Lyuk a falban

Posted by

Gellért András

Habarcs, aki civilben targoncavezetőként dolgozik, mellette megszállottan sportol, nemrégiben ismét sportágat váltott. Ennek is köze van a meredek falakhoz, tehát nem lett hűtlen az extrém sportokhoz. A maga nemében azonban ez egészen extrém, sőt, talán veszélyesebb is a sziklamászásnál, vagy szárnyasruhás szabadesésnél és repülésnél. Ahogy a teqball, az asztali lábtenisz, úgy ez is magyar találmány. Rendkívül népszerű, közel hárommillió híve van, de eddig csak Habarcs Árpád próbálta a gyakorlatban is megvalósítani. Nem ismer lehetetlent, ő a magyar Arsene Lupin, aki képes a falon is átmenni.
A kitartó nyomozás ellenére sem bukkantak a sportoló nyomára, pedig halottlátókat, speciális médiumokat is felkértek, segítsék a keresést, ezért az életellenes bűncselekmények szaktekintélye, a már visszavonult gyilkossági nyomozó, Lovász Lajos is bekapcsolódott a rejtélyes ügy megoldásába.
Lovász azonnal Diósgyőrbe utazott, majd munkához látott. Először is feltérképezte Habarcs magán- és közéleti kapcsolatrendszerét. Pillanatok alatt világossá vált számára, hogy ez utóbbinak (közéleti szál) köze lehet az eltűnéshez. Ezzel egyidőben statikai vizsgálatot kért a diósgyőri vár déli oldalán, ahol egy hosszanti repedést vett észre. Ez döntőnek bizonyult, ugyanis a statikusok is megerősítették, erős fizikai behatás rongálhatta meg a falat. Mivel nagyobb támadás utoljára 1650-ben érte a várat, később a tetőszerkezete is leégett, így Lovász gyanakodni kezdett.
Lovász balsejtelme sajnos beigazolódott. A diósgyőri önkormányzat segítségét kérve azonnal megbontatta a falat, majd több, mint két hétig tartó intenzív munka eredményeként, három méter mélyen a falban megtalálták Habarcsot. Vajon hogyan került oda? Megölték és a tetemét befalazták?
A tapasztalt nyomozó végül összerakta a tragikus mozaik darabkáit. Habarcs nemcsak elhitte, hanem meg is akarta valósítani a kormányzati szándékot, miszerint “ együtt a legvastagabb falon is át fogunk menni”, ez pedig az életébe került.
Habarcs Árpádot nemzeti hősnek kijáró tiszteletadással búcsúztatták, főispánok mondták a gyászbeszédeket, temetése napján pedig félárbócra engedték a nemzeti lobogót. Később az ország valamennyi vármegyéjében Habarcs Árpád Átmászó Versenyt hirdettek. Habarcs pályája, hősies küzdelme nem volt hiábavaló, példa lehet a nemzet számára.
/ Ha átérzitek a fájdalmat, kérlek osszátok meg az írást, őrizzük meg együtt Habarcs Árpád emlékét