Az adagio egyik érdekes esete

Posted by
Fáy Miklós
>Sírva hívott föl valaki, de szó szerint, meg is ijedtem. Az előbb tettük le a telefont, mi történhetett azóta, hogy sírni kelljen, de semmi. Vagy csak a szokásos. Most ment a rádióban egy Bach-zongoraverseny lassú tétele, Kocsissal, és ahogy játszotta, olyan szikáran, annyira előttem volt az egész ember…
Az f-moll, kérdezem, körülbelül biztosra menve.
Nem, nem, d-moll, de annyira benne volt…
Hm. D-moll? Nincs így benne a fejemben, hogy is van. Régi felvételek, nem szokás szeretni őket, Gouldnál is gouldabb előadások, nagy veretés, összeroskad a zongora a tételek végére. Kikeresem gyorsan, és tényleg, mintha a földbe akarná beleverni a hangszert, mintha két hangszeren játszana egyszerre, ballal basszusgitározik, jobbal zongorázik. (Tudom, hogy a basszusgitárhoz is két kéz kell, de valahogy megoldja.) Az én könnyeim nem kezdenek el potyogni, de közben arra gondolok, hogy talán ez lehet a művészet legeslegelső célja. A művész üzen, hogy valaha lakótársak voltunk, ugyanazon a bolygón éltünk, ha nem is feltétlenül egy időben.