Bizonytalanságok

Kevés olyan címet tudok elképzelni, ami ennél is több bizonytalanságot sugallna. A vázlat fogalma eleve csak időlegest jelent, nem teljes, nem tökéletes, akár még változtatható is. Viszont meghatározott dologra irányul, célzott gondolatokat jegyez le, aki vázlatot ír. Nem így Mán-Várhegyi Réka új könyvének a címében: itt a fókuszált gondolatok helyett széttartást érzünk. A valami még határozatlanabbá teszi az egészet, mintegy figyelmezteti az olvasót, mire készüljön…

Alaposan megismerve a könyv tartalmát, jogosnak érezzük ezt a bizonytalanságot. Négy hosszabb elbeszélést kapunk, egy-egy női főhőssel. Négyük közös tulajdonsága, hogy egyikük sem érzi jól magát a bőrében. Ki ezért, ki azért nem. Magdi vallja magáról az első történetben: „…ha választhatnék, akkor nem ilyen lennék, egyáltalán nem ragaszkodom ehhez a nőhöz, aki minden jel szerint én vagyok, semmi sem köt hozzá, semmi, de nem is ez a lényeg, nem erről akartam beszélni, csak elkanyarodtam.” Ez az elkanyarodás jellemzi e nőalakok stílusát: mellékvágányok, kitérők, filozofálgatás és sok-sok önelemzés. Ez utóbbi az, ami szintén közös jellemzőjük: mindnyájan az okokat keresik, hogyan jutottak ide, mi ez a lebegés, miért nem stabil az önazonosságuk.

A történet szót használtam az imént, pedig valójában nem beszélhetünk tiszta epikáról a könyvvel kapcsolatban. Az epikus mű hagyományosan valamivel elkezdődik, valahova tart, valami végkifejletre számíthatunk a végén. Ehelyett mi kész helyzetekbe csöppenünk, mondhatni, a sűrűjébe; egy darabig nyomon követjük e nők mindennapjait, aztán megoldás, végkifejlet nélkül továbblapozunk. Mai szóval élve kukkolás ez a javából: kukucskálunk egy ideig, aztán irány a következő kulcslyuk.

Visszatérve Magdira: az ő dührohamainak okait többé-kevésbé ki lehet következtetni. Elvált nőként, anyjával és fiával él, s mondjuk ki: mindkettőjük szolgálatában. Anyjával szemben még mindig a kislánykori beidegződések működnek, nincs önálló akarata – még ha egészen extrém dologra is venné rá az anyja. (Másszon föl a kőkerítés tetejére egy jó ideje meg se moccanó galambhoz, s kitárt karját lengetve emlékeztesse a galambot, hogy el is repülhetne…) Kicsi gyermekként így gondolt az anyjára: „…képtelenségnek tűnt, hogy anyám se felnőttként jött a világra…” – s úgy tűnik, ma is így gondol rá. Az anya a felnőtt, ő pedig akarat nélküli kisgyerek. „…ahogy lenni szokott, az előbb még én voltam, de néhány századmásodperc, és felrobbanok…” Ugyanígy történt a férjével is: még saját fiának nevébe se volt beleszólása, az apa nevezte el a gyereket. Magdi maga mondja ki a diagnózist – pedig egymástól függetlenül két terapeutához is jár –: „…amikor az exférjemre vagy másokra vagyok dühös azért, amit évekkel ezelőtt tettek vagy mondtak, akkor valójában magamra vagyok dühös, amiért nem léptem közbe, amiért hagytam, hogy keresztülvigyék az akaratukat, miközben én máshogy láttam volna jónak, máshogy szerettem volna…” Egy bátor döntése mégis születik, egy párkapcsolat, ez vélhetően boldogabb hétköznapokat ígér. De csak vélhetően, mert itt abbamarad a mozi, megszakad ez a film.

• Olvass bele!

És jön a másik egy influenszerről, Ágiról, aki magabiztosan hirdeti a természetességet, vallja a tökéletlenség diadalát: „#ígyvegyélfelbármilyenruhátamitaszekrénybentalálsz, #ígyviseljszoknyát-szőröslábbal, #ígynemosdahajadsamponnal, #ígyjógázzmackónadrágban,, #ígylégyszabálytalan #eztkendmagadraahűtőből…” Ez a magabiztosság azonban csak látszólagos, a közösségi oldalak követőinek szól. Ő is rendíthetetlenül analizálja magát, a dolgokat, a férje viselkedését – akit eddigi letargiájából a kitörő járvány éleszt fel és tesz aktívvá –; mindez fokozódik azzal, hogy várandós lesz. Ő is – hasonlóan Magdihoz – az elvárásoknak akar megfelelni, s gyermektelen barátnőjét sajnálva ad kitérő választ arra az egyszerű kérdésre, hogy milyen érzés anyának lenni. „Nem sokra emlékszem abból, milyen voltam azelőtt, hogy a gyerekeim megszülettek. […] Azt sem tudom, most milyen vagyok. Tényleg nagyon furcsa állapot, és némileg meglepetésként éri az embert, hogy a terhesség egy pontján szétfoszlik a személyisége.”

