Orbánt hallgatva 2.

Posted by

Az elemzések és vélemények első részében már röviden összefoglaltuk  Orbán beszédének lényegét. Itt következnek a további reakciók.

Kelen Károly
Még egyszer
MAJD NYUGATRÓL ÖZÖNLENEK A MÁS FAJTÁJÚAK
Kiemelés a mai Orbán-beszédből:
Azt mondta, hogy eljön majd az idő, amikor nem szabad beengedni Magyarországra az Európán kívülről származókat, akkor sem, ha a schengeni határon át jönnének.
Vagyis a nyugati határokat is le kell zárni, nehogy idejöjjenek, akik kevert fajjá bírnának változtatni bennünket.
Barátaim az Úrban! Mondjátok meg nekem:
Mi a f…ért jönnének ide??!!
Hiszen még a szerencsétlen ukrajnai menekültek közül is csak azok maradnak, akiknek családjuk van itt. De még azok sem mind!
Nyilván Hruscsovra gondolt:

– 2030-ra utolérjük Amerikát – mondaná ma a jó Nyikita Szergejevics.

Szent-Iványi István

>Igazi nagy újdonság nem hangzott el a beszédben, de azért akadtak új elemek, fordulatok, az elemző a bőség zavarával küzd. Orbán a szokásos “Nyugat alkonya” c. toposszal kezdett, ezt most az “anyagcsata” elveszítésével indokolta (mintha a nemzetek jóléte a nyersanyagok birtoklásától függne és nem a technológiától, kreativitástól, innovációtól stb.). Megtudhattuk, hogy Amerika az energiát fegyverként használja (érdekes, hogy ez Oroszország kapcsán nem hagzott el) és célja az európai energiafüggetlensg felszámolása, ami szerinte az orosz-német energiatengelyen alapult, tehát az orosz energiafüggőség jelentette volna Európa energiafüggetlenségét. Meghökkentő gondolat. Európával azonban más baj is van: a migráció kettéválasztotta. A nyugati fele már nem is nyugat, hanem posztnyugat, ahol nincsenek már nemzetek, csak “kevertfajú” népek, míg Közép-Európa az új nyugat, mert itt van ugyan keveredés, de csak az európai népek között. Ez már bizony nincs messze a “fehér faji szupremacisták” elméletétől.
A háborúról megértően azt állította, hogy az oroszok jelezték a biztonsági igényüket tavaly decemberben, de erről a nyugat tárgyalni sem volt hajlandó, ezért most kaptonai erővel kívánják ezt érvényesíteni. Emlékezetes, hogy ezek a bizonyos orosz “biztonsági igények” egy ultimátum formájában a NATO 1997. előtti területeire történő visszavonását követelték, ami teljes abszurdítás, egyébként ők sem azért tették ezt a javaslatot, mert tárgyalni szerettek volna, hanem azért, hogy legyen mire hivatkozniuk a háború elindításakor, és Orbán megértően hivatkozik is erre. Továbbra is úgy véli, hoyg ez két szláv nép háborúja, számára nincs agresszor és megtámadott, nincs nemzetközi jog és szabályokon alapuló rend, csak egy távoli konfliktus, amihez nekünk nincs közünk. Ez nem csak végtelenül immorális álláspont, de alapvető biztonsági érdekeinkkel is ellentétes. Ő persze abból a súlyos tévedésből indul ki, hogy Oroszország csak Ukrajnát akarja, de a NATO-t nem támadja meg, mert gyengébb nála. Nem számol azzal, hogy a Putyin-rezsim egy háborús bűnöket elkövető, felelőtlen, kiszámíthatatlan, a világ biztonságát most is fenyegető nukleáris hatalom és ha sikerül a terve Ukrajnában, akkor a nemzetközi rendben káosz következik be, a dzsungel törvényei válnak normává, miszerint az erősebbnek joga van azt csinálni, amit csak akar.
Itt is elhangzik az a mantra, hogy a szankciókkal lábon lőttük magunkat, nekünk jobban fáj, mint Oroszországnak Ez még az orosz Nemzeti Bank legújabb jelentésének is ellentmond, amelyik idén 8-10%-os recessziót jósol az országnak és magas inflációt, jövőre is folytatódik a recesszió, érzékelhető a technológiai lemaradás, radikálisan növekvő munkanélküliség várható stb. Orbán nem meglepő módon a Kreml-párti propaganda szólamait ismétli meg a szankciók támadásával.
Szerinte Európának nem az ukránok mellé kellene állni, hanem az oroszok és ukránok közé, ugyanakkor úgy véli, hogy békét csak az USA és Oroszország megállapodása hozhat. Attól tartózkodik, hogy a békéről bármi konkrétumot mondjon, de sürgeti a fegyverszállítások leállítását, ami mindneképpen és egyértelműen Ukrajna pozícióit gyengítené azokon a bizonyos béketárgyalásokon.
Magyarország fényes jövőjét tisztes távolban helyezi el, az majd csak 2030-ban jön el. Ennek az az előnye, hogy addigra a mostani beszédet mindenki elfelejti és rajta már aligha kérik számon. Szerinte a sikeres recept lényege, hogy új megállapodásokat kell kötni az EU-val, Oroszországgal, Kínával és az USA-val, de ezek tartalmát homályban hagyja, ezentúl pedig ki kell maradni mindenből : migrációból, genderből (bármit jelentsen is ez), háborúból stb. Félő, hogy ez a nagy kimaradási program a végén elvezet minket oda, hogy kimaradunk az EU-ból és a NATO-ból, ilyen értelemben lehetünk lokális kivételek, mert szerinte ez a cél. Bizonyos értelemben máris elértük ezt, a forint romlásában, a gazdaságunk sérülékenységében, az EU-val folytatott értelmetlen vitáinkban máris lokális kivételek vagyunk. Végül azzal zárta, hogy a világ tartozik nekünk (kár, hogy erről a világnak nincs tudomása és ő sem árulta el, hogy pontosan mivel), és ezt mi be is fogjuk hajtani rajta.
Még hosszan lehetne csemegézni, de ez bőven elég. Tőle tudjuk, hogy nem az a fontos, amit mond, hanem az, amit csinál, de ez így is elég dermesztő. Igazi illuzionista, aki hisz a látszatok formatív erejében és ennek érdekében post-truth narratívával hipnotizálja a hallgatóságát. Tegyük hozzá, mindezideig elég sikeresen, de nem tudhatja, hogy közönségében nem ül már ott az a bizonyos Mario, aki egy ponton felébred az illúziók világából és felébreszti az alvajárókat is azzal, hogy pontot tesz a veszélyes varázslat végére.
Gusztos István
“… előbb-utóbb ellakjánk tőlünk Magyarországot”…
“… ezek az országok már nem nemzetek”; “a Nyugat szellemi értelemben Közép-Európába költözött”;
“Brüsszel meg a Soros-féle csapatok”;
“poszt-Nyugaton”…;
“hungaro-pannon mártás…”
Aljas és eszelős. Meddig uralkodhat ez a gazember..?
Szerintem az az EU-s vezető, aki ezek utàn szóba áll Orbánnal, ugyanolyan gazember…

