Meghalt Szente László

Posted by
Majtényi László
>Szomorúan mondjuk, hogy meghalt Szente László barátunk. Ezt a barátság dolgot egymás között soha nem tisztáztuk, csupán a magunk részéről így éreztünk mi, akik sokszor voltunk az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet munkatársaiként stúdióvendégei, még gyakrabban telefonos beszélgetőpartnerei korábban is és az utóbbi években a Klubrádió Éljen a jogával! műsoraiban. Régről ismertük, mert fontos életművet alkotott, volt a Magyar Rádió vezető szerkesztője, ő alapította a 180 percet és a Szombat délelőttöt, évtizedeken át pedig a mára legendás 168 óra műsorvezető-szerkesztője volt. Megkapta a magyar Pulitzer-díjat is. A közszolgálati újságírás mintaképeként tisztelhető halkszavú, mérsékelt gondolkodású nagyszerű rádiós a szabadság apálya idején sem tágított elveitől, nemcsak hű maradt eszményeihez, hanem hétről hétre az egyik legradikálisabb ellenfele lett a szabadságot elpusztító hazai autokráciának. Halálával most önző módon nem csak magát a személyt, hanem a személye által a szabadságot megjelenítő utolsó fórumok egyikét is gyászoljuk.
Az Éljen a jogával! sok éven át Szente László szavaival ajánlotta műsorát: „Szabadságjogaink fogynak, de még nem fogytak el teljesen. Ami megmaradt, azt mi magunk tarthatjuk életben azzal, hogy élünk velük, kiállunk magunkért és másokért, ahelyett, hogy csak legyintenénk.” Szente László nem csak fontos rádiós életművét, hanem ezt a két mondatot is ránk hagyta. Ennél rövidebben és pontosabban mi sem tudnánk feladatunkat leírni.
Eötvös Károly Közpolitikai Intézet