Műelemzés

Posted by

George B. Wagner

GYÖNYÖRKÖDJÜNK! A kép férfialakja a Talpalatnyi föld Zsíros Tóth-ját idézi, a kalap nagyságot sugall.
“Egyszer élünk, adja a legnagyobbat!” – hangozhatott el kuruchetykén a felcsúti vegyesboltban a lókupeci kalapkupac-túrkálónál.
A zakó mérete szintén vidámítja a szemlélődőt. A felcsúti meccsek emléke okán viselője nem akart újabb hatalmas zakót, hanem szerényparányit. Így a kalap és a kabát normális méretű, de csupán átlagban -, a kettő így együtt a téjeszelnökibe ojtott vadparaszt szmokingok rolls-royce-a.
A zakóval ugyan ujjat lehetett volna húzni, ám gazdája nem tette, hogy láttassa jólétét: inge is van!
Méghozzá a drágábbik: hosszú ujjú! Viselője ezzel az érettségiöltöny-kinőttséget sugalló eleganciával engedi sejteni, hogy messzire elér a karja és minden percben nő.
A legmegkapóbb azonban a cipő. A bugris mivolt és Nyikita Szergejevics Hruscsov sztájlisztnyikjainak bátor vállalása. Szinte cirkuszian bohóchosszú. Sokat megélten felfelé kunkori, a nehéz magyar rögök görnyesztették egyenes talpúból hajlott-nyűtté.
És most térjünk rá a férfiúi testre, erre a willendorfi kanvénusz felé haladó csodára. Követi a pocidivatot, a kockahas leáldozását és a gömbbendő előretörését méghozzá nagyon hangsúlyosan, komolyan, tisztelendőn. Ez már megabendő.
Végül következzék a far. A kacsaseggre hajazó, gyermekin ártatlan kidugás, mely annyira rúgásra csábító. Nem állíthatjuk, hogy a muzikális gatya – a kakofón harmonikázás rotty and troll Oriflamme-ja, mely immár OViflamme modellé magasztosult -, szóval nem biztos, hogy mentes rakománytól, hogy tisztán pusztán farral teli, és ez is gondolatokat keletkeztető.
Lehet, hogy paksimogyoró-raktár? Betyárkörtészeti éden, vagy honi, Ánusz Pannóniusz márkájú erényöv tetézi a dudort? És ha igen, odavágyó mókusok ellen, vagy putyini tárgyalásra készült, de elveszett a kulcs? Vagy megvan, de jobb az óvatosság?
Ráhel biztos, hogy gyermeke pelusával szarakodott?
Megannyi talány.
Jó lenne erről nemzeti konzultáció.
Én addig is köszönöm miniszterelnökünknek a röhögtetést, és ha netán borús kedvem kerekedne – amit nem hinnék, hisz országunk hucul pegazusként vágtat a káprázatosan felívelő Kelet felé -, akkor majd mindig előkeresem fotót, az én zsírszalonna-olvasztásszagot sejttető külcsínű Koma Lisámat, a magyar Hruscsovot.