A fegyverek elnémulnak, a traumák megmaradnak

Posted by

  Terék Anna, Molnár G. Nóra: Csönd / Thealter

 |

A szétszabdalt országban egy szétesett család. Háború, aminek nyoma generációkon át megmarad. A Csönd hősei emberek, akiknek nemcsak a hazája hullott szét, de identitása is. Terék Anna és Molnár G. Nóra darabját Szegeden mutatták be, a Thealteren.

Antóci Dorottya

A nyolcvanas évek végének popslágerében egy csinos szőke lány arról énekelt, milyen jó is „júgó” lányként lenni a világban. Lepa Brena az, kevésbé ismert nevén Fahreta Živojinović. Bosznia-Hercegovina szülötte, szerb-horvátként muszlim nevelésben részesült, később Belgrádban csinált karriert. Brena Jugoszlávia egyik szimbólumává, zenei ikonjává vált azzal, ahogyan ötvözte a népzenei dallamokat a popos hangzással. Természetesen milliók rajongtak érte a ’90-es évekig, ám a háború sötét fellegei meg az etnikai feszültségek a gyűlölködők céltáblájává tették. Aki bosnyák volt, árulónak tekintette, amiért szerb akcentussal beszélt és szerb férjet választott, többen pedig azt rebesgették, hogy az iszlámról áttért az ortodox vallásra. Mi sem ábrázolja jobban a háború okozta, sok helyen máig eleven berögződéseket, mint hogy boszniai fellépése ellen még 2009-ben is tiltakoztak. Ennek ismeretében könnyebb elképzelni, milyen ellentmondásos érzés lehetett annak idején egy éppen széthullóban lévő állam szülöttének lenni. Ha mégsem, akkor ezt remekül ábrázolja Terék Anna és Molnár G. Nóra darabja.

Csönd egy órában meséli el egy ország dicső napjait, polgárainak – kívülről különösnek tűnő – életét, annak minden örömével, s később bánatával együtt. Az ország, de ami még fontosabb, egy család széthullását láthatjuk a deszkákon. Mert a szétszabdalt ország emlékeit nem csupán lebombázott házak, régi történelemkönyvek vagy padlásokon porosodó zászlók őrzik, hanem több generáció memóriája is.

Terék Anna verses dokumentumdrámája Josip Broz Tito elnökségével kezdődik, kinek a képe ott lóg minden háztartásban. Neve hallatán meleg mosoly terült szét annak idején az arcokon. Tito, ki atlaszt küldött a szegény gyerekeknek. Kit celebként néztek a televízióban, mikor kutyáival együtt nyaralt, s mosolyogva szívta szivarjait. A szerzőtársak által megmutatott családon keresztül a mindennapi jugoszláv életet láthatjuk: hogyan játszott együtt magyar, szerb és horvát gyerek. Mennyire természetes volt, ha idegen nyelven szóltak is az emberhez, azt valahogy mégis meg lehetett érteni. A család gyermeke Tito uralma alatt cseperedett fel szépen, partizánfilmeket nézett a moziban, és háborúsdit játszott az utcákon.

Antóci Dorottya, Berta Csongor

Molnár G. Nóra társszerzőként és rendezőként tette át színpadra a drámát. A nézők a főhős gyermeki tapasztalatain keresztül láthatják ezt a világot, és utóbb azt is, hogyan vet véget a háború a fiatalkornak. A gyermeki kacagást és a pezsgővel édesített családi karácsonyokat felváltja a félelem a behívótól, az áramszünetek némasága. Nem marad más, csak a rettegés szeretteink elvesztésétől, egy háborútól, amelyben sokszor azt sem tudták, kit kell gyűlölni és miért. S amikor már azt hiszed, nem lehet rosszabb annál, mint hogy szerelmed, édesapád nem tér vissza, csak zsákban, akkor fordul egyet a történet. Megismerkedünk a háború utáni, frontot megjárt, üressé szürkült tekintetekkel. Mert a traumák megmaradnak a fegyvernyugvás után is. A háborút járt apa traumái megpecsételik a gyermeke sorsát. A háború elvette az asszony férjét, de akit visszakap, már egy egészen más ember, és sosem lesz ugyanolyan, mint volt.

A négy színész – Nyakó Júlia, Felhőfi-Kiss László, Berta Csongor és Antóci Dorottya – természetesen nem csak egy családot formál meg a darab során. Politikusok, államfők, katonák bőrébe bújnak olykor. Nyakó és Felhőfi-Kiss házastársakként megrendítő alakítást nyújtanak. Szívszorító Nyakó monológja, mikor magának és a gyereknek is próbálja bizonygatni, hogy minden rendben lesz. Felhőfi-Kiss katonának behívott, majd onnan visszatért apaként igen pontosan ábrázolja, mint veszi el az ember eszét a háború, és hogyan őrül bele fokozatosan a sehová sem tartozásba.

Felhőfi-Kiss László, Nyakó Júlia, Berta Csongor

A darab jeleneteit különféle zenei betétek akasztják meg. Ezek a legbizarrabb és legnagyszerűbb hatású elemei az előadásnak. A szereplők rap-ódában istenítik Titót, a háttérben pedig régi, a felnagyítástól szemcsés felvételeken láthatjuk. Berta Csongor fantasztikusat alakít ezzel a groteszk szöveggel. Aki most látta, évek múltán is bizonyára ez a jelenetet idéződik fel benne. És persze a Lepa Brena-dal (Jugoslovenka) is felcsendül az előadásban Antóci Dorottya hangján – és közben a háttérben a háború képei jelennek meg.

Antóci hosszú, szőrmegalléros kabátban állva énekel az alacsony dobogón, akár egy valódi dáma. Nem maradhatott el az induló sem, a protokoll események állandó kísérő zenéje: Uz Marsala Tita – A hős Tito marsallal a pokol sem állít meg… A dokumentumfilm részletek tökéletesen illeszkedtek Matisz Flóra Lili zenéjéhez, hátborzongató összhatást teremtve.

Nyakó Júlia

De a család történetét nemcsak a zenei betétek szakítják félbe. Időnként kis „politikai kitekintést” kapunk: a múlt politikusai tanácskoznak, döntéseket hoznak emberi életekről, a fejük fölött. Ezek ellenére sem válik (ki)oktató jellegűvé az előadás – habár olyat bőven találni a fegyvernyugvás óta, a háborúval foglalkozó alkotások között. A darabot szerb nyelvű párbeszédek tarkítják, de az elszólások és dalok nem kaptak magyar feliratot. Viszont a színészi játék tökéletesen érzékeltet mindent, és nyelvismeret nélkül is érteni lehet, amit kell.

Felhőfi-Kiss László, Nyakó Júlia

Jeli Sári Luca díszlete egyszerű, ugyanakkor igen praktikusan működik: a darab végére épp úgy szétcincálódik, mint az egykori állam. A raklapokon nem marad más, mint a krétával húzott vonalak, melyek jelzik: mindenki számolta a napokat a háború végéig, de a rovások egyre csak gyarapodtak.

Azért ijesztő most látni az előadást, mert tudjuk, valahol most is háború zajlik. Az ott élő emberek sokszor éppen azt élik át, amit a Thealter előadásán a szemünk elé tártak. Minden háború sokat vesz el az életünkből, de egy dolgot biztos hozzáad: az ember hozzáedződik, hogy elviselje az átmenetiséget és a csöndet, amelyet maga után hagy.

Fotók: Révész Róbert/thealterphoto2022

A KULTÚRAKIRAKAT
%d bloggers like this: