A tervekkel hogyan lehet fűteni?

Posted by
palócgulyás

 >A szokásos pénteki rádió interjúban Orbán Viktor fölvázolta a megoldást a téli fűtési szezonra. Ezek között szerepel, hogy az erdőgazdaságok terveket készítenek a tűzifa kitermelés növelésére, illetve kályha-, és kazánprogram indul. Nos már egy másik posztomban kifejtettem, hogy ez miért lufi. Most csak röviden.   Bár kétségtelen, hogy a jelenleg hatályos jogszabályi lehetőségeken belül is jelentősen növelhető a kitermelt tűzifa mennyisége……csak az a gond, hogy nincs aki kitermelje. Azért nincs, mert az állami erdőgazdaságok az elmúlt években, évtizedekben szisztematikusan “irtották” a fakitermelő vállalkozásokat azzal, hogy nevetségesen alacsony árat fizettek a termelésért. Így ezek a vállalkozások nem, hogy fejleszteni nem tudtak, de megélni sem. Miközben a tűzifa ára folyamatosan emelkedett, és az erdészeteknél 1-2 évente cserélték a több milliós terepjárókat a “főnökök” segge alatt. Ez oda vezetett, hogy aki csak tehette elmenekült erről a területről, és ma már elvétve találni hadra fogható fakitermelő brigádot. Ehhez társult a magán erdőgazdálkodás ellehetetlenítése, amiben az Ön beosztottjai az Agrárminisztériumban gazdagon kivették a részüket, mint az a már említett korábbi posztomban leírtam.
De még mindig van lejjebb Miniszterelnök Úr!
A minisztériumban tevékenykedő emberkék ugyan is tudtak ezen még egyet csavarni. Nem elég, hogy ellehetetlenítették a magán erdőgazdálkodást, ahol szintén jelentős tűzifa kivételi lehetőség van -900 ezer hektár magántulajdonban lévő erdőnek több mint a felén nincs erdőgazdálkodó-, de ugyan azzal a lendülettel. kivéreztették a szakirányítói tevékenységet is, ami nélkül nincs erdőgazdálkodás. Kitalálták ugyanis, hogy csak akkor maradhatunk szakirányítók -jogosult szakszemélyzetek- ha részt veszünk szakmai képzéseken, és összegyűjtünk egy meghatározott kreditpontot. Ezzel nem is lenne gond, ha ez normálisan működne. De nem, ez sem működik normálisan. Mert az, hogy kötelezően részt kell vennünk, az NFK által szervezett képzésben, az oké. De az már nem oké, hogy ezért nem jár kreditpont, hogy ettől függetlenül elveszíthetjük a jogosult szakszemélyzeti státuszt. Mert kreditpontot csak a kiegészítő képzésekkel lehet szerezni. Amit viszont a magán erdőgazdálkodásban dolgozó erdészek számára elvétve hirdetnek meg. Szóval azért ez nem kicsit röhejes.  Gondoljon bele Miniszterelnök Úr. Mondjuk ahhoz, hogy egy orvos praktizálhasson, ahhoz feltétel, hogy folyamatosan képezze magát, részt vegyen szalmai képzéseken. Ez eddig rendben van. Na de az, hogy ezek a szakmai képzések gyakorlatilag semmit nem érnek, és ha ezek az orvosok nem jelentkeznek, és nem hallgatják végig az én előadásomat az egyenáramú vizibuzerátorok szerepéről a nőgyógyászatban….akkor bizony mehetnek napszámosnak, nem praktizálhatnak.  Egy szó mint száz Miniszterelnök Úr. Nagyon ideje volna rendet tenni az Agrárminisztérium Erdészeti Főosztályának, na meg a Jogi Főosztály háza táján. Addig is megpróbáljuk értelmezni, hogyan tudnánk melegedni a tervek mellett….