplői újra valamilyen külső tényezőtől, ez esetben egy gazdasági válságtól várják a kormány bukását, újabb kétharmados kudarccal fizetnek léha, lusta hozzáállásukért. A sikerhez meg kell újítanunk az ellenzéket, és ennek az egyik legfontosabb lépése a szellemi megújítás, ami nemcsak a politikai ajánlat újragondolását jelenti, hanem a politikáról való gondolkodásunk megreformálást is.
Jelenleg ugyanis számos hibás gondolati séma akadályozza az ellenzéket abban, hogy választói többséget tudjon teremteni magának. Ezek a sémák többnyire megfelelési kényszerből fakadnak. Van, aki az ellenzéki keménymagnak, mások az értelmiségnek akarnak a kedvében járni. Az ellenzéki politikának ki kell szakadnia ebből a megfelelési kényszerből, hogy felszámolja saját szellemi korlátait. A továbbiakban több ilyen séma újragondolására teszek kísérletet a teljesség igénye nélkül.

Elsőként tehát a messiásvárással kell leszámolni. A jelenlegi ellenzéki pártokban ott vannak azok a politikusok, akik alkalmasak lehetnek az ellenzék szellemi megújítására. És persze ott vannak azok is, akik miatt egy helyben toporgunk. A tényleges politikai feladat abban áll, hogy egy egységes ellenzéki tábor magába lényegítse a legjobb minőségű pártos és párt nélküli szereplőket, s közben kikényszerítse, hogy az ellenzék évtizedes megrekedéséért felelősek a háttérbe vonuljanak.

Nem kisebb akadály az ellenzék előtt saját kényszeres félelme a politikai karizmától és erőtől.

Erre vezethető vissza az, hogy egyetlen ellenzéki erő sem képes tartósan kiemelkedni és megszervezni a rendszerrel szemben álló oldalt. Úgy tűnik, annyira mélyen él az ellenzéki közvéleményben az Orbán-ellenesség, akkora a félelem a politikai erőtől és a határozott politikai vezetéstől, hogy az ellenzéki választó inkább megbékél 5-6 gyengébb párttal, még ha ez politikailag teljesen versenyképtelen is. Ha az ellenzéki oldalon megjelenik egy erősnek tűnő, karizmatikus vezető, a tábor egy el nem hanyagolható része rögvest „új Orbán Viktorral” kezd riogatni. Az előválasztás elviekben alkalmas lett volna arra, hogy feloldja az ellenzék vezetői válságát: belekényszerítette az ellenzéki választókat abba, hogy egyetlen vezetőt válasszanak maguknak legalább a kampány erejéig. De hamar kiderült, hogy sem az ellenzéki politikai elit, sem az ellenzéki választók többsége nem elég fegyelmezett ahhoz, hogy kitartsanak a maguk választotta vezető mellett – így illantak el például a korábbi jobbikosok a Fideszhez és a Mi Hazánkhoz.

Pedig tudható, ki kell hát mondani: Orbán Viktort nem egy „sokszínű”, 7-8 szereplőből álló, civilekkel tarkított választási szövetség, hanem a szó minden értelmében politikai erővel bíró, szervezett párt és a körülötte kialakuló mozgalom győzi majd le.. Szervezettség és erő kell ahhoz, hogy a kormányváltáshoz elengedhetetlen szereplők beálljanak a sorba. És erő kell ahhoz is, hogy kormányra kerülve túllépjünk a méltatlan belpolitikai harcokon, gesztusokra is képessé válva a leendő ellenzék iránt.

Szakértői kormány helyett hozzáértő kormány kell

A politikusokkal szembeni ellenérzés egy másik mítoszban is megjelenik. Az ellenzéki körök rendre visszatérő igénye a szakértői kormányzás, ami szerintük gyógyír lesz Magyarország minden problémájára. A következő kormánynak azonban nem „szakértőkből”, hanem a szakterületükhöz értő, igazi politikusokból kell állnia. Az elmúlt 30 év politikájának egyik nagy bűne, hogy tudatosan és ártó szándékkal szitokszóvá tette a magyar nyelvben a politikus és a politika szavakat. Pedig politika nélkül nem lehet sem az országot vezetni, sem a társadalmat. A politikusok dolga az, hogy az irányokat és a célokat a választói akarat és a szakértők ismeretei alapján kijelöljék, a szakértők dolga pedig az, hogy előkészítsék a döntéseket, és megtalálják a megvalósításuk módját. A legfontosabb döntések ugyanis egy ország életében mindig politikaiak, nem pedig szakmaiak. A társadalom nemzetképe, viszonya a világ nagyhatalmaihoz vagy épp a kisebbségekhez való hozzáállása nem szakmai, hanem politikai, azaz elvi és etikai kérdés. Aktuálisabb példánál maradva: az, hogy egy állam milyen energiamixet alkalmaz, szintén politikai kérdés. Politikai döntésen múlik ugyanis az, hogy az energia alacsony árát, környezeti terhelését, biztonságosságát vagy ciklikusságát milyen súllyal veszi figyelembe, azaz atomenergiára, fosszilis energiahordozókra vagy épp a megújuló energiaforrásokra helyezi-e a hangsúlyt. De egy ország adórendszere sem pusztán szakmai kérdés: az, hogy egy- vagy többkulcsos legyen-e a személyi jövedelemadó, a lényege szerint politikai döntést igényel.

