Amikor Németország imperialista lett

Posted by
Rózsa Mihály
>Sokan akadtak ki -nem ok nélkül- Orbán pénteki rádióbeszédén. /Hivatalosan ez nem beszéd volt, hanem vele készült interjú, de ez annyira volt interjú, mint amennyire közszolgálati az M1. Ült vele szemben az alázatos mikrofonállvány és kedvesen eljátszotta a felszopó szerepét, miközben azt képzeli ez a szerencsétlen magáról, hogy ő egy újságíró. /
A legtöbben azon akadtak ki, amikor a miniszterelnök, Soros félékről beszélt, mert úgy gondolják, hogy az egy vegytiszta antiszemita megnyilvánulás volt tőle. Ki nem zárom, de nem a legjobb jelkép Soros az antiszemitizmushoz, hiszen arról az emberről beszélünk, akit Izraelben utálnak,mint a szart, mert palesztin terroristákat pénzelt lelkesen. Szerintem sokkal inkább a spekulánsokra gondolhatott a személyében, amihez viszont jó alany megjelenítésre Soros György. De talán az a legvalószínűbb, hogy ez is patikamérlegen kimért szöveg, amit akiknek igénye van az antiszemitizmusra, azok érthetnek antiszemitának, akik meg nem, azok érthetnek mást belőle. Ad ide is és oda is. A tőle megszokott, zavaros kettős beszéd ez.
Pont olyan jól felépített aljas játék része, mint amikor ebben a beszédében megpróbálja egymással szembe fordítani csúsztatásos hazugságokkal a nyugdíjasokat és a KATA eltörlése ellen jogosan tüntetőket.
Viszont az valahogy senkinek nem ütötte meg a fülét, ahogy Németországról beszélt. Különösen fontos része volt, amikor kiemelte, hogy Németország IMPERIALISTA módon viselkedik. Régi szovjet kommunista módon, a kapitalizmust, imperializmusnak mondva, az ördög eszközének akarja beállítani. Moszkvának tetsző hangokat ütött meg és egyértelműen a bolsevik propagandát követte vele. Arról beszél még, hogy Németország mindig másoktól szeret elvenni, miközben a sajátját tartalékolja. Arról a Németországról beszél, akinek jelentős szerepe volt a rendszerváltás után Magyarország fejlődésében és a gazdaságunk ma is arra építkezhet leginkább, amit a németektől kap. A legnagyobb adófizetők, foglalkoztatók, GDP termelők itt leginkább a német multinacionális vállalkozások. Nélkülük Orbán és családja, valamint rokonai, barátai, üzletfelei is lényegesen kevesebbet lophatnának.
Hogy Weberről mit mondott, az meg sem lep. Hiszen nehezen emészti meg, hogy őt a sértett kismalacot, a korrupciója, az épülő diktatúrája miatt páros lábbal rúgták ki az európai jobboldalból és a mértékadó európai konzervatívok szemében ő nem kereszténydemokrata, hanem csak egy szélsőséges, piti tolvaj.
Azt jól látja, hogy nagy a baj. És abban is nagy igazsága van, hogy azért, hogy ekkora a baj Európában, arról nem kis részben a háború is tehet, de valahogy nem szembesül azzal, hogy az a háború azért tört ki, mert az a Putyin támadta meg a független, szabad Ukrajnát, akinek ő a seggében létezik. Ebben a beszédében is teljesen egyértelmű volt, hogy kinek az oldalán áll a háború kérdésében és kinek az érdekét igyekszik szolgálni, nagyon rosszul takargatva közben a valót. És ami a legszomorúbb, hogy teljesen egyértelműen érezhető volt a beszédében, hogy fogalma sincs arról, hogy mit lehet tenni abban a nehéz helyzetben, aminek eszkalálódásában, neki és kormányának hatalmas szerepe van és volt.