Észrevételek a péntek reggeli miniszterelnöki rádióinterjúhoz 

Posted by

Pitti Zoltán

>Miniszterelnökünk péntek reggeli interjújában a KATA típusú adózási forma megszüntetését a társadalombiztosítási alapok fenntartható működésének biztosításával – kiemelten a nyugdíjszolgáltatási bevételek növelési igényével – indokolta. Ez az indokolás azonban több, mint kérdőjeles, vagyis sokrétűbb megközelítésre érdemes.
a.) Amennyiben helytálló a miniszterelnök azon érvelése, hogy a KATA rendszerben működők – más adóalanyokhoz viszonyítva – elfogadhatatlanul alacsony mértékben járulnak hozzá a társadalombiztosítási rendszer működtetéséhez, vagyis veszélyeztetik annak működőképességét, akkor sokkal racionálisabb lett volna a “műemlékileg védett” 50 ezer Ft/hó kötelezettséget felemelni 75 ezer forintra, s ezzel a megoldással azonnal 100 milliárd forinttal nőtt volna a költségvetés bevétele. (Ennél merészebb, de a parlament által elfogadott döntésnél kevésbé fájó megoldás lehetett volna a KATA adóterhének 100 ezer forintra emelése, amivel a költségvetési bevételek 200 milliárd forintra emelkedhettek volna).
Amennyiben a hatályba léptetést is 2023. január 1-i időponttal határozták volna meg, úgy elkerülhető lett volna a módosítások „soron kívüli” kikényszerítése, s az adóalanyoknak is maradt volna idejük a felkészülésre. Azzal viszont számolni kell, hogy adózási feltételek módosítása a vállalkozói költségek növekedésével, ebből következően a szolgáltatási árak emelkedésével fog járni, de ez még mindig kisebb társadalmi feszültséggel fog járni, mint cca 400 ezer ember és családtagjaik életfeltételeinek elbizonytalanítása!
b.) Amennyiben viszont miniszterelnöki indoklás a KATA szerint adózók időskorú ellátásának kockázataira gondolt – ami egyébként valóságos és korrekciót igénylő probléma – akkor még egy kis időt kellett volna hagyni az optimális megoldás kidolgozására, tekintve, hogy ez a téma a választások előtt fel sem merült. Nem volt helyes a válsághelyzet kezdetén (lásd: lassuló gazdasági növekedés, vágtató infláció, megélhetési feltételek romlása, amit tovább súlyosbított rezsicsökkentés felmondása) kikényszeríteni a parlament ad hoc döntését. Így viszont újabb példát adtunk a hatalmi helyzettel való visszaélésre, s mi több, ezzel megszegtük az EU által ajánlott és általunk elfogadott 4 pontos ígéretünket!
c.) Amennyiben a miniszterelnökünk a KATA rendszertől függetlenül is veszélyeztetettnek látja a társadalombiztosítási rendszer fenntarthatóságát (ami egyébként valóban képlékeny állapotban van), akkor átfogó helyzetértékelésre, majd ennek ismeretében komoly szakmai előkészítő munka indítására lenne szükség. Sajnálatos, hogy társadalombiztosítási rendszerünk évek óta ezer sebből vérzik, tele van súlyosbodó ellentmondásokkal. Ennek egyik példája, hogy egy olyan országban sem tudunk elégséges forrást biztosítani a társadalombiztosítási rendszer működtetésére, ahol az OECD legfrissebb kimutatása szerint a 7. helyen állunk a legmagasabb adóéket alkalmazó országok rangsorában.
Az ellentmondások másik példája, hogy miközben egyik oldalon – az üzleti szektor versenyképességére hivatkozva – évek óta csökkentjük a munkáltatók szociális hozzájárulási kötelezettségét, addig a másik oldalon évről-évre, közvetlenül és közvetve szigorítjuk és növeljük a munkavállalók társadalombiztosítási terheit. Az emelkedő közterhek ellenére sajnálatos módon romlik a szolgáltatásokhoz való hozzáférés esélye (lásd: várólisták), gyengül az ellátás minősége (nyugdíjak esetén a juttatások értékállósága), csökken a gyógyászati termékek és szolgáltatások biztosítási jellegű támogatása.
Magyarországon a mesterségesen alacsonyan tartott munkavállalói jövedelmekre  nemzetközi összehasonlításban is magas adóterhek épülnek, s nincs személyre szóló garancia arra, hogy az öregkor elérésével a nyugdíjba vonulók a munkáséveik alatt fizetett járulékaikkal arányos „értékálló” szolgáltatást kapjanak. Az államháztartás által folyósított nyugdíj mellett – szemben a nemzetközi gyakorlattal – nincs kiegészítő munkáltatói (szakmacsoportok szerint szerveződő) nyugdíjszolgáltatás, de hiányzik a magánkezdeményezésen alapuló „öngondoskodás” intézményi és pénzügytechnikai megoldásai is. Jelenleg nem léteznek ugyanis olyan jogi és pénzügyi módozatok, amelyek garantálnák a több évtizedes megtakarítások tulajdonjogát, valamint értékállandóságát. Bájos dolog lenne, ha most a jelenlegi kormány állna elő egy új “öngondoskodást” szolgáló javaslattal, azt követően, hogy majd tíz éve lenyúlta a kibontakozóban lévő nyugdíjpénztári rendszer 3000 milliárd Ft értékű megtakarítását, s nem teljesítette az egyéni számlák bevezetésére tett ígéretét.
Ma ott tartunk, hogy az elkerülhetetlen megújuláshoz új és hiteles szereplőket kell keresnünk.