Orbán és a tusnádfürdői medvék

Posted by
Barna L. Norbert újságíró azt írta a Blikkben, hogy medvetámadástól óvják Orbán Viktort Tusnádfürdőn. Két anyaállatot a bocsaival már el is szállítottak a környékről. A helyszínen rendezik a Bálványosi Nyári Szabadegyetem erdélyi rendezvényét, amelynek szombati díszvendége Orbán Viktor lesz. Hagyomány, hogy Magyarország miniszterelnöke előadást tart a helyszínen. A fenyvesek által körülvett Tusnádfürdőn visszatérő probléma a környékre „kukázni” járó medvék jelenléte, ezért mindent meg kell tenni, hogy bizony a vendégek még véletlenül se találkozzanak az állatokkal. – Két anyamedvét és a bocsaikat, összesen nyolc egyedet már a múlt héten elszállítottunk, rendszeresen jártak a város környékén. Ahogy egyre merészebbek lettek, a szakértői csapatunk a befogás mellett döntött, elaltattuk, majd elvittük őket a vadásztársaság kezelésében lévő legtávolabbi erdős területre – avatta be a Blikket a biztonsági intézkedésekbe Butyka Zsolt, tusnádfürdői polgármester. – Hiszen az a lényeg, hogy ne jöjjenek vissza. Közben folyamatosan figyelik őket, hogyan ébrednek, együtt mozog-e a család, célba veszik-e újra a lakott területet.. Az egész rendezvény, így Orbán Viktor beszéde alatt is vadőrök dolgoznak a tábor területén, biológusok és egy speciális önkormányzati csapat is monitorozza a vadállatok mozgását.

A Blikk egy Kisokost is közöl, mit kell tenni medvetámadás esetén
1. Hátat ne fordítson a medvének, de kerülje a szemkontaktust!
2. Lassan hátráljon az útjából arra, amerről jött! 150-200 méter már a látótávolságán kívül esik.
3. Ne essen pánikba, ha az állat a hátsó lábára áll. A legjobb, amit tehet, ha elvonja a figyelmét, például elé rakja a hátizsákját.
4. Végső esetben feküdjön a földre, magzati pozícióban kuporodj össze, karjával védve a fejét.
5. Tilos enni adni neki!
+1: Erős illatú élelmiszert ne vigyünk a túrázáshoz! Kerüljük a sűrű bozótosokat. Érdemes az erdőben hangosan beszélni, füttyögni, akkor nem jön a közelünkbe az állat.
Ami azt illeti, Orbán Tusnádfürdőn általában sokat és hangosan beszél.