Nemcsak a terhesség, hanem a megfelelni akarás és persze az önelemzés is összeköti Ágit Györgyivel, a következő nőalakkal. Ráadásul őt még több, még szélesebb társadalmi elvárás nyomasztja, amitől menekülési kényszere támad, ugyanis a férje magas politikai pozíciót tölt be. Györgyi lázad, csalja a férjét, de ez sem teszi boldoggá. „Tizennégy mélyponton vagyok túl. Onnan tudom pontosan, hogy egy külön noteszben vezetem hullámvölgyeimet, dátumra pontosan felírok mindent, az aktuális panaszaimat és tapasztalataimat.” Györgyi életében aztán történik egy sorsfordulat – a négy nő közül egyedül az ő életében –, de az olvasó számára se derül ki, igaz-e ez valójában…

Végül megismerkedünk a negyedik főhőssel, Anikóval. Ő író, de sehogy se akar gyarapodni készülő regénye, pedig szerető és tapintatos férj támogatja, és aranyos kislánya ül az ölében. Mégis iszonyúan zavart, dekoncentrált: „…összezavarodik a biológiai órám… […] Az álmaim zavarosak, napközben bamba vagyok. Fehér zaj sistereg az agyamban, a gondolataim mintha néhány emelettel lejjebb költöztek volna. […] az élethosszig való önelemzés járvány idején sem szünetelhet.” Meg kell említenem egy megkapó részletet: habár Anikó az író, mégis a mostohaanyja nyilatkozik meg művészi látásmóddal: egy fotelről mesél, amelyik rövid lábaival az utcán futott nagy sebességgel, lihegve, a mostohaanya alig tudta utolérni. Így került hozzá. Mindezt a legtermészetesebb módon meséli, Anikó a legtermészetesebb módon hallgatja. Tüneményes!

Ami közös még: mind a négy elbeszélés egyes szám első személyű, jelen idejű, rendkívül valóságosnak hat. (Az írónő hangsúlyozta is egy nyilatkozatában: fenntartásokkal alkalmazza ezt a beszédmódot, mivel így sokan azonosíthatják őt hőseivel.) Komoly szociológiai háttér rajzolódik ki e négy nő bemutatásában, ami talán Anikó életében a legszembetűnőbb: a láthatatlan munka, az ezerfelé figyelés, a szülőként kötelező állandó készenlét hatalmas energiákat vesz el korunkban a nőktől, fokozza mentális leterheltségüket. Úgy tűnik, Mán-Várhegyi az értelmiségi nők életébe lát bele leginkább, ebben a kötetben is és az előzőben, a Mágneshegy című regényében is ezt igazolja.

Ne gondoljunk azonban nyomasztó, lehangoló könyvre. Finom humor szövi át az elbeszéléseket: emlékezetes a szandáljában lábujját tornáztató terapeuta vagy a környezettudatosságot az őrületig fokozó szereplő (bűntudatrohamot kap egy indokolatlanul elfogadott nejlonzacskó miatt) vagy az idilli madárcsicsergéssel együtt említett poloskaberregés – és a többi.

Ízig-vérig mai, ízig-vérig realista, hiteles alkotás született, ajánlom!

Mán-Várhegyi Réka: Vázlat valami máshoz
Magvető Kiadó, Budapest, 2022
196 oldal, teljes bolti ár 3499 Ft,
kedvezményes ár a lira.hu-n 2799 Ft,
e-könyv változat 2399 Ft
ISBN 978 963 144 1741 (papír)
ISBN 978 963 143 1919 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Magdinak dührohamai vannak, Áginak tízezer követője, Györgyi férjének politikai karrierje, Anikónak alig-alig íródó regénye.
Mán-Várhegyi Réka könyve négy mai nő hétköznapjaiba enged betekintést. A négy történet egyfajta panorámát nyújt arról, hogyan határoz meg bennünket a hozzánk közelállók sorsa, saját szorongásaink és a világjárvány tapasztalata.
A Vázlat valami máshoz fanyar iróniával és mély együttérzéssel jeleníti meg szereplői csak töredékekben megismerhető életét, döntési helyzeteit és folyton elodázott választásaikat.