Bokros Lajos: A nemzeti szégyen kormánya nem meri megszorításnak nevezni a megszorítást

Posted by

Zagyvaságnak nevezte az Orbán-kormány válságkezelő intézkedéseit a hvg360-nak adott nyilatkozatában Bokros Lajos. A korábbi pénzügyminiszter úgy látja, „az önkényuralom kormánya” korábbi intézkedéseinek sorozatával jelentős kárt okozott a magyar gazdaságnak, ezzel elmélyítette azt a gazdasági válságot. Nem igaz tehát, hogy mindennek kizárólag külső oka lenne: 2008-hoz hasonlóan Magyarország ismét rendkívül meggyengült állapotban fogadta a világgazdaság újabb negatív hatásait. Az biztos, hogy a társadalom fizeti meg az árát a károkozásnak, rettenetes pusztításnak, amit a nemzeti szégyen kormánya művel – magyarázta. Hozzátette, semmi észszerűséget nem lát a döntésekben, mivel a kormányban nincs olyan szakember, aki értené a pénz- és költségvetési politika összefüggéseit, a kabinet jelentős mértékben hozzájárult az infláció elszabadulásához.

Bokros Lajos úgy látja, nem kellett volna a választások előtt 1500 milliárd forintot kiosztani az országlakóknak, és azonnal fel kell adni az egész rezsicsökkentést, az extraprofitadót és az árstopot is.
– Azt gondolom, hogy a rezsicsökkentés zsákutca, a nemzeti károkozás maximumra húzása, amit azonnal abba kell hagyni. Gazdasági, társadalmi, szociális és ökológiai szempontból is teljesen elhibázott lépés. A kampányban az ellenzék gyáva volt kimondani, hogy a rezsicsökkentés káros – vélekedett. Kifejtette,

nem kellett volna „eltorzítani a társadalom tudatát és azt hazudni, hogy ez mekkora vívmány. Most eljött az igazság pillanata, kipukkadt a költségvetés, nem bírja ezt a sok százmilliárdos, fölösleges, a gazdaság fejlődését, a termelékenységet, hatékonyságot romboló pénzszórást.”

Az extraprofitadó a „legnagyobb baromságok közé tartozik”, mivel torzítja a gazdaságot és a versenyfeltételeket. Szocialista ihletésű gazdaságpolitika, ami azt tükrözi, hogy a piac helyett a kormány akarja kiválasztani a nyerteseket és veszteseket. Bokros Lajos szerint a kata eleve rossz volt, és a probléma máshol van, mint amiről a legtöbben beszélnek. A kata a többi között arról szólt, hogy legálisan ne kelljen elég társadalombiztosítási járulékot fizetni. Éppen ezért szembesülnek sokan azzal, hogy nyugdíjasként a melegvízre sem elég a juttatásuk. Természetesen nem a kata az egyetlen oka annak, hogy a jelenlegi nyugdíj- és egészségügyi rendszer nem fenntartható, de el kell érni, hogy a kisvállalkozó is pontosan ugyanolyan feltételekkel fizessen tb-járulékot, mint az alkalmazotti jogállásban dolgozó. Majd azzal folytatta,

„az önkényuralmi kormány minden gazdasági intézkedése a szemfényvesztés szándékát tükrözi. Azt hitték, hogy a nép nem veszi észre. A nemzeti szégyen kormánya évek óta a saját félrevezető, becstelen propagandájának a csapdájában vergődik. Nem meri megszorításnak nevezni a megszorítást, így nyilván nem elvárható az sem, hogy kiálljon és beismerje, hogy amit eddig csinált, az rossz volt”.

A rezsicsökkentés a társadalmat jelentős mértékben károsító tizenkétéves gazdaságpolitika szimbóluma. Ami most van, az a szocialista parancsgazdaság gazdaságpolitikájának torz lenyomata. Ha valamit költségszint alatt, önkényesen leszorított áron akarunk adni, abból előbb-utóbb hiány lesz. Szerinte Orbán Viktor minden választás előtt átverte az embereket már 2010 előtt is. „Gyurcsány is átverte a választókat, ő is ugyanolyan bűnös a korábbi országvesztő gazdaságpolitikában, így nincs szakmai és erkölcsi jogalapja az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának bírálatára. Hiteltelen politikusként jó szolgálatot tesz az önkényuralmi kormány mai propagandájában. De ez már víz a híd alatt, nem szeretek visszafelé mutogatni. 2008 óta eltelt tizennégy év, így a mai kormány nehezen tudja már ráverni Gyurcsányra a jelenlegi bűnöket és bajokat” – fogalmazott Bokros Lajos.

 

Megjelent a Népszava Gazdaság rovatában és az Új Hétben

Címkép: Bokros/Fotó:Béres Márton| Forrás:Népszava