És a magyar “ellenzéknek” is: aki a mostani beszéd után – és még nincs vége! – szóba áll Orbánnal, maga ia aljas gazember.

Parászka Boróka

  A nyolcvanas években, amikor a romániai újságok címlapján már csak egyetlen vezér útmutatásait lehetett olvasni, már csak a Ceausescu házapár portréi jelentek meg, amikor a magyar helységneveket nem írták le csak románul, a magyar-román határon kemény retorzióval büntettek minden becsempészett magyar nyelvű könyvet, magánházaknál nem lehetett külföldi, különösen magyar állampolgárokat vendégül látni- akkor váltak rendszeressé a bálványosi találkozók. Bátor ellenzékiek mentek fel a Szent-Anna tóhoz beszélgetni, találkozni, együtt lenni. Magyarországról jobbára a demokratikus ellenzék tagjai érkeztek. Nem mintha a szekuritáte ne eredt volna a nyomukba, megfigyelték őket, vegzálták őket ott is.

Aztán a rendszerváltás után nőtt a nyári találkozók közönsége, a határok elvileg megnyíltak, a politikai rendszerek elvileg demokratizálódtak. A bálványosi találkozókat a növekvő számú közönség miatt is Tusnádfürdőre helyezték át – innen (is) ered az összevont Bálványos-Tusnád: Tusványos név.
És hova jutottunk röpke harminc év alatt? A magyar nyelvű sajtó címlapjain ugyanaz az egy fószer látható és ugyanúgy szórja az útmutatásait. A tusványosi közönség lelkesen csápol neki. Az egykori bálványosi ellenállók már mind meghaltak, kiöregedtek, emlékét sem őrzi senki azoknak, akik az egyszólamú, nacionalista, kirekesztő, antidemokratikus rezsimmel szembe fordultak.
Nagy utat tettünk meg: a felszabadulás vágya odalett, a szembefordulás képessége sehol nincs. Három évtizede még az volt az illúzió, hogy Erdély az ellenállás földje, hogy itt még a legkeményebb diktatúra is megbicsaklik. Most három évtizeddel később látjuk, itt a legmélyebb a mocsár, saját autonóm, szellemi hagyományainkat tagadjuk meg, fordulunk el azoktól.
Erdélyi barátaimtól sok sok viccet hallottam ezen a héten, ki hova menekül, hogy ne kelljen most Tusnádon lennie. Kacagságos, valóban az igyekezetünk. De a szomorú valóság, hogy önként száműzzük magunkat utolsó, védettnek hitt menedékeinkből.

Román nacionalisták vágják gyakran a fejünkhöz, hogy hazátlanok vagyunk. Hát szellemi, és politikai értelemben valóban. És a hazánkat, Erdélyt, mi adtuk, adjuk át. Ki érdekből, ki önámításból, ki vakságból, ki elvtelenségből, ki tehetetlenségből. Ki meg azzal a reménnyel, hogy egyszer majd ez is elmúlik, ahogy elmúlt a Ceausescu rendszer is. A rossz hír az, hogy az a rezsim sem múlt el. És ahogy az idő telik, egyre kíméletlenebb a felismerés: a diktatúrát mi magunk erősítettük, tartottuk fel akkor is. És erősítjük, tartjuk fenn most is. A diktatúra mi vagyunk.

