Egy régi történet

Posted by

Fábián András
>Pályafutásom során egy alkalommal úgy alakult, hogy bejárhattam az északi országokat. Nem volt ez
öncélú utazgatás és turistaút sem. Szakmai feladatok és kötelezettségek szólítottak. Az Uniós
csatlakozás előtti utolsó éveket írtuk. Azt tanulmányoztuk, hogy az adott szakterület a legfejlettebb
tagállamokban milyen kihívásokkal néz szembe és azokat hogyan tudja megoldani. Gyűjtöttük a
legjobb gyakorlatokat, közkeletű nevén „best practicies” azért, hogy a csatlakozás időpontjára, vagy
azt követően nagyon hamarosan, a mi területünk is európai színvonalon tudja ellátni a feladatait.
Két kollégámmal jártuk be Dániát, Norvégiát, Finnországot és legfőképpen Svédországot, amiről most
szeretnék beszélni. Helsinkiből érkeztünk Stockholmba, ahol a partnerem fogadott. Rendkívül
udvariasan és figyelmesen kalauzolt bennünket innen oda, onnan amoda. Más mértékadó szakmai
vezetővel aztán sem aznap, de az elkövetkező napokban sem találkoztunk.
Közbevetőleg jegyzem meg, hogy ehhez a látogatáshoz kapcsolódik egyébként életem egyik
legkeservesebb élménye is. Az egyik reggel azzal a hírrel örvendeztettek meg bennünket, hogy aznap
ellátogathatunk a svéd biztosító társaságok éves továbbképzésére. Sok unalmas eseményen vettem
már részt, de elmondhatom, hogy a svéd biztosító társaságok éves továbbképzése, amely svéd
nyelven zajlott és sehogyan sem akart véget érni, talán a legunalmasabb volt. Ahogy próbáltam
valahogy túlélni ezt az emberkínzást, egyszercsak egy rúgást éreztem a bokám magasságában.
Útitársam, Gyula bácsi mosolygott rám biztatóan, és arról tájékoztatott, hogy indulunk. „Miért?” –
kérdeztem – „Vége?” „Nem” – válaszolta – „Csak olyan hangosan horkoltál, hogy már mindenki
minket nézett.” Méltóságomat megőrizve igyekeztem kiosonni a vigyorgó arcok elől a folyosóra.
Gyula bácsi azonban megnyugtatott: „Tudod hányan cserélnének most veled mindennél szívesebben
odabent?!”
Szóval így zajlott ez a látogatás és egyszer csak vége lett, mégpedig egy vacsorával a Stockholmi
Városházán, ahol a Nobel díj átadás utáni bankettet is tartani szokták. Úgy volt, hogy ezen végre a
partner szervezet vezetője is megjelenik majd, akivel a betervezett találkozónkat az előző nap már
egyszer lemondták. Ám a kiváló úriember a vacsorára sem jött el. Bátortalanul megkérdeztem hát a
partneremet, hogy mi történt a főnökével. Nem akar velünk találkozni talán? Rövid szabódás után
közölte, hogy két napja nincs főnöke. Kérdésünkre nagy nehezen kinyögte, hogy a főnökét azonnali
hatállyal felmentették.
További faggatózásunkra végre megnyílt és elmesélte, hogy mi történt. Pár nappal korábban a
hivatalban arról értesítették az illetőt, hogy édesanyját azonnal kórházba kellett szállítani. Gyorsan
menjen be a kórházba, mert nem biztos, hogy még életben láthatja valaha. Emberünk gondolkodás
nélkül bepattant a hivatali autójába és lóhalálában a kórházba vágtatott. Mivel a szolgálati autót
magáncélból vette igénybe, ezért a hivatalából azonnali hatállyal felfüggesztették. A gyorsított
eljárásban lefolytatott vizsgálat megállapította a hivatali gépkocsi jogosulatlan magáncélú
igénybevételét és ennek alapján leváltották.
Mint említettem, az eset Stockholmban, Svédországban történt. Ennek már lassan több mint húsz
éve. Nem is tudom, miről jutott eszembe.