Nincs ki a négy kereke

Posted by

görbiczgy

>Már az EU-nak az oroszokkal kapcsolatban. Szerencsére a magyaroknak, meg az oroszoknak ki van – állítja az Ország Vizionáriusa (OV). Gondolkodjunk hát hangosan a kerekről egyenként, mi is van velük.

Első kerék:

„Ukrajna nem egyedül, hanem angolszász kiképzőkkel, NATO-fegyverekkel háborút nyerhet Oroszország ellen.” Ez nem fog összejönni, így a Látó. És igaz is lehet, attól függően, hogy mit tekintünk nyerésnek. Ha azt, hogy Oroszország feltétel nélkül kapitulál, és leteszi a fegyvert, akkor a Látnoknak igaza lehet. Ez nem fog menni. Ha azt, hogy Ukrajna képes lesz nyugati segítséggel megállítani az oroszok előrenyomulását, sőt, területeket foglal vissza, ez nagyon is elképzelhető. A helyzet valóban nem egyszerű, hiszen ellenállni az oroszoknak pusztítást jelent, behódolni viszont rabságot. Ezt mi is tudhatjuk 56-ból – már ha nem csak a jövőbe tekintünk, ahol sajna kevés a tény, hanem a múltba is, ahol viszont már minden az. Támogatni az ukránokat ellenségeskedés az oroszokkal, nem támogatni őket annak a feladása, hogy egy népnek joga van az önrendelkezéshez. S ha azt mondjuk, hogy az ukránoknak nincs joga, tessék behódolni, akkor milyen alapon mondjuk, hogy nekünk van? Marad tehát az, hogy az ukránok harcát támogatni kell két okból.

Az egyik morális. Megtámadták és gyilkolják, elhurcolják őket, otthonaikat és országukat a földdel teszik egyenlővé, népírtást felvető, tömeges bűncselekményeket követnek el ellenük. A támogatással is egyelőre nő a nyomoruk, mert folytatódnak a harci cselekmények. De támogatás nélkül még jobban nőne, ha az oroszok szabadon tehetnének velük azt, amit akarnak. Mint Bucsában. Ez így van minden szabadságharcban, amikor egy nép a szuverenitásáért küzd a hódítóval szemben.

A másik politikai. Ha a háborút megakadályozni Európa nem képes, akkor fizettesse meg az agresszorral a lehető legnagyobb árat. Egyrészt azért, hogy a saját bőrén is érezze saját háborújának következményeit, másrészt azért, nehogy kedvet kapjanak mások is ahhoz, hogy tárgyalások helyett háborúval intézzék a dolgaikat. Igény ugyan is volna rá Szerbiától, Moldován át, Törökországig, hogy messzebb ne is tekintsünk. Moszkva háborús fellépése (elnézést: különleges katonai akciója) nyugtalanítja még a csatlósait is, mint például Kazahsztán. Ráadásul nagy országoknak sem olyan egyszerű megszállni kis országokat, ha mást nem Afganisztán ügyéből ezt megtanulhatták, mind az oroszok, mind a nyugatiak. S ha sikerül is a háborút megnyerni, ott marad a nehezebb kérdés, megnyerhető-e a béke? Képes lenne-e Oroszország stabilizálni az uralmát olyan emberek felett, akiket fegyverrel leigázott?Ez a kerék tehát nagyjából rendben van, bár nem lehet egyszerű lavírozni a támogatás mértékét illetően. Úgy tűnik, hogy a nyugatiak (azaz, elvileg „mi”) egyelőre megelégszenek azzal, hogy kiegyenlítgetik az oroszok fölényét. 

Második kerék:

„A szankciók legyengítik Oroszországot, destabilizálják a moszkvai vezetést.” A mondat első fele biztosan igaz. Moszkva gazdasági ereje csökken, lemaradása nő. Hogy ebben mekkora szerepet játszanak a szankciók, és mekkora szerepet a háborús veszteségek (csak egyetlen repülő több milliárd Forintban), nehéz megmondani. Azt persze senki sem gondolja, hogy a szankciók bedöntik Oroszországot, hiszen nem döntötték be Iránt sem, de még Kubát sem. De Kuba ott tart, ahol, az iráni gazdaság pedig a harmadára zsugorodott mióta keményen szankcionálják. És ez bizony nagyon is számít, hiszen köztudomásúlag a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz. És igen, a Keletre jellemzően a pénz egy részét lehet embermasszával pótolni, hiszen ott az alattvalók életének nem nagy értéke van, de a végtelenségig azért nem, mert még Kínában is egyre nagyobb egy bizonyos polgári réteg öntudata – köszönhetően a nyugati mételynek holmi jogokról meg méltóságról. A technológiai fölény pedig szintén nő a Nyugat javára.

