Borulnak a csontvázak… Persze a fideszesek immunisak rá

Posted by

Egyujvilag
>Navracsics Tibor: “A gyermekvédelmi törvénynek semmi köze nincsen a befagyasztott uniós pénzekhez”. Az ATV egyenes beszéd című műsorában mondta ezt a miniszter, vagyis ismét kiderült egy mantráról: semmi más, csak kormányzópárti (értsd Fidesz) hazugság. És még mennyi van a fiókban!

Navracsics Tibor máskor is mondott már olyanokat, amelyek szembe mentek a Fidesz hivatásos kommunikációjával, talán éppen ezért is dobták jó messzire pár évig, hogy ne rontsa idehaza a levegőt. A fenti kijelentésére persze majd várom a hivatalos “pártvéleményt” valamelyik agyament megmondó embertől, hogy azt a miniszzer úr(elvtárs) nem is úgy gondolta, csak egy elszólás, bla-bla-bla…
Ettől persze a miniszter ezt kimondta, és minden bizonnyal így is gondolta. Persze azért már ő is próbálta menteni a menthetetlent, amikor “Navracsics szerint lehet, hogy egy évvel ezelőtt Varga Juditnak azt mondták, hogy a kettőnek köze van egymáshoz” (miért is szólt úgy a kormányzati narratíva), de ez már belemagyarázás. Hazugság és kész. Rossz esetben van még pár év, hogy dőljenek azok a csontvázak, és én személy szerint nagyon remélem, hogy egy két ilyen elszólásból talán a fideszesek számára is kiderül, hogy nem csak Fletó, de Viktor is hazudik éjjel, hazudik nappal.

Hazudik az olcsó orosz gázról, amire az állam minden köbméterre 300 forinttal fizet rá a rezsicsökkentésnek és árbefagyasztásnak köszönhetően, hazudik az ársapka fenntarthatóságával kapcsolatban – amibe majd kiskereskedők (valóban KISkereskedők, nem üzletláncok) rokkannak bele – mert a terheket nem terítették szét, csak az ő vállukat nyomják. Azt persze soha nem látják majd be a fideszesek sem, hogy hazugság a szabad sajtó, mert a sajtó akkor szabad, ha be tudja szerezni az információkat, de az információ szerzési lehetőségeket adminisztrációs eszközökkel végletekig akadályozza az államhatalom, illetve prominensei csak azoknak a riportereknek nyilatkoznak, akik szerintük nem “fake new”-t terjesztenek, vagyis jóformán csak a KESMA lapoaknak, melyek a fake news fő kiadói.

Na, elég volt mára a morgásból. Navracsics jó lenne ha kapkodná magát, mert ha idén nem lesz megegyezés az EU-val, akkor a helyreállítási források 70%-át bebukjuk (ő mondta a fenti interjúban). És akkor a mögötte álló Fideszes elvtársak bosszúsak lesznek. A kevesebből kevesebbet lehet… És akkor közcélokra még ennyi sem jut majd.

mindennapraegymorgas.blog.hu
Címkép: M. Wohlgemut