Sportújságírók halála

Posted by
Serényi Péter
>Rossz, fájdalmas napok járnak ránk, sportújságírókra…
szinte perceken belül érkeztek a hírek arról, hogy három egykori kiváló kollégám is eltávozott közülünk, nagyon sajnálom őket is, gyászoló hozzátartozóikat is, akikkel mélyen együttérzek.
Lakatos Gyurival, a Képes Sport hajdani, mondhatni örökös főszerkesztőhelyettesével (és feleségével, Réti Ancival) nagyon jóban voltam, 91 esztendős korában hunyt el. míg élek, nem feledem a történetét közös szerelmünkkel, a hajdan ikonikus autónak számító Minivel: egyszer ellopták az övének mind a négy kerekét, majd… határozottan állította, hogy az akkori „szakszervízben” nem sokkal később a sajátjait vásárolta vissza!
Fluck Miki különleges színfolt volt a szakmai palettánkon, a Vasárnapi Híreknél alkotott maradandót: egy hetilapnál lehetőleg mindig eredetit, érdekeset írni – bravúr!
és a harmadik… na ő regényes!
Bellák Feri még valamikor a múlt század ’60-as éveiben volt igéretes tehetségű tollforgatója a sportnapilapnak, mígnem… egyszercsak fogta a családját, s disszidált Svédországba, a híres SKF-nél kapott munkát… a ’70-es évek elején volt szerencsém Göteborgban találkozni vele, baráti fogadtatásban részesített, tőle hallottam először az északi ország mindmáig irigylésreméltó szociális hálójáról, ami átsegítette őket a kezdeti nehézségeken.
Ezzel a pár sorral, nagyon szomorúan búcsúzom pályatársaimtól, nyugodjanak békében.
A szerkesztő jegyzete
 Volt egy szoba a Népsportnal. Abból indultunk. Dávid Sanyi, Kocsis L Mihály, Bellák Feri, meg jomagam. Itt tettuk meg első lépéseinket a szakmában. Lakatos Gyuri es Réti Anna már menő volt. Ifjuság édes madara…
K.A.

Címkép: Kilátás a Népsport ablakából