A mondat másik fele a destabilizációról szintén érdekes. Az önkényuralmi rendszerek stabilitása ugyanis eleve egy igen érdekes dolog. Bibliai képpel élve, olyanok, mint az agyaglábakon álló óriás (Dániel2). Nabukó és Dániel is igen hatalmasnak és dicsőségesnek látták, amíg egyensúlyban van, ám a legkisebb megingás is kibillentheti, és akkor nagyon gyors és látványos az összeomlás. Mint az arab tavasz idején. A szovjetek által támogatott arab diktátorok túl tudták élni a Szovjetunió összeomlását olyan 25 évvel, de azután maguk is ugyanúgy omlottak össze. Míg Putyin képes a megfélemlítésen alapuló hatalmát fenntartani, a szankciók nem vezetnek összeomláshoz. Amíg a propagandát elhiszik a népek, miszerint ők vannak megtámadva, és az ukránok vágták magukat álon Putyin öklével, a szankciók nem vezetnek összeomláshoz. De bármelyik megváltozhat egyik pillanatról a másikra. Zelenszkij hatalma is legalább ennyire bizonytalan, nehéz megmondani, hogy eltűnése, bukása esetén mi lenne Ukrajnával.A második kerék tehát rendben van.

Harmadik kerék

„A szankciók gazdasági következményeit képesek leszünk kezelni, nekik fáj jobban, nekünk kevésbé.” Az az állítás, hogy a Nyugatnak jobban fájnak a szankciók, mint az oroszoknak, bizonyos területekre (energetika, egyes nyersanyagok) igaz is lehet, de azért alapvetően orosz háborús propaganda. Amit a Látnok azért érezhet a magáénak, mert a nyugati szankciók keresztülhúzzák korábbi számításait (amiket a Látnok nem látott előre). A 12 éve folytatott magyar „szuverenista” energiapolitika olyannyira kiszolgáltatottá tette kicsiny hazánkat, hogy most bizony fáj nekünk is minden szankció, talán jobban is, mint az oroszoknak, hiszen a rezsi kérdését politikai termékké tettük. Hiába figyelmeztettek akkor, és azóta is szakemberek, hogy nincs ingyen ebéd, előbb-utóbb fizetni kell a rezsiért. S ha nem az fizet, aki felhasználja, akkor fizetnie kell másnak, s ha az állam lenne az, végső soron azt is az adófizetőknek kell összedobni. Mi papíron a nyugati világhoz tartozunk, de facto… Döntse el mindenki magának. De az biztos: nem vagyunk maga a Nyugat. S lehet, hogy a látnok alábecsüli a Nyugat innovációs és alkalmazkodó képességét. Ugyanis mind a két fél arra játszik, hogy a másik fájdalmai árán végül felülkerekedhet.
Putyin arra, hogy a puhány és libernyák nyugatiak fázni fognak télen, és fellázadnak a kegyeikből hatalmat gyakorló politikusok ellen. A nyugatiak pedig arra, hogy a gazdag oligarchák, vagy a propagandán átlátó nacsalnyikok egy része felbátorodik és cselekszik, ha a lakosságban növekvő elégedetlenség a felszínre tör. Hiszen mind Lukasenka, mind Putyin komoly rendőrterrorral, politikai gyilkosságokkal és hasonló diktatórikus eszközökkel tudja csak féken tartani belső ellenzékét. A szankciók tehát önmagukban nem hozhatnak destabilizálódást, de a háborús veszteségek, a növekvő elégedetlenség viszont igen. A kérdés most az, ki bírja tovább? Ki rántja előbb félre a kormányt? De ahogyan igaz az, hogy a (144 milliós) oroszok tartalékai meghaladják a (44 milliós) ukránokét, úgy igaz az is, az (450EU+330USA milliós) Nyugat tartalékai meghaladják az oroszokét. Persze tudjuk, a Látnok szerint a Nyugat hanyatlik, de a valóságban úgy tűnik, Kelet sokkal jobban, s hanyatlás ide vagy oda, az erőviszonyok nem az oroszoknak kedveznek.

A harmadik kerékből tehát kiáll a szög, de még nem ereszt (nagyon).