Ferber Katalin
“A mi nagyszerű hazánk, Magyarország! Itt mindenki magyar-mármint nem “keverce”, fuj. Rengetegen tudják de nem mondják, ilyen nem létezik. Soha, sehol. Nagyanyám holland-német-osztrák ősökkel, apai nagyszüleim német eredettel dicsekedhettek volna, de nem tették. Magyarosították a neveiket, hátha akkor békén hagyják őket a az ispánok, a jegyzők, az elvtársak és elvtársnők. Szelíden kérdem (leginkább magamtól), akkor miért nem zárják le csuda hazánk határait, EU állampolgárok se ki se be, vagy miért nem lépünk ki a schengeni egyezményből? Mi, több mint kilenc millió kevert fajú az állam védelmére szorulunk, nehogy még kevertebb fajúak legyünk. Nem, nem belemagyarázás: sajnos, a miniszterelnök nem a mérgező bevándorlókra gondolt akik a nem kevert fajú magyarokat esetleg megfertőzhetnék. Ugyan! Orbán Viktor ezzel a mondatával tudatosítja sokakban, hogy országunkban, s “bizonyos” országhatárainkon kívül élő népcsoportokat tekintve kizárólag egyetlen etnikum létezése a kívánatos. Rettenetes idők jönnek, hamarosan.
Orosz Jenő
>Orbán egyre bátrabban mond ki egyre nagyobb butaságokat…

Orbán az Index szerint azt mondta, hogy „mi nem vagyunk kevert fajúak.” Ez nem igaz. A közép-európai térség, benne a magyarsággal, Európa egyik nemzetiségileg és „fajilag” legkevertebb régiója! Nemcsak arról van szó, hogy maga a magyarság is egy különböző nyelveken beszélő törzsszövetségből alakult ki (apropó; ez most azt jelenti, hogy a barnább bőrszínű türköket/törökös népelemeket, akikkel a honfoglalás kora előtt keveredtünk, már nem tartjuk „faji szempontból” idegennek?). Az Árpádkorban a számbeli fölényben lévő magyarok magukba olvasztották a korábban itt élő szlávokat, de rengeteg földrajzi név azóta is őrzi szláv gyökerét, például a Balaton, Pécs és Pest is, vagy olyan tisztségnév, mint a szláv „zsupán/úr”-ból átvett ispán…
A megszilárduló királyi hatalom „faji” szempontból színvak volt: a királyi testőrségben szolgáltak vikingek és például a kincstár „menedzselését” gyakran a pénzügyekhez legjobban értő muzulmán hitű izmaelitákra (böszörményekre) és izraelita vallású zsidókra bízták. Kevesen vannak tudatában annak, hogy a középkorban a nemesfémekben és megműveletlen földben dúskáló magyar királyság Európa számára maga volt az “Ígéret földje”! És ahogy a 19. századi aranyláz idején milliók vándoroltak ki a meggazdagodás reményében Amerikába, úgy az Árpádkortól Mátyás koráig, – vagyis a felvidéki arany- és ezüstbányák kimerüléséig – jelentős mértékű bevándorlás zajlott főleg német nyelvterületről.
Tehát a középkori Magyarország, Orbán legnagyobb bánatára, igazi „multikulti” volt!:)
Orbán tisztánlátását két dolog zavarhatta meg: egyfelől az erdélyi magyarságban mély nyomokat hagyó ceausescu-i sovinizmus, amely nyelvében és kultúrájában homogén Romániát akart. A máig ható önvédelmi reflex Orbánban azt az „ellen-Ceausescu-t” látja, aki hatékonyan meg tudná védeni a kisebbségi magyarságot. De hát már nem az önellátó kommunista államok időszakát éljük! Magyarország szerves részét képezi az európai és azon belül a német gazdaságnak – vagyis az 1970-es évek román nacionál-bolsevista stratégiája nem alkalmazható a jelenre. Lehet, hogy ez a Székelyföldön nem látható, de az Európai Unió keretén belül mód lenne a nemzetállami határok lebontásával egy új, magasabb szintű nemzetegyesítésre!
Orbán másik tévedése az, hogy egy nemzet a „katonás jellegétől” lesz erős, holott már a javított, módosított darwini evolúció-elmélet szerint sem a „fajok harca” viszi előre a világot, hanem az adaptációs képesség és az innováció!
Orbán hatalomgyakorlásának korszaka úgy vonul be majd a magyar történelemkönyvekbe, mint az elvesztegetett lehetőségek időszaka, mert bár megvolt a pénz az összmagyarság alkalmazkodási képességének a javítására, de végül nem az oktatásügy, nem a magyar nagy hozzáadott értékű termékek fejlesztése élvezte az elsőbbséget. Maradhatunk ily módon bezárkózó, belterjes, nagyrészt nyomorgó „fehér rezervátum”… de miért?