Kicsit óvatos, kicsit betoji, de mégis egy nyilatkozat

Posted by

A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége az alábbi nyilatkozatot fogadta el 2022. augusztus 4-ei határozatában.

„Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek,
úgy különb-különb nyelvet és szokást,

különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal,
s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli…”
(Szent István király intelmei Imre herceghez)

A ma élő emberek egyetlen fajhoz (Homo sapiens) tartoznak, melynek tagjai eltérnek egymástól például bőrszín, testalkat, arcberendezés szerint. Az ember hosszú idő alatt kialakult különböző rasszainak egyike sem magasabb vagy alacsonyabb rendű, mint a másik, és keveredésük egyidejű az emberiség történetével. E folyamat bármilyen korlátozása vagy megbélyegzése összeegyeztethetetlen az egyetemes emberi kultúrával, a humanizmussal, a kereszténységgel és az emberi jogokkal.
Egy-egy kultúrát különböző embercsoportok hozhatnak létre, amelyek jellemzően nem rassz szerint, hanem földrajzi elhelyezkedésükben, történelmükben, nyelvükben vagy nemzeti identitásukban különböznek. A kulturális keveredés hathat megtermékenyítőleg, segítve a társadalmi fejlődést, de jelentős feszültségek forrása is lehet. A politika és a társadalom felelőssége a kultúrák egymást gazdagító, de önazonosságukat megőrző sokszínűségének fenntartása, találkozásaik koordinálása és a fellépő ellentétek kibékítése a nemzetek és az emberiség javára.
Az olykor igen keserűen megszerzett történelmi tapasztalatok arra tanítanak, hogy óvakodjunk a túlegyszerűsített válaszoktól.

Címkép: A tudósok és a hatalom. aNusz rajza