Kövér László és a “prolik”

Posted by

Ha a NER-ben próbálna egy vidéki lakatos gyereke jogi egyetemre menni, akkor nehezebb dolga volna, mint annak idején Kövér Lászlónak. A NER-nemesség ugyanis nem a morálisan és mentálisan megtört magyar társadalom, hanem csakis a saját érdekeit nézi. A NER vezetői köpnek arra a szóra, hogy közjó. Rosszabb esetben meg csak röhögnek.

Kövér László észre sem veszi, hogy éppen a NER-ről beszél, amikor ezt mondja: „A világ látszólag óriásit változott, de akik totális hatalomra törnek benne, azoknak ma is a tulajdon nélküli, önértékelési képességétől és önbecsülésétől megfosztott, kulturálisan lefelé nivellált tömeg az eszményük”. Majd Soros György kapcsán egyszerűen „sátánistának” nevezi azokat, akiket a megtestesült Gonosznak tart, mert – idézem – „minden, ami a világban valaha gonosz volt, történelmi koronként újabb és újabb formát öltve visszatér: most éppen általuk”. És amikor ezt kimondja, fel sem ötlik benne, hogy nem a „másik oldalról” beszél, hanem a saját fóbiáiról. De a legjobban mégis az tetszett ebben az interjúban, ahogyan Károlyi Mihályt jellemezte: „egy tragikusan kisszerű kor terméke. Ha a tehetségtelenség, a nemzetárulás és a jellemtelenség találkozik, akkor az pusztító tud lenni”.

Stimmel, csakhogy nem Károlyira, hanem Orbán Viktorra. Mert Orbánban aztán tényleg összetalálkozott a tehetségtelenség, a nemzetárulás és a jellemtelenség. Ami valóban pusztító tud lenni. Orbán Viktor elégetett 3 ezer milliárd forint magánnyugdíj-vagyont; kicsinálta a köztársaság intézményeit és őreit; kiiktatta a gazdaságban a versenyt, hogy teret engedjen a NER-cégeknek; elárulta Magyarország legfontosabb szövetségeseit, az Uniót és a NATO-t; eladta az országot az oroszoknak és a kínaiaknak… És a házelnöknek ezekre a gaztettekre egy szava sincs. Illetve van. Prolizik. Remélem, cigányozni azért nem fog.

Megjelent a Népszava Vélemény rovatában és az Új Hétben

Címkép: Lakatos tanműhely Szekszárdon, 1988