Másnap

Posted by

Rezeda

>A Fidesz-szavazók ötöde keservesen csalódott. Nem ilyen lovat akartak, és nem is ilyet ígértek nekik, mint ami előttük áll. Ez göthes, csámpás a lába, kiáll a bordája és hullik a szőre. Ők ettől a látványtól állapotba kerültek, amit csalódásnak neveznek jobb híján, de ez annál több. Ők a hitüket veszítették el, a kiábrándulás pedig rémes bír lenni, illetve az a tudat, hogy ezen felül akár meg is fagyhatnak, vagy pediglen éhen vesznek az állítólagos paradicsom közepén. Ez már majdnem az a szakrális élmény, mint a kiűzetés belőle. Ez itt a másnap, a katzenjammer annak minden tünetével, amelyek közül (tapasztalás szerint) a szégyen a legelviselhetetlenebb a lélek felől nézvést, illetve a hányinger, ha a testi bajokat figyeljük.
Mi, akik nem szavaztunk a Fideszre, mi nem csalódtunk keservesen, viszont nem is vagyunk boldogok, mert okunk erre nincsen. Érhetne valamit a na, ugye rámutató, utólag önmagunkat igazoló gesztusa, de ezt a kedves vezető elhasználta, amitől mocskosnak érezzük. Mint ahogyan immár fogalmakat (nemzet), tárgyakat (kokárda), és embereket is szégyenszemre, mint a most állapotban lévő Fidesz-szavazókat, hogy az Úr bocsássa meg nekünk ezt a nagy vétkünket. Nem mondjuk tehát, hogy na, ugye, vagy, hogy én megmondtam és ilyesmiket, mint a diadal szavait, mert diadal az nincsen. Mi is állapotban vagyunk, de a miénk a kiábrándult Fidesz-szavazókkal ellentétben nem frissen fakadó.

A miénk inkább szemlélődő, tudomásul vett állapotban létel, mint aki túl van már minden jón és rosszon, aki úgy hal meg, hogy felsóhajt közben, csak nagyobb baj ne legyen. Mirajtunk már nincs mit nézni, bennünk semmi érdekes nincsen, mi nem csalódtunk, mert tudtuk, hogy ez lesz. Hanem a hívek. Szoktam ücsörögni a téren olykor-olykor a napsütésben, ilyenkor hozzám fáradnak koldusok rend szerint fröccsre vagy zsömlére valóért, őket sem rázza meg nagyon a rezsi és a kata dolga. Aztán el szokott vonulni előttem a frissen kinevezett főispán a helyi képviselő anyósával, akinek ecsetre valóan ostoba a képe. Nos, ők sem igazán csalódtak még semmiben, de majd annak is eljön az ideje. Hanem a többi népek. A zöme.

Nos, bennük van a csalódási potenciál. A kismamák a kis kölkükkel, a nagymamák a kisonokával, a diákok a szétcseszett álmaikkal, költők, írók, festők és fordítók, utcasöprők meg hatalomtól függő csinovnyikok, az elképzelhetetlen sorsú irodisták, akik mind azt hitték, előttük az élet. Hogy annyi az egész, gyere cipó, hamm, bekaplak, de most itt állnak tanácstalanul és árván. Nincs ennél rosszabb dolog, de mi, akik régóta a túlpartról figyeljük az eseményeket, sajnálatot és irgalmat nem ismerünk azok iránt, akik most döbbentek rá, mit is csináltak, mert velünk is csinálták és mégpedig úgy, hogy közben a képünkbe is röhögtek mosolyogván, miszerint dögölj, meg, libsi. Fordulj fel, komcsi.

És most, hogy már ők sem érzik magukat az élet kivételezett gyermekének, meg nyüszögnek a csámpás lovuk miatt, mást nem tehetünk, mint ugyanolyan szenvtelenül szemléljük őket, mint amikor a saruk az arcunkba fröccsent, és félreállni, letörölni voltunk kénytelenek. Ennyit a viszonyokról. Viszont ez a húsz százalék, ez nem kritikus tömeg, ezzel sokra menni nem lehet, bár a föntebb elmeséltek miatt nem is akarunk igazán. Ám még mindig maradt nyolcvan procent. Így sokkal érdekfeszítőbb a jövőre nézvést az, kik ezek, és miért nem rengeti meg őket a valóság még mindig, hogy mitől és hogyan az élet védett gyermekei ők, mint akiknek a hátán össze lehet törni a széket, és még akkor is bambán vigyorognak.

Nos, vannak olyanok, akiknek a kertjében műanyag Orbán Viktor áll kertitörpe helyett, akik imaköröket alakítanak a kedves vezető üdvére. Róluk beszélni fölösleges. Aztán a mélyszegénységben élők, mint a falu, amelyik száz százalékban ezekre szavazott, s ami miatt Németh Szilárdtól emléklapot kaptak személyesen kiszállítva. Ők amellett, hogy kitörölhetik a seggüket az emléklapjukkal, akkor sem fognak megváltozni, ha éhen vesznek. Nincs kaszájuk, amit kiegyenesíthetnének, indulat sincs bennük, ami erre késztetné őket, csak végigmegy rajtuk a keserves sorsuk úgy, hogy semmit nem értenek meg belőle, vagy ha mégis, akkor a helyi elöljáró karikás ustorral tereli vissza őket a helyes útra.

És vannak aztán, akiket anyagilag nem lehet megrendíteni. Ner-lovagok és lovaginák, igazgatóságokban ülők, alapítványokban csücsülők, strómanok és nagyvadak, akik szintén máshonnan, jachtok hűvöséből vagy Ibizáról nézgelődnek a hazai vérzivatarra, a helyre, ahonnan a pénzünket már kiszedték, és hetedíziglen milliárdosok. Most azzal vannak elfoglalva, hogy épp kékítik a vérüket. Ezzel a kijózanító ismerettel nézegetjük most a mi másnapos húsz százalékunkat, kiábrándulásuk és megcsömörlésük miatt jó érzés bennünk nincsen egyáltalán, de, és ez a javunkra írandó, kárörvendés sem, nem az irgalom, hanem a közöny miatt, ami undor volt eddig. Van még mit tanulni a francia egzisztencialistáktól.

Címkép: Lómentés