Letolt nadrágban

Posted by

Itt a gazdasági válság, nyakunkon a benzinhiány, a kata ledöfése után nyilván jön még néhány adóemelés, Németh Szilárdot meg kinevezik rezsinövelési biztossá. Egyelőre pár ezer kerékpáros futár meg egyéb jólnevelt fiatal ment ki az utcára, de ez még csak a kezdet. Alig több mint száz nappal a Holdról is látható választási győzelem után recseg a rendszer. Hogy mennyire, arról itt egy részlet Navracsics Tibornak a Mandinernél megjelent interjújából: „A kormányülésen nem volt vita, csupán azt néztük meg, van-e a megoldási javaslatok között olyan, amely a közjogi struktúra radikális átalakítását kívánja. Az Európai Ügyészséghez való csatlakozás is előkerült… Önmagában az, hogy Magyarország eddig nem csatlakozott az intézményhez, nem jelenti azt, hogy kizárjuk ennek a lehetőségét. Az Európai Bizottságnak benyújtott javaslataink alapján nem szükséges a csatlakozás. A mozgásterünk meglehetősen tág, és ebben Orbán Viktor aktívan részt vevő, sőt irányító játékos.”

Ha eltekintünk attól a viccesen hamis passzustól, miszerint még mindig a kormányfő irányítja az eseményeket, marad a pőre lényeg: radikálisan át kell alakítani a közjogi struktúrát (Navracsics itt remélhetőleg nem a királyság bevezetésére gondolt), és csatlakozni kell az európai ügyészséghez, különben nincs uniós pénz. Az európai ügyészség persze megnehezíti a lopást, de mit van mit tenni. A magyar kormány és annak feje letolt nadrágban áll a hurrikán közepén, márpedig a muszáj nagy úr. Átmenetileg talán még a rendszer lényegét is felülírja.

Megjelent a Népszava Vélemény rovatában és az Új Hétben

%d bloggers like this: