Szarvihar előtti zaj

Posted by

Uj Péter heti hírlevelének részlete

98.1.0. Úgy készültem, hogy lazítunk, nyárközép, minden… a szarvihar ugyan közeledik, közeledik, de az erejét még alig érezzük (alá is becsüljük, bőven), tehát ki lehetne használni az alkalmat némi nyáritémázásra, ott a lecsó, örök kedvencem, a magyar irodalom és újságírás hagyományos nyári levezetőgyakorlata, meg még számtalan satöbbi, hogy a görög dinnyét ne is említsem.
És akkor tessék, kitörik a katalázadás nekem.

98.1.1. Le lehetne csapni ezt valami ultra-gyurcsánydobreviánus néptribunhörgéssel, ultrapopulizmussal kontrázva a hiperpopulizmust, több lekvárt a Wolt-futárok kenyerére!, de, őszintén: mi értelme volna?!

98.1.2. A szarvihar tkp itt is van, bár ez még mindig csak az eleje: az infláció 15 százalék körül, az euró 400 felett (ünnepnap: visszaerősödtünk 410-ig!, közben egyébként az euró is esik, mindegy), a költségvetésen akkora lyuk tátong, hogy kétszer beleférne az négyesikerdeficittel terhes Németh Szilárd, és minden külső körülmény csak romlik és romlik, a belső meg a választás miatt lett annyira elcseszve, amennyire lehetséges, dehát az orbánizmus gazdasági és minden más modellje egyetlen célt szolgál, és ez a választási győzelem, tehát orbánista szempontból semmi értelme péládul a „választási költségvetés” kifejezésnek, hiszen minden költségvetés az, és nemcsak a költségvetés, hanem úgy általában minden.

98.1.3. Tíz éven át, a világgazdaság történetének egyik legnagyobb és leghosszabb konjuntúrája meg az EU-ból öntött támogatás mellett bármivel lehetett hülyéskedni. A gazdaságpolitika nem tudott nem zseniálisnak tűnni, pláne hogy százmilliárdok mentek arra, hogy annak hirdessék.

De az aranykor véget ért.

A szarfelhők tornyosulnak.

98.1.4. Egy darabig úgy tűnt, hogy a kormány még elhiszi, valami csoda történhet, és megpróbálja kibekkelni valameddig, kisebb izélésekk, félszívű kamatemelgetésekkel, óvatos kiigazításokkal, amiket véletlenül sem volt szabad kiigazításnak nevezni. Rutinból rákezdett a szokásos bűnbakkampányra is, hadd égjenek a kommunikációs milliárdok, a héten már minden Youtube-videó előtt dübörgött a migrózásban bevált, fenyegető scifihorror hangeffekt: itt a háborús infláció!

Akkor meg is van 2022 migránsa, Gyurcsánya és Sorosa. Pont ugyanakkora hazugság egyébként, mint a korábbiak: az infláció már a háború előtt is hét százalék fölött volt, és ütemesen emelkedett, továbbá magas olyan országokban is, amelyeket a háború alig érint.

Ja, és ott van még az az apró logikai bukfenc, hogy a háború gazdasági hatása elsősorban az emelkedő energiaárakon keresztül érezhető, így gerjeszti az inflációt. Namármost köztudomású, hogy Orbán Viktor napokkal a háború kitörése előtt Moszkvában arról egyezett meg harcias barátjával, Vlagyimir Putyinnal a futballpálya méretű asztal mellett, hogy röhejesen olcsón (ötödáron!) irdatlan mennyiségű gázt kapunk. Ő maga és Puytin is elmondta. Később azt is megcsinnadrattázták alaposan, hogy Orbán egymaga kiharcolta Brüsszellel szemben a magyar olajembargó-embargót, tehát hogy Magyarország továbbra is vehet olcsó orosz kőolajat. Most akkor vagy egy szó sem volt igaz ezekból a nagy bejelentésekből, vagy az nem igaz, hogy iszonyúan elszálltak az energiaáraink, és az gerjeszti az inflációt.

98.1.5. Tehát Orbánék bekkeltek, bekkeltek, de az események néhány nap alatt begyorsultak: a forint leesett a grafikonokról, hiába emelgette a kamatot az MNB pánikszerűen. És már rég  túlvagyunk költségvetési kiigazításnak álcázott minimális excelpiszkálgatáson, az újabb a különadós körön, persze nem az emberek fizetik meg, túl az első negyedéves rekordáfán, de a költségvetés sem akar igazán stabilizálódni, annyira drámaian romlik minden szám. Már világos, hogy az orbánizmus legeslegemblematikusabb és legsikeresebb politikai terméke, a rezsicsökkentés sem ússza meg, ami  azért érzékelteti, mekkora lehet a baj.

Lehet, hogy a decemberi gáz- és villanyszámlák után ez a katás hogyishívják ártatlan kabarétréfának, akarom mondani pranknek tűnik majd.

98.1.6. Na, és akkor most itt a kataprobléma. Ami persze nem Orbánékkal kezdődik. Szinte a rendszerváltás pillanat óta épül, burjánzik, bonyolódik a perverz adórendszer, aminek az alaphelyzete kábé úgy néz ki, hogy a munkára terhelt magas adókat és járulékokat csak a multi cégek és esetleg a hazai nagyvállalatok képesek kigazdálkodni, de ők meg vissza is kapják az államtól gigantikus támogatások formájában, lejárédékvadásszák, kvázi. A kisvállalkozások számára más lehetőség nem nagyon marad, mint a mindenféle stiklik, adócsalások, számlagyártás, házipénztárhízlalás, és a többi. Az állam ezek fölött szemet hunyt, csak a nagyon kirívó eseteket büntette. A rendszer persze fenntarthatatlan volt, nem meglepő módon, hiszen ha van a teljes adóelkerülésnek, ha nem is legális, de elég lebukásbiztos módja, akkor mindenki arra törekszik, az állam bevételei meg apadnak. A legtöbb cég inkább kényszervállalkozásokba szorította a dolgozóit, hogy olcsóbban tudjon működni.