Van minek örülni?

Posted by

Fábián András
>Tátott szájjal olvastam Karácsony Gergely főpolgármester úr fohászát a Facebookon, amely így
kezdődik: „Magyarország és Budapest érdeke, hogy hozzájussunk végre az uniós forrásokhoz.”
Első ránézésre nincs és nem is lenne baj ezzel a mondattal, ámde többször újraolvasva tüstént
elgondolkodásra késztet. Mielőtt azonban folytatnám az eszmefuttatásomat, én is mondanék egy
mondatot. Kérem az olvasót, hogy miközben halad előre az olvasásban, ez is lebegjen a szeme előtt.
Karácsony Gergely úgy tesz, mintha tökéletesen mindegy lenne milyen áron jutunk hozzá a hiányzó
EU-s pénzekhez, csak jöjjön már meg az a pénz.
Szóval úgy néz ki, és ezt Karácsony úr pontosan le is írja, hogy „az uniós pénzhez a jogállami normák
maradéktalan betartása kell, korrupcióellenes garanciák arra, hogy a pénz el is jut a magyarok
többségéhez és nem megint a kiváltságosok zsebében landol. Ha nincs jogállam, nincs uniós pénz,
akkor a magyarokra egyre több és több teher hárul – vagyis a jogállam immár nem elvont, hanem
húsba vágó kérdés.” Ennek érdekében ő mindjárt le is ült Navracsics úrral megbeszélni a teendőket
és megállapodtak abban, hogy „minden azon múlik, végrehajtja-e a politikai fordulatot a kormány és
visszatér-e a jogállam útjára.” Legalábbis Karácsony úr megállapodott ebben magával.
Megjegyzem mások is hajlamosnak látszanak úgy beállítani az utóbbi napok kormányzati politikáját,
mint fordulatot. Beleüvölti minden kormány-orgánum a képünkbe, hogy Orbán „kész négy pontban is
engedni” Brüsszelnek. Varga Judit lelkesedése is óriási: „küszöbön a megállapodás Brüsszellel”.
Én azért nem vagyok annyira lelkes. Már csak azért sem, mert „Brüsszellel” valójában az Európai
Unióval mi már 2003-ban megállapodtunk, mielőtt május 12-én felvettek volna bennünket tagnak.
Ennek feltétele volt az acquis communautaire, a közösségi jog elfogadása, ami lényegében egyet
jelent az Unió politikájával, teljes rendszerével, a tagállamok által mindenkor követendő eljárásokkal.
Ha pedig ez így van, márpedig könnyen belátható, hogy így van, akkor arról sem érdemes vitát nyitni,
hogy az elmúlt 12 évben az Orbán kormány apránként és módszeresen felszámolta azokat a jogi
akadályokat, fékeket és ellensúlyokat, amelyek Orbán egyeduralmának kialakítását és ezáltal
Magyarország jogállami rendszerének felszámolását lehetővé tették. 2010 óta Magyarországon már
nincs jogállam. Az uniós joggyakorlás semmilyen szinten nem működik. Ezt hosszú ideig az EU
(Brüsszel!) tétlenül nézte, hallgatott és kereste a kulturált, diplomatikus megoldásokat, amelyekkel
Orbán és klientúrája visszaterelhető a helyes útra. Mostanra azonban elfogyott a levegő. Az Unió az
Európai Parlament határozott követelésére úgy döntött, hogy ezt a diktatórikus rendszert és a
csúcsán pöffeszkedő illetőt nem támogatja tovább az európai adófizetők pénzével.
Minderre egy rendkívül feszült politikai helyzetben, egy súlyos gazdasági válság kellős közepén kerül
sor. Magyarországot a kormánya mostanra olyan mértékben eladósította, hogy értelmes piaci
hitelező a telefont sem veszi fel, ha a vonal másik végén valami Orbán nevezetű illető alázatoskodik.
Kell tehát az Unió pénze. Az Unió viszont csak akkor ad, ha helyreállítják a jogállamisági rendszert,
vagyis felszámolják az elmúlt 12 évben a demokrácia megszüntetése és a diktatúra kialakítása
érdekében hozott törvényeket. Kezdve az Alaptörvénynek titulált alkotmánnyal, folytatva a választási
törvénynek hívott csalók kézikönyvével. Megszüntetik az Orbáni egyeduralom rendeleti
kormányzását (értsd vészhelyzeti rendkívüli állapot!), leállítják az önkormányzatok politikai
diszkriminációját… És sorolhatnánk a végtelenségig.
Ehelyett Varga Judit megígéri, hogy ha feloldják a sok milliárdos EU támogatás blokkolását, akkor azt
az EU szabályok szerint fogják felhasználni. Ezen röhög a fél világ, kivéve Karácsony Gergelyt, mert
szerinte Budapest céljainak megvalósításához már csupán arra a pénzre lenne szükség, „…amit az
Európai Unió biztosítana Magyarországnak, ha a kormány annyi év brüsszelezés és politikai hangulatkeltés után végre nem ellenségként, hanem partnerként tekintene Európára és az
önkormányzatokra is.”
Nos, nem is azzal van a baj, hogy nincs mindennél nagyobb szükség az EU pénzekre. A baj azzal van,
hogy Orbán Viktor és kormánya elvesztette a tagállamok bizalmát, aminek helyreállítására reménye
sem lehet. Mi több, miközben pitizik és fűt-fát ígérget még a látszatát sem igyekszik megteremteni
annak, hogy komolyan gondolja a jogállamiság helyreállítását. Finanszírozza a boszniai Szerb
Köztársaság szakadár vezetőit, más országokba csurgat nagy összegeket templomépítésre,
suttyomban tovább tömi a közpénzekkel az oligarcháit és strómanjait és továbbra is igyekszik minden
módon Putyin kedvébe járni. Kinevez egy olyan legfőbb ügyész helyettest, aki biztosan nem fog a
kegyencek ellen eljárást lefolytatni, de még kezdeményezni sem. Nem hajlandó viszont elfogadni az
Európai Ügyészség tevékenységét az ország határain belül. Vagyis szó nincs itt bármiféle politikai
fordulatról!
Navracsics kincstári optimizmusa és Karácsony vidám lelkesedése tehát minden alapot nélkülöz. Ezt a
bizalmi válságot ugyanis kizárólag egyféleképpen lehet megoldani. Úgy, hogy Orbán és pártja azonnal
távozik a hatalomból, de még a politika közeléből is.