Válás magyar módra

Posted by

Gellért András

“Öt éve nem volt annyira sok válás Magyarországon, mint tavaly, írja a Központi Statisztikai Hivatalra hivatkozva a hvg.hu. A lap emlékeztet arra, a 22 százalékos növekedésben közrejátszhat, hogy előtte a koronavírus-járvány miatt a karanténban a kényszerű összezártság sok párnak nem tett jót.”
HOGY VANNAK?
Beszélt, nyilatkozott, karanténvideózott már szinte minden ismert
színész, rendező, irodalmár, két hete feltűnt celeb, tudjuk hogyan
porszívóznak, táncolva a gégecsővel, beszélve közben az 1200 watt szívóhatással habzsoló kis ördöghöz, elmondták, mennyit vedelnek a nőjükkel, egyetlen görbe estén minimum ötvenezer forint ömlik le a torkukon, aztán bevezetnek a konyháikba, ahol sosem látott csúcsteljesítményeknek lehetünk tanúi, előkerülnek a frissen sütött fénylő kalácsok, mert a bezárt ember süt, főz, zabál.
Erzsit és Pistát, a Havanna lakótelep B-tömbjének negyedik eme-
leti lakóit még nem kérdezte senki. Eljött hát az ő idejük, meséljenek végre az életükről.
– Mit mondjunk?
– Amit szeretnének.
– Nem szeretnénk semmit. Itt rohadunk bent hetek óta.
– Nyilván a szeretet átsegíti önöket e nehéz időszakon.
– Szeretet? A járvány előtt adtam be a válókeresetet.
– Miért?
– Ha maga élne Erzsivel, nem kérdezne ilyeneket.
– Veled se könnyű, Pista. Nagy szemét vagy, maradjuk ennyiben.
– Élő adásban vannak.
– És ki nem szarja le? Ez az igazság.
– Kérem.
– Ne kérjen semmit. Szar ez az egész.
– Mivel töltik az idejüket?
– Veszekedéssel. Már rég leléptem volna, de hova menjek, mond-
ja már meg!
– Én kussolok, nincs kedvem vele beszélni.
– Mi lesz ha véget ér a járvány? Visszamennek dolgozni?
– Dolgozni? Kirúgtak mind a kettőnket.
– Nekem már élni sincs kedvem.
– Nekem se.
– Mi a ma esti program? Tévéznek, olvasnak?
– Alszunk.
– Van még kérdése?
– Nincs. Nagyon érdekes volt. Köszönöm a beszélgetést. És vi-
gyázzanak magukra!
Holnap Tóthékkal láthatnak, hallhatnak beszélgetést, itt a You-
Tube csatornámon.
A rúdtáncosnő fegyvere – részlet (2020)