Rocinante regénye : ÉGBÕL A MANNA

Posted by
Gergely Tamás
>Na de az semmi! Vén ló létemre csak úgy kapkodom a fejem. Én, aki azt hittem, mindent láttam, mindent megtapasztaltam, meglepetés ezen a világon már nem ér, dobhatnak ki a legyeknek a dögök mellé, ha elaléltam…
Szóval a sörényem másnap állt fel, amikor megtudtam, hogy a don király akar lenni. Király vagy császár, maga sem tudta eldönteni.
Hogy õ meghódítja Katalóniát, és kikiáltatja magát császárnak. S mindezt a dicsõséget Izabellának ajánlja kóbor lovagként.
Hát nem is hittem, hogy a szõr, ez az elszíntelenedett, satnya rajtam még feláll, annyira egyoldalú a koszt, amit elém raknak, zabot, ugye, emberemlékezet óta nem láttam…
-Abrak! Abrak! – nyerítem, de mindenki a donnal van elfoglalva, egy részük szerint okos államfi, más részük szerint bolond. Kissé félve gondolok arra, melyik csoporthoz tartozik Caterina, ma még nem láttam. Remélem, megvan még neki az egészséges esze.
Szóval Katalónia… Az vajon merre van? És megbírom-e a hajszát odáig? Vagy végképp lerogyok?
És amikor a don felnézett az égre, meglátta Izabellát. Aki mosolygott, mármint a felhõ neki, egyenesen a mi hõs lovagunknak, amibõl a don arra a következtetésre jutott, hogy Izabella helyesli a tervét.
Úgyhogy megyünk Katalóniába.
Gondolom, engem nem cserél fel más lóval, más gebével, neki ahhoz nincs pénze. S az égbõl sem hull a manna, bármennyire is jól fogna a szerencsétlennek.

Azért a mannát én is megkóstolnám, szó, ami szó.

Címkép: Gustave Doré, 1863