Rózsaszín kerámiakincsek

Posted by

Laczkó Ilona Adél 

Sokan őrzünk régi tárgyakat elődeink hagyatékából, akik talán maguk is örökül kapták a felmenőiktől. Egyszerű, ma már használhatatlan vagy már nem használt eszközök ezek, olykor díszesek, legtöbbször inkább avíttak, és magunk sem tudjuk, miért őrizzük még mindig őket. Winkler Barnabás, Ybl Miklós-díjas építész is örökül kapta 1970-ben az első rózsaszín Zsolnayját, később annyira elvarázsolta őt az egyszerű használati tárgy időtálló szépsége, múltja, hogy szenvedélyes gyűjtőjükké vált. Amikor 2011-ben a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben létrehozott állandó kiállításra „hazatértek” a rózsaszín boroskancsók, zsírosbödönök, teáscsészék, a gyűjtemény már 1500 darabból állt.

Mindig csodáltam azokat, akik megszállott szenvedéllyel gyűjtenek bizonyos témakörökben tárgyakat. De mind közül legtöbbre azokat a gyűjteményeket értékelem, amelyek olyan dolgok megőrzését segítik elő, melyeknek nem (elsősorban) anyagi értéke vagy exkluzivitása, hanem ellenkezőleg, mindenki számára értelmezhető érzelmi jelentősége van.

A rózsaszín Zsolnay-gyűjtemény azért egyedülálló, mert sehol nem található az egyazon időben működő kerámiagyártók használati darabjaiból hasonló méretű kollekció. A történelem viharai nagyrészt megsemmisítették a tervrajzokat, mintákat és sokszor magukat a manufaktúrákat, gyárakat is. És talán azért sincsenek összegyűjtve, mert más gyárak termékei nem váltak olyan széles körben népszerűvé, mint a Zsolnay családéi. Mi lehetett a titkuk?

Az 1851-ben alapított manufaktúrában Zsolnay Ignác alkalmazta a munka nélkül maradt, a használati tárgyak gyártásához kiválóan értő falusi fazekasokat. Az ő kézműves tapasztalatuk alapozta meg a későbbi ipari méretű termelést. Ebben a kezdeti időszakban a falusi és városi háztartások konyhái még ugyanazokat a cserépedényeket használták. A Zsolnay-manufaktúra is kézzel (korongon) állította elő a termékeit, a munkafolyamatokat azonban már szétválasztották. Később a polgárság igényeihez igazodva megjelentek az ő világukra jellemzőbb teás meg kávés készletek és a dísztárgyak.

A szín alkalmazása, feltehetően véletlenszerű volt. Ugyanis az ónmázban lévő krómvegyület égetéskor rózsaszínűvé válik. De ez a korábbi cserépedényekétől alig különböző, mégis új szín annyira kedveltté vált a vásárlók körében, hogy a komoly vegyészeti szaktudással rendelkező Zsolnay Vilmos később nem kevesebb, mint hatvanféle pink árnyalatot kísérletezett ki. A jó minőségű, különféle (330!) formájú, tartós használati edények és velük együtt a családi receptek anyáról leányra öröklődtek több generáción át, mert abban köcsögben sokáig ízes maradt a szilvalekvár, abban a bödönben sokáig nem avasodott meg a zsír. Az ízek, a régmúlt szokások emléke megtartotta az utókor számára a kamrák polcain, padlásokon megbújva a csorba, repedezett, fületlen edényeket is.

Hangsúlyosan kell megemlítenem a könyv gyönyörű grafikai tervét: Hübner Teodóra munkája, akárcsak az egészet illusztráló műtárgyfotók. Megható tiszteletről tanúskodik az, hogy nemcsak a legszebbeket örökítette meg, hanem az itt-ott kopott, foltos, sőt a drótostótok által szinte művészi drótfonatokkal megjavított edényeket is. Az igényes kivitelű kiadvány nem egyszerűen csak bemutatja a Zsolnay-manufaktúra kezdeti korszakát, a rózsaszín termékeik kialakulását, majd egyre nagyobb sikerét. Nem pusztán művészi album, melyben a fotók ismertetik meg a rózsaszíneket – ahogy Winkler Barnabás szeretettel hívja őket. Mert egy nem mindennapi gyűjtemény létrejöttének jellemző pillanatait osztja meg. Egyszerre kínál szemet gyönyörködtető vizuális és irodalmi élményt, kor- és ipartörténetet, magyar és angol nyelven.

