Mint a híres konzullá tett ló

Posted by

Földes István

>Vannak, akiket meglepett, hogy a nőstény Incitatus (Caligula császár konzullá tett lova volt – a szerk) – akit Magyarországon köztársasági elnök asszonynak titulálnak – aláírta az elhíresült KATA törvényt. Ráadásul olyan ostobasággal indokolta aláírását, amiből kiderül, hogy fogalma sincs a köztársasági elnök funkciójáról. Ezt mondta: “ebben a helyzetben az államfő nem gördít akadályt az Országgyűlés döntésének érvényesülése elé.”
Egyáltalán nem – tisztelt asszonyom: A közársasági elnök feladata nem az, hogy akadályokat gördítsen, vagy nem, hanem az alkotmányosság, a jogállam megőrzése. Azt kell(ene) eldöntenie egy államfőnek, hogy az évközbeni, egyik napról a másikra, vagy akár visszamenőleg történő jelentős mértékű adószabály-változás megfelel-e az alkotmányosságnak. Összeegyeztethető-e a tervezhetőséggel?
Bizony meg kellett volna vizsgálni, milyen hatása van ennek a már megkötött szerződésekre, munkaviszonyokra és minden egyébre. Okoz-e visszamenőleges hatásokat? Lehetséges-e a kis cégek költségvetésének egyik napról a másikra történő megváltoztatása? Hol marad a jogbiztonság? Ezeket és hasonlókat kellett volna átgondolni, ha köztársasági elnök lenne, és nem egy Incitatus.