A negyedik kerék

„A világ felsorakozik mögöttünk, mert nekünk van igazunk.” A Látnok szerint nem így van, a világ már lázong az angolszász-dominancia ellen, vége az egypólusú világnak, a Nyugatnak annyi, Keleté a jövő (főleg Kínáé). Ennek így kell lennie – hogy miért? Csak. A kérdés itt is az, mit értünk világ alatt? Nyilván a világ országainak többsége nem igen foglal állást, s ha igen, nem érte el az ingerküszöböt. Az oroszokat olyan jelentős, és kiváló országok biztosították a támogatásukról, mint Észak-Korea, Szíria és Irán. Van egy sor ország, akik nem foglaltak állást, igyekszenek semlegesek maradni, mint például Törökország, Svájc, stb. Kik azok, akik felsorakoztak mögöttünk? (Megint az a többes szám, kik azok a „mi”. Ugye, a belgák már megint hova álljanak, hiszen mi inkább az oroszok mögött vagyunk felsorakozva a retorika szintjén, amúgy a Nyugattal tartunk sok mindenben.)

Vegyük sorra a kontinenseket. Európa igen. Amerika: Észak-Amerika mindenképpen, délen a Bolsonaro féle Brazília nem annyira, Kuba és Venezuela, meg a többi baloldali (az ott USA-ellenest jelent, míg itthon éppen fordítva van) ország nem, bár ez a diplomácián kívül nem sokat számít. Chile, Mexiko inkább igen, de mind messze vannak.

Ázsia bonyolultabb:

Kína kivár, és igyekszik hasznot húzni bárki rovására, India mosolyog az oroszokra és fegyvert akar venni tőlük (többek között éppen Kína ellen), őket vegyük úgy, hogy inkább az oroszok mellett állnak ki, de azért nem nagyon. Aki Ázsiában még számít: Japán – és a többi nyugatos ország – értelemszerűen a Nyugattal tart. Közel-Keleten az olajállamok és Izrael igyekszik semleges lenni, de nem nagyon tud, az olaj-államok sokat segíthetnek a piac kiegyensúlyozásában – vagy éppen ellenkezőleg -, de jelenleg rászorulnak a Nyugat (főleg az USA) katonai segítségére Iránnal szemben, és nem az oroszoknak szurkolnak. Egyiptom nyugat-párti diktatúra jelenleg, tehát igen.

Ausztrália igen.

Afrika – őszintén szólva, meg van a maguk baja, s inkább szenvedő alanyai, mint alakítói ennek a konfliktusnak, hacsak a zsoldokat nem számoljuk.

A kérdésre tehát a válasz az, hogy akik számítanak, azok közül a döntő többség bizony „mellettünk” van, elítéli az orosz agressziót, és hallgatólagosan, vagy tevőlegesen támogatja az ukrán védelmi erőfeszítéseket. Ezzel együtt nem szabad lebecsülni az Amerika- és nyugatellenes hangulatot sem, bár úgy tűnik, hogy a Látnok ebben inkább saját propagandájának áldozata.  Az pedig, hogy kinek van igaza, nem függ attól, hogy hányan támogatják egyik vagy másik felet. S a politikában ritkán meghatározó tényező az igazság, ezt a Látnok úr maga is jól tudja és gyakorolja. Tehát a támogatás az igazság és az érdek valamiféle ötvözetéből áll össze pro és kontra (ahogyan Irán, Szíria, Észak-Korea sem azért támogatja az oroszokat, mert úgy vélik, az ő oldalukon az igazság.) Összességében tehát elmondható, hogy a négy kerékből három kifejezetten stabil, egyben szög van. Putyinnak pedig nincs ki mind a négy sem, Iránnál kuncsorog drónokat és/vagy árul atomot.

Az, hogy a Látnok valóban a valóságot látja, vagy saját önbecsapásának áldozata, hogy Istentől szól-e a próféta vagy „saját szívéből” (5M18,22), hogy a Nyugat vagy a Kelet istállója ég-e – a jövő fogja megmutatni. Addig legfeljebb arra támaszkodhatunk, hogy a Látnok eddigi víziói mennyire jöttek be. Ez lesz a következő, amit érdemes górcső alá venni. Azt viszont nehéz megmondani, hogy a Látnok most végül melyik istállóba kötötte be a MI lovainkat, mintha sehol se lennének… Elvesztek, mint Saul szamarai.

görbicz tamás blog