Ahogy a szín alkalmazása véletlenszerű volt, ugyanígy a véletlen sodorta Winkler Barnabást a rózsaszínek gyűjtése felé. Keresztanyja hagyatékából a rokonok körében egyedül egy törött, repedt boroskancsó nem talált örökösre, így az rámaradt. Később a kancsója hasonmására lelt egy vidéki ócskapiacon, az árus azonban megdöbbentően magasra taksálta a fakó, csorba darabot. Ekkor tudta meg, hogy a Zsolnay első termékei közül való, száz évnyi használattól ilyen, és egyáltalán nem ócskaság. Gyűjtővé mégsem ekkor vált, hanem amikor egy kolléganője (aki maga is ajándékba kapta a rózsaszín zsírosbödönt, mert megtetszett neki), hogy ne árválkodjék Winklernél magában a két kancsó, jó szívvel nála hagyta a bödönt. Ettől kezdve alakult ki fokozatosan elmélyülő „vadászszenvedélye”. A hozzáértő elszántságot persze leginkább a hasonló derék megszállottak tudják igazán értékelni. Akár úgy, hogy hajlandó megválni az áhított óriástól (30 literes a zsírosbödön!) amennyiben Winkler fél órán belül ott lesz érte. (Lehetetlennek tűnt, de ott volt…) Akár úgy, hogy bár először egyetlen példánytól sem voltak hajlandók megválni, majd az első „rózsaszínek” könyv megjelenése után egyszerűen megfelezték saját gyűjteményüket, hogy nekik is maradjon és a Winkler-kollekció is gyarapodjon.

Miközben megtudjuk, hogyan talált rá egy-egy rózsaszín Zsolnayra Brüsszelben egy afrikai régiségkereskedésben, vagy Bécsben (fél órával a hazafelé tartó hajó indulása előtt) egy kínainál – az az érzésünk támad, hogy ott ülünk Winkler Barnabás nappalijában, mindenütt rózsaszínek vesznek körül minket, és a rózsaszín csészében gőzölgő kávé mellett hallgatjuk mindezek történetét. Hazaérve pedig feltúrjuk a kamrát, pincét, padlást, megforgatva minden rózsaszín-szerű edényt, hátha megtaláljuk rajta a jellegzetes jelet: Zsolnay Pécs.

Ha csak egyetlen egyet is találnak, bármilyen repedt, csorba el kell vinni Winkler Barnabáshoz, hogy az is „hazatérhessen” a többiekhez, Pécsre.

Winkler Barnabás * Hübner Teodóra

Winkler Barnabás: A rózsaszín Zsolnay
Fotók és grafikai terv: Hübner Teodóra

Hap Galéria, Budapest, 2022
400 oldal, a könyvre nyomtatott ár 9700 Ft,
online ár a lira.hu-n 8245 Ft
ISBN 978 063 875 5186

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A Zsolnay név világszerte ismert. Színes dísztárgyak és különleges épületkerámiák jutnak eszünkbe. De kevesen tudják, hogy az elfeledett, a Zsolnay-gyár hírnevét megalapozó, az 1800-as évek közepétől 1900-ig gyártott és saját korában rendkívül népszerű rózsaszín mázzal készült használati tárgyak az európai formatervezés történetének kihagyhatatlan részei. Egy Zsolnay rózsaszínű boroskancsóval történt, öt évtizeddel ezelőtti véletlen találkozása indította el Winkler Barnabás építész életre szóló gyűjtőszenvedélyét.
A könyv a száz évig Csipkerózsika álmát alvó, mára épp általa ismertté tett rózsaszínű tárgyak 1500 darabot is meghaladó gyűjteményét mutatja be.

Olvass bele
A KULTÚRAKIRAKAT

%d bloggers like this: