Tanár a hídon

Posted by

A lelkem nyugodt, hogy én megtettem, amit rengetegen nem. Mert estére tízezreknek kellett volna ott lennie velünk. De ezren voltunk, talán kicsit többen. Ezt persze rossz volt megélni, mert a 800 Ft internetadó ellen felkelt a tömeg a fotelből. Most pedig sokkal többet fog fizetni mindenki, mint 800 Ft. Gyűltünk a Kossuth téren. Álltunk, és vártunk. Aztán a futárok rótták a köröket, hogy megyünk-e hidat foglalni. Mentünk. Mindannyian. Békésen, vidáman, együtt.

A feliratot nem én írtam, de az eleje igaz rám: tanár vagyok és katás. A kettőből tudtam megélni eddig. Eddig. Most pedig ezt kihúzták alólam, és ha folytatom – meg akarok élni, szóval muszáj lesz -, akkor sokszorosára nőnek a költségeim. Ahogy mindenkinek. Így mindenki árat fog emelni. Ami inflációt generál. Szóval mindenki meg fogja ezt fizetni, mindenki rosszul jár. És igen, szektorok térdelnek meg, tízezrek fognak tönkremenni, létbizonytalanságba kerülni. Ezt te, én és mindenki érezni fogja.

Én már tudom, hogy ez sajnos fájni fog. Nem csak nekünk, közvetlenül érintettnek, hanem mindenkinek. Igen, neked is.  Belekerülünk egy spirálba, amiből nem látok jelenleg kiutat. De a lelkem, a szívem visz előre, teszem, amit tudok. Érted, értünk. Ahogyan mindenkinek tennie kellene. Mert fájni fog. Nagyon. 

És nem egymást szidni, egymás ellen menni, mert ez engem éppen nem érint. De, érint.  Ahogy érinti a rendőrt is, aki oszlatta a békés tüntetést. Végtelen empátiával, kedvesen. Tényleg, le a kalappal előttük. Igen, a munkájukat végezték, mert parancsot kaptak. De tehették volna másként is, máshogyan, de ők emberként tették… Jó érzés volt ott ülni, emberekkel mosolyogni, összefogni, énekelni, táncolni, beszélgetni. Kitartani. Mert most ki kell… 

Mert a nap belülről süt.