Posted by Gellért András
>FRISS HÍR + 1 régi írás. „A Velencei-tó partján épül fel a 43 milliárd forintos Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia. A kiszáradófélben lévő tó megmentése szintén 40 milliárd forintból lenne megoldható. Az akadémiára azonban jutott bőven pénz, az építkezés pedig egy Fidesz-közeli üzletember érdekeltségének hoz hasznot. Nem hazudnak a Google Earth archív felvételei, amelyeken jól látszik, hogy az elmúlt időszakban a területet a a tóparti erdősáv kivételével teljesen letarolták.” Atlatszo.hu
MOCSÁR (2018)
A tó kicsinyke volt, alig lehetett rátalálni a lankák között. Opálos színe, sötétes vize miatt még mosni sem jártak a partjára. A környék urai azonban szerették ott múlatni az időt. Amikor beleuntak a vadászatba, és nyílvégre való állat sem maradt már az erdőben, akkor szoktak rá a halfogásra.
Sok éven át horgásztak a zavarosban, ám egy nap azt vették
észre, hogy kifogtak belőle minden élőlényt, halakat, békákat, aprócska rákokat. A tó meghalt, és napról napra bűzösebb lett. Ekkor egyiküknek eszébe jutott, hogy van még a környéken egy másik tavacska is, de ott csak a legkövérebb földesúr horgász-hatott. Senkit sem engedett a tó közelébe.
– Ej, nem úgy van az! – kiáltott fel haragosan a tó nélkül maradt horgász nagyurak egyike. – Először arannyal próbáljuk megvenni tőle, ha pedig nem adja, akkor csellel, fondorlattal, erővel.
Így is tettek. Pénzt ajánlottak érte, majd amikor a tó ura nem adta, zaklatni kezdték. A lovait elcsalták, a tóhoz vezető utakat feltúrták, a tóparti fákat kivágták. Bele is unt egy idő után, és negyedáron eladta a tavát.
A nagygazdák, a várurak attól kezdve mindennap ott horgásztak.
Válogatás nélkül emelték ki a halakat, pedig nem is volt szükségük rá. Megenni nem tudtak ennyit, szétosztani eszükbe sem jutott, ott rohadt el mind a bokrok tövében. A szerzés örömére vágytak. Végül minden az övék lett, kihorgásztak, kihalásztak, foglyul ejtettek, elpusztítottak mindent. Ebben a tóban sem maradt élet.
A víz egyre sötétebb lett, és amit a partról nem láthattak, lassan elmocsarasodott. Az urak ismét csak elunták magukat, és unták az elhurcolt, szemrevaló cselédlányokat is. Ekkor, egy forró augusztusi napon, a legdagadtabb uraság azt javasolta, hogy hűsöljenek, fürödjenek meg a tóban. Nosza, gyorsan ledobálták magukról az átizzadt bőrnadrágokat, a nehéz szagú ingeket, és úgy pucéron mind beugrottak a vízbe. Nagyot csobbantak, majd hang és nyom nélkül elmerültek. Senki sem látta őket többé.
A mocsár bosszút állt, amit a tavával műveltek. Lehúzta őket a mélybe, és örökre foglyul ejtette. Belefulladtak a sötét iszapos vízbe, amiben valaha annyira szerettek pecázni. A parton gazdátlanul hagyott botjaikat, merítőhálóikat, etetőtálaikat a cselédek összetörték, a ruhákat elégették.
Ők maguk soha nem beszéltek arról, mi történt. Ezekre az urakra már nem is emlékezhet senki, mert a nevüket is kitörölték az ispánság könyveiből.
Ezt a történetet a helyi múzeumban hallottam. Mennyi belőle a mese, mennyi a valóság, sosem tudjuk meg. A mocsár még egy darabig megvolt, de aztán azt is lecsapolták, ma temető van a helyén. De nincs, aki meghosszabítaná a sírhelyeket, mert a leszármazottak elmentek világgá. Úgy hírlik, egy vállalkozó hamarosan lakóparkot épít az egykori sírok fölé.
Befalazott csőgörény -részlet (2018)
Címkép: Épül a kajak-akadémia