Európa, mint feladat

Posted by
foto:B. Mezei Éva

A jelmondat folytatásában szerepel az „újragondolás”, az „újjáépítés” és a „megerősítés” is – mondta a diplomata, megemlítve, hogy a harmadik kifejezés angol eredetije – a „repower” – egyaránt utal a gazdasági és politikai megerősítésre csakúgy, mint az elektromos árammal való ellátottságra. Bial Tibor emlékeztetett arra, hogy Csehország immár másodszor tölti be az Európai Unió soros elnökének tisztségét. Erre először 2009-ben az akkori gazdasági válság idején került sor, ami súlyos nehézségek elé állította az unióban „újoncnak” számító cseh diplomáciát. Hasonló, megoldandó problémák most is vannak – a covid-járvány és mindenekelőtt az Ukrajna elleni orosz háború hatásainak kezelése. Ez azonban már a „felnőttkor próbája” hazánk számára – fogalmazott a nagykövet. Az elnökség feladataival Csehországnak egyébként nem egyedül kell megbirkóznia – segítségére van a soros elnökségi „trió” két másik tagja, vagyis a tisztséget az előző félévben betöltött Franciaország és a jövő év első félévében sorra kerülő Svédország is.

Bial Tibor hazája nevében a leghatározottabban elítélte a – mint fogalmazott – Ukrajna elleni orosz agressziót. El szeretnénk jutni legalább a tűzszünetig – mondta, hozzátéve, hogy a háború teljesen átírta a már előkészített cseh elnökségi programot. Országunk a második világháború óta legnagyobb menekültproblémával néz szembe – a hozzánk érkezett ukránok száma – a már nálunk tartózkodókkal együtt mintegy 700 ezerre nőtt – tette hozzá.

A nagykövet elmondta, hogy a cseh kormány öt pontban határozta meg féléves elnökségének feladatait. Ezek:

1. a menekültválság kezelése, Ukrajna háború utáni újjáépítése,
2. az energiabiztonság megteremtése,
3. Európa védelmi képességének megerősítése (haderőfejlesztés és az európai katonai együttműködés fokozása) valamint a kiber- és informatikai biztonság megteremtése,
4. az európai gazdasági stratégia újragondolása, újrahangolása,
5. a demokratikus intézmények ellenállóképességének növelése (a jogállamiság érvényre juttatása) és a háborús bűnök napirendre tűzése.

Ukrajnával kapcsolatban EU-csúcsot szeretnének tartani Prágában, ahová Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt is meghívnák – közölte a terveket ismertetve a nagykövet. Külön-külön nem tudjuk megvívni harcunkat – mutatott rá. Ezért szükségünk van az európai egységre, minden tagállam együttműködésére, hangsúlyozta. Saját szerepükről pedig elmondta: „Nem a mű zeneszerzője lennénk, hanem a karmestere” – utalt Mikuláš Bek, a zenetudományi képzettséggel is rendelkező cseh Európa-ügyi miniszter megfogalmazására.

Bial Tibor külön kitért az energiabiztonság ügyére, emlékeztetve arra, hogy Csehország – Magyarországgal együtt – azon négy uniós tagország közé tartozik, aminek nincsen tengerpartja, ezért közvetlenül, tengeri úton nem juthat energiahordozókhoz. Át kell térni a megújuló forrásokra, de ez nem mehet egyik napról a másikra – mondta. A diplomata azt is közölte, hogy Cseh- és Magyarország az atomenergia kérdésében egy platformon áll. Gazdasági feladatokról szólva pedig az ellátási láncok zavartalanságának biztosítását említette.

Bial Tibor emlékeztetett arra, hogy Csehország immár másodszor tölti be az Unió soros elnökének tisztségét. ( foto: Peredi Ágnes )

A társadalmi kérdéseket illetően a nagykövet hangsúlyozta: erősíteni kell a demokratikus intézményeket, átláthatóvá kell tenni a pártok finanszírozását és rendezni kell a tömegtájékoztatási eszközök állapotát. E szavainak az ad jelentőséget, hogy e kérdésekben állomáshelye vitában áll Brüsszellel.

Arra az újságírói kérdésre, hogy véleménye szerint Magyarország hozzájuthat-e az európai újjáépítési pénzekhez, Bial Tibor hangsúlyozta: közös megoldást kell találni. Reményének adott hangot, hogy Magyar- és Lengyelország végül hozzájut a segítséghez. Az Ukrajna elleni orosz háború kapcsán kialakult magyar–lengyel nézeteltérésről csak annyit mondott, hogy minden ország más „emocionális szintről” tekint a konfliktusra.

Ami Csehországot illeti, a nagykövet emlékeztetett, hogy hazája és Oroszország között már évek óta nő a feszültség, amelynek okozója egyebek közt egy évekkel ezelőtt cseh területen végrehajtott orosz szabotázsakció volt.Az uniós szavazások alkalmával elhangzó vétókkal kapcsolatban a diplomata nyomatékosította: a vitáknak kulturáltaknak kell lenniük, fenn kell tartani a kommunikációt és a kompromisszumok lehetőségét.

Az utóbbi időben nem mindig gördülékeny V-4-es együttműködésről a nagykövet kijelentette, hogy mindig is a támogatója volt ennek a regionális együttműködésnek, ám hangsúlyozta: „A V4 nem alternatívája az európai együttműködésnek!” Rámutatott továbbá, hogy hangsúlyt kell kapnia a V-4-es társadalmak egymáshoz közeledésének, például a testvérvárosi kapcsolatok erősítésének. Az újságírók személyes kérdésekkel is fordultak Bial Tiborhoz – például azzal, miként lehet, hogy cseh diplomata létére kiválóan, akcentus nélkül beszél magyarul. A nagykövet elmondta: magyar az anyanyelve, apja és anyja is magyar, ő maga kassai születésű, bár anyai családjában van egy „cseh vonal” is. Szeretettel emlékszik miskolci tanulóéveire, már csak azért is, mert a szlovákiai magyar dialektus után megtanulhatta az attól kissé eltérő magyarországit is. Cseh diplomataként is „a magyar kulturális nemzet tagja vagyok” – jelentette ki.

Címkép: Bial Tibor, Csehország budapesti nagykövete ( foto: Peredi Ágnes )