A szakértői kormány folyamatos követelése végeredményben gyengíti az ellenzéket, mert az ellenzéki pártok azt szűrik le a nyomásgyakorlásból, hogy nekik is szakmázniuk kell. Így pedig versenyképtelenné válnak azokkal szemben, akik a politikát előbbre helyezik, és a politikai logika alapján szervezik meg működésüket. A következő kormánynak tehát jól képzett és felkészült politikusokból kell állnia, akiket szakmájukban kiváló, színvonalas szakértők támogatnak. Újjá kell építeni az ország teljes politikai rendszerét, amelyet az addigra már 16 éve hatalmaskodó Fidesz rommá tett. Ehhez pedig politikai erő és szervezettség kell. Az ellenzéki oldalnak fel kell ismernie, hogy a jobboldal jobban érti a modern politika logikáját, naprakészebben követi a nemzetközi trendeket, és gyorsabban építi be azokat saját rendszerébe. E tekintetben tanulni sem szégyen tőle.Ez annak ellenére (vagy talán éppen amiatt) igaz, hogy a kormányzáshoz nem értenek: az elmúlt 12 év mérlege az EU-s pénzek nélkül összeomló gazdaság, a külpolitikai elszigeteltség, az elhanyagolt oktatási és egészségügyi szektor, és a leszakadó vagy az út szélén hagyott milliók.

Nem működik a nyugati modellek vak követése

A Fidesszel szemben álló oldalra mindig is jellemző volt, hogy nyíltan a nyugati minták meghonosítására törekedett. Szinte minden politikai erő hajlamos arra, hogy más országok modelljeit másolva azokat a magyarországi viszonyok közé ültesse át, miközben valójában nem veszi komolyan a hazai kontextust. És ugyan a fideszes politikusok gátlástalanul az ellenzéket vádolják „vak nyugati modellkövetéssel”, a kormánypárt legalább ennyire hajlamos erre. A rendszerváltáskor elkövetett hibák, bizony, a magyar elit nyugati mintakövetési vágyára is visszavezethetőek. A rendszerváltó elit – többek között – az intézményrendszer kialakításakor nem volt kellő tekintettel a magyar társadalom történelmi tapasztalataira és szociokulturális adottságaira. A legegyszerűbb megoldásnak az tűnt, hogy kvázi lemásolja a német (vagy más nyugati ország) gyakorlatát. S emellett döntöttek. Az uralkodóvá tett nyugatos paradigma azonban nem tudott tartós, mélyreható változást elérni a magyar történelem által évszázadokon át formált politikai és társadalmi szerkezetben.

Nem kérdés: Magyarország helye a Nyugaton van. A Fidesz utáni időket nyugatos értékekre kell alapoznunk: demokrácia, jogállamiság, sajtószabadság, pluralizmus, az emberi jogok tiszteletben tartása, a fékek és ellensúlyok működtetése. Ez az értékalapú elköteleződés azonban nem jelentheti a nyugati modellek kritika nélküli és a magyar kontextust figyelmen kívül hagyó átvételét, mivel éppen ez válhat akadályává a nyugatos értékek meghonosodásának. A magyar társadalom szövetébe is csak az épülhet be, amihez köze van. Az ellenzék szellemi megújulásának csak olyan politikusok tudnak az élére állni, akik megértik: a vak modellkövetés zsákutca. A magyar társadalmat megújító, az ország gazdasági és kulturális életét felpezsdítő, oktatás- és egészségügyét működőképessé tevő politikai erőnek arra kell törekednie, hogy magyar modelleket dolgozzon ki. Ehhezazzal a kérdéssel kell foglalkoznunk, miből fakad a Fidesz dominanciája a társadalomban: milyen igényeket elégít ki, mit ajánl a magyaroknak, és milyen ajánlat lehetne versenyképes a kormányzatéval? Ha a szellemi megújulásra képes ellenzéki politikusok be akarják tölteni történelmi felelősségüket, akkor meg kell vizsgálniuk a politológusok által korábban már többször felvetett kérdést: miért van ekkora igénye a mindenkori magyar társadalomnak egy olyan pártra, amely rátelepül az államra, és azt hirdeti, hogy mindenről és mindenkiről gondoskodik? Ez az ok lehet az a már többször is hivatkozott biztonságigény, amelynek kielégítését évezredes történelmi hányattatása után a magyar társadalom joggal várja a politikai elittől. E biztonság megteremtésének garanciáját jelenleg sokan a Fideszben látják, és nem az ellenzékben. Az előttünk álló feladat az, hogy az ehhez hasonló okokat feltárjuk és orvosoljuk.

 

A szerző politikus, a Momentum európai parlamenti képviselője, volt elnöke