Püspökök és tízmilliárdok

Posted by
Gábor György
>Szóval akad egy megyéspüspök, aki 30 milliárdos állami támogatásból (tehát az én pénzemből és a te pénzedből) felépíttette a lakitelki Hungarikum Ligetet, turult mintázó lovardával, Nimród csillagképet mintázó footgolf pályával, borkatedrálissal, termálfürdővel, kupolás barlangmedencével, hotellel és kempinggel, megyéspüspök, aki megkapta a kormánytól a 17 milliárdra becsült zánkai gyerekvárost, kapott még hozzá 26 milliárdot felújításra, plusz kap évi 4-5 milliárdos működési forrást (mindezt úgyszintén az én pénzemből és a te pénzedből), megyéspüspök, aki ugyancsak a kormánytól megkapta a fonyódligeti tábort, s így lett az állami forrásokból épített vagy felújított ingatlanok egyik legnagyobb tulajdonosa (feltételezem, rendesen visszacsurgatva az én pénzemből meg a te pénzedből a gazdái zsebébe), megyéspüspök, akinek köszönhetően a Szeged-Csanádi Egyházmegye ingyenesen megkapta Mészáros Lőrinc dresszgyártásra szakosodott, milliárdos bevételű kötöttárugyárának részvényeit, megyéspüspök, aki amúgy hatalmas gourmand hírében áll, ennélfogva magától értetődő, hogy a Szegedi Dóm alatt kiépített egy luxuséttermet, garantáltan friss, az Adriáról érkező napi halszállítmányokkal, egyedül az országban itt kapható montenegrói sörrel, mediterrán jelleggel, mert ahogy a megyéspüspöktől tudható, a milánói dóm környéke a gasztronómiai példaképe (a milánói dóm emlegetésével végre egy szakrális szempont is felbukkant), megyéspüspök, aki 14 milliárdos állami támogatásból (vagyis újfent az én pénzemből, meg a te pénzedből) felhúzott Szegeden egy stadiont, amely az áldott csengésű Szent Gellért Fórum szerény elnevezését kapta a keresztségben, vannak ott amfiteátrumok, teniszpályák, edzőtermek, szabadtéri hibrid pályák, van rendezvényközpont, továbbá ez a megyéspüspök tartja fenn, naná, állami pénzekből a Szeged-Csanád Grosics Akadémiát, s akinek ennyi jó kevés, az tudja meg, hogy a stadionnak még kápolnát is sikerült építeni. No már most, a kápolna (capella = köpenyke) szó onnan ered, hogy amikor a pannóniai születésű Tours-i Szent Márton katonaként a téli hidegben egy nélkülöző, kifosztott és kegyetlenül bántalmazott koldussal találkozott, azonnal megosztotta vele saját köpenyét. A kettévágott köpeny ereklye lett, s a királyok magukkal vitték a csatáikba, ahol egy külön kis sátrat kapott a capella, a fél köpenyke. Szent Márton tehát nem elvett a szegényektől, hanem épp ellenkezőleg: adott nekik.
De visszatérve a szegedi focistadionnak a kápolnájára! Rendkívül érdekelne, hogy a Budapestre, az MTK elleni meccsre induló Szeged-Csanád Grosics Akadémia szurkolóit indulás előtt vajon ebben a kápolnában igazította el a megyéspüspök a „zsidóbűnözés” mibenlétéről, arról, hogy „igenis van zsidóbűnözés, zsidóbűnözés, zsidóbűnözés”? Itt mondta el nekik, hogy például az a bizonyos zsidó ישוע (Jesua) vagy az eredetileg Simonnak nevezett Péter, avagy a farizeus Saulból Pállá lett hittérítő – és sorolhatnám hosszasan – milyen bűnözői tevékenységet folytatott, amiért mind a hármat az állami hatóságoknak ki kellett végezniük? Bezzeg a megyéspüspök wellness központja, termálfürdője, borkatedrálisa, Dóm alatti luxusétterme, Európában is egyedülálló footgolf pályája, lovardája, kupolás barlangmedencéje, balatoni táborai, kempingjei, szállodái mind, kivétel nélkül a keresztényi hitélet szolgálatába lett állítva, mintegy bizonyítván, hogy Kiss-Rigó László megyéspüspök környezetében fel nem merülhet a „kereszténybűnözés” fogalma.
Én most kizárólag a focirajongó miniszterelnök által hangoztatott zéró tolerancia jegyében volnék bátor érdeklődni az MLSZ Fegyelmi Bizottságának tagjainál, eljutott-e a fülükhöz a szegedi szurkolók vidám csasztuskájának a híre, amellyel sikerült felhőtlenné tenniük a stadionban vagy a tévé képernyője előtt ülő szurkolók egy jelentős részének szórakozását, akiknek tiszta vagy kevert fajúságáról ugyan eddig még nem érkeztek hírek, de ha így folytatódnak a dolgok, előbb-utóbb érkezni fognak.

Persze, ha az MLSZ hatalmasságai épp a Szegedi Dóm alatti luxusétteremben ízlelgetik az Adriáról érkezett friss rombuszhalat, netán ezekben a percekben kilovagolnak a turult mintázó lovardából, esetleg belefeledkeztek volna a borkatedrális áhítatos csöndjébe, akkor persze tekintsenek el a kérdésemtől.

Címkép: Kiss-Rigó László püspök