Miért nincs magyar illiberalizmus, ha van?

Posted by
Parászka Boróka
>Ma már tudjuk, Dallas előjátéka Tusványos volt. Ami Erdélyben elhangzott, az Texasban visszhangzott, jó hangosan. Vesztesek között mondott győzelmi beszédet Orbán Viktor a Konzervatív Politikai Akció Konferenciáján Dallasban. Globalizmusellenes szónoklatot tartott, hogy bejelentkezzen a globális szélsőjobb élére. Úgy kalkulál, a nemzetközivé levő szélsőjobbé a jövő. És világszerte sokan kalkulálnak úgy: Orbán Viktorral teljesedhet ki a szélsőjobbos győzelem. Holott a szélsőjobb Indiától Európáig válságban van, Orbán Viktornak pedig már nincs hova hátrálnia.

A nemzetközi sajtó azt elemzi, mi a vonzó az amerikai konzervatívok számára Orbán Viktor személyében, mi az, amivel többet vagy mást tud annál, mint amit a választásokon elbukó, és a republikánusokat maga alá gyűrő Donald Trump. Orbán Viktor nem tud sem többet, sem mást, mint amit a helyezkedésből politikai karriert építő Trump. Nem erősítést, új politikai programot, stratégiai fellendülést hozó szövetséges.

Orbán Viktor egy nagyon kis európai ország nagyon nagy túlélője, politikai életműve is ennyi: a túlélés. Túlélte az összes riválisát a magyar politikai életben, maga alá gyűrte a magyar többpártrendszert, a rendszerváltás összes vívmányát. Minden megszűnt, szétesett, átértelmeződött körülötte, még a saját pártja is, többször alakot, színt váltott. Csak ő van egyedül még mindig a porondon, körülötte pedig már minden összedőlt. És az amerikai szélsőjobbnak pont erre van szüksége a több évtizedes leépülés, a (fehér) választói bázis szűkülése-fogyása közepette. A reményre, hogy akkor is lesz esély a politikai túlélésre, ha ennek a matematikai esélyei csökkennek, vagy elfogynak.

Orbán Viktor bravúrja azonban nem bravúr, hanem történelmi és geopolitikai kényszer (vagy esély – nézőpont és interpretáció kérdése). Magyarország egységes, majdnem homogén nemzetállam (legalábbis nagyon törekszik erre, például akkor, amikor a magyarországi romák egy részét asszimilálja, a cigányok többségét pedig kíméletlenül diszkriminálja). Nem jószántából vált azzá, ez a trianoni örökség átka, amelyből Orbán Viktor most profitál. Igen egyszerű arról szónokolni Tusványoson, hogy a magyarok nem kevertfajúak (bármit is jelentsen ez), tudván tudva, hogy a történelmi Magyarország etnikai közösségei a jelenlegi Magyarország határain kívül maradtak, és a mai ország területén, ha akarna se keveredhetne az átlag magyar. Sehogy, senkivel, se más etnikumhoz, se más vallási csoporthoz tartozókhoz.

Könnyű erről szónokolni úgy, hogy a magyar nacionalizmus elmúlt száz éve (ha Trianontól számoljuk) vagy százötven-kétszáz éve (ha az 1848-as forradalom, vagy a reformkor évtizedei óta számoljuk) arra kondicionálta ezt a társadalmat, hogy – sokszoros idézőjel – ne keveredjen, erőszakosan magyarosítson, asszimiláljon. Könnyű erről beszélni úgy, hogy a magyar etnonacionalizmus alapjait a Horthy-korszak erősítette meg, a magyar fajelmélet kereteit a magyar nyilasmozgalom jelölte ki. (Ez utóbbinak a hagyományait sokáig rejtve, manapság egyre nyíltabban ápolja a magyar társadalom jelentős része). És a Kádár-rendszer is hozzátette a magáét ahhoz, hogy a magyar kultúra bezárkózó és egynemű legyen.

A magyar nemzetállam öröksége a politikai hungarikum, amire Orbán alapoz. Hozzáadódik mindehhez a liberális felszabadulás, a rendszerváltás ígérete, a békés és ezért példaértékű átmenet, a Magyarország számára kitalált közép-kelet-európai iránytű- és hídszerep, amelyet 1989-ben magára öltött az ország. Orbán Viktor ifjú, heves és sok oldalról támogatott rendszerváltó politikusként indult, és hiába történt meg az illiberális fordulat, hiába épült ki a magyar autokrácia, tört ki a Brüsszel-ellenes harc, hiába indított újabb és újabb támadásokat a globális ellenség, Soros György ellen, azért mindenki tudja, hogy egykori Soros-ösztöndíjasunkkal állunk szembe.

Volt már minden, ami lehetett, és mindennek az ellentéte is. Liberális, konzervatív, nemzeti, szélsőjobbos. Akármi is történt, történik, bizonyos értelemben a mi fiúnk. Ennek a társadalomnak a képét tükrözi vissza. Kifordult önmagából, saját árnyékává, cáfolatává, karikatúrájává vált, politikai értelemben elmagányosodott – de itt van, jelen van, a hatalom pedig a kezében egyre koncentráltabb. Néhány évvel ezelőtt Tusnádfürdőn, a jelenlegi diktatúrák és autokráciák megerősödésének idején mintaországnak nevezte Oroszországot és Törökországot Orbán Viktor. Akkor még szó sem volt fajelméletről, de már sejteni lehetett az irányt, ami felé azóta elmozdultunk. Ma Oroszország háborúban van, Törökország rendkívüli inflációval és gazdasági válsággal küzd. A mintaországok válságban vannak, csak Orbán menetel előre. Amerikában hatalomra jutott ugyan Donald Trump, de sem a republikánus pártot, sem magát az államot nem sikerült úgy foglyul ejteni, mint Magyarországon a Fideszt és a magyar államot.És ebben a helyzetben lép fel Orbán Viktor, aki maga is izolálódással, marginalizálódással küzd. Úgy kell neki egy kis nemzetközi elismerés, vállveregetés, mint egy falat kenyér.

De valóban tud-e újat mondani az amerikai illiberálisoknak? Aligha, az ő bravúrja ugyanis az, hogy Magyarország kinn is van és benn is van a liberális demokráciák valamint az Európai Unió közösségében. Kiegyezik, megalkuszik, ha kell támad, ha kell kunyerál. És miért teheti ezt meg?
Mert profitál a posztrianoni helyzetből.
Abból, hogy Magyarországon az etnonacionalizmust különböző történelmi korokban, különböző renzsimeken immár majdnem kétszáz éve erősítik. Szinte mindenkit meg lehet ezzel szólítani: a liberálisoktól a nyilasokig. És, ami a legfontosabb: ma már fajelméletként is lehet vele házalni. Csakhogy, amit a kis, Közép-Európában megengedhet magának egy lejártszavatosságú autokrata, azt nem engedheti meg magának egy akkora ország politikusa, mint Trump. Aki hiába ejtette foglyul a saját pártját, a demográfiai folyamatok nem neki, és nem a fehér felsőbbrendűségi tanoknak dolgoznak.
Antiglobalistáknak tűnnek, valójában profitálnak a globalizmusból, Orbán is, autokrata, leszállóágon lévő példaképei is, ezért hallgatnak mélyen a valódi katasztrófákról, például a klímakatasztrófákról arról, hogy a világ éppen megég és megfullad.

Napunk.sk

CÍMKÉP: MINISZTERELNÖKI HIVATAL