V, mint V

Posted by

>Érdemes időnként belelapozni a sok évtizeddel ezelőtti nyomdatermékekbe, amiket bár újságosstandokon kínáltak (vagy éppen előfizettettek) és számtalan alkalommal erőszakos módon vették rá az „olvasókat” az újságnak aligha nevezhető (a moszkvai Pravdát utánzó módon), lepedőnyi papírra nyomtatott betűrengeteg „tanulmányozására”, mégis csak részei a magyar történelemnek. (A cikkehez használt illusztrációk forrása: Győr+)

Diadaljelentések sokasága a munka frontjáról, „leleplező” írások az imperialista háborús uszítókról, vérszívó, a munkásokat és dolgozó (mi lett volna, ha nem dolgoznak!?) parasztokat kizsákmányoló kapitalistákról, háborús gyújtogatókról, az országgyarapító munkaverseny ezerszázalékairól, sztahanovistákról és férfiakat lepipáló nőkről, akik derűs büszkeséggel tekintenek le a szocialista-kommunista építőmunka kibontakozó, pompás alkotásaira a toronydaru fülkéjéből, miközben gyermekeik az iskolában a legújabb mozgalmi dalokat gyakorolják Lenin elvtárs méltó utódai, Rákosi és Sztálin elvtárs dicsőítése céljából…

Sokan nem is tudják, hogy mi zajlott népnevelés, agitáció, Szabad Nép-tízpercek, -félórák formájában, és azt sem, hogy az ilyen módon eltelt időt végül is valamilyen módon „be kellett hozni” – a termelésben. Különben hogyan sikerült volna a tervtúlteljesítés?! A lendületnek nem szabad lankadnia, mert a brigádvezetőnek, az művezetőnek, az üzemvezetőnek csak fényes sikerekről szabadott beszámolnia-jelentenie a pártbizottság lótifutijainak, akik aztán a hallottakat, a jelentéseket fényezve adták tovább, mígnem az összesített eredmény eljutott a főelvtársakhoz, akik megállapíthatták: minden nagyon szép, minden nagyon jó, akár elégedettek is lehetünk. (Oppá, mintha ezt hatvan-hetven vagy több évvel azelőtt valaki más mondta volna…) Most viszont már más időket élünk, a fényes szelek korát, és azt énekeljük, hogy „Sződd a selymet, elvtárs!”

Aztán kezünkbe vesszük a nyomtatott lepedőt (például a Szabad Nép, 1953. április 4-i számát), és megilletődve olvassuk:

„… 1945-ben olyan sziklaszilárd erő állott dolgozó népünk élére, mint a harcok tüzében acélossá edzett Magyar Kommunista Párt. Lehetővé vált azzal, hogy a sokat szenvedett magyar nemzetnek olyan vezetője támadt, mint Lenin és Sztálin legjobb magyar tanítványa, a magyar nép vezére, a mi szeretett Rákosi elvtársunk.”

(A díszünnepség részvevői forró tapssal válaszolnak e szavakra. Mindenki feláll, s úgy köszönti tapsával pártunkat, Rákosi elvtársunkat.)

„A párt, Rákosi elvtárs vezetésével munkásosztályunk, vállvetve a dolgozó parasztsággal, szétzúzta, visszaszorította az osztályellenséget. Megvalósultak a nép régi vágyai: a dolgozó parasztságé lett a föld, a népé lett a gyár, a hitelszervezet, a nagykereskedelem és a kiskereskedelem túlnyomó része. Kialakult államhatalmunk új arculata: a dolgozó parasztsággal szövetséges munkásosztályé lett a hatalom s a dolgozó tömegek a legmagasabbrendű demokratikus jogokat élvezik…” (Juj, de szép – a halottak is életre kelnek az ilyen szavaktól!)

A szöveg alatt pedig egy hosszú, lapszéltől lapszélig érő kép, sok, fontos személyiséggel, középütt Rákosi Mátyás elvtárssal (fénylő-kopasz fejéről azonnal fölismerhető), meg arról, hogy fölötte többszörös életnagyságban az ő papírmaséképe, balra tőle Lenin, jobbra meg Sztálin – hármas egységbe forrva.

A lelkes olvasó azután, hogy átrágta magát a ki tudja, hány beszédíró által fogalmazott, és hány ellenőrzésen, javításon, átíráson stb. átment szövegen, hiába keres újabb képet Rákosiról. Még ebben az ünnepi kiadásban is megelégedett eggyel az első oldal alján a kellően hűséges főszerkesztő elvtárs, akinek ilyetén döntését természetesen előbb jóváhagyták a pártközpontban, mert ugyebár: „Éberség, elvtársak!” A nyugati, mindenekelőtt amerikai „imprealisták” bármikor betehetnék a szőrös kezüket, ha nem lennénk éberek, persze a szovjet elvtársak – élükön Sztálin elvtárssal – gazdag tapasztalatai és kommunista útmutatásai alapján. Most pedig föl! Köszöntsük tapssal pártunkat és Rákosi elvtársunkat!

Ugorjunk, lapozzunk, nehogy túlterheljük a gyomrunkat! Ma már egyszerűbb dolga van a nyomtatványok szerkesztőinek. Nem kell félniük, hogy elrontják a címlapot és sutty, zúzdába küldik a mára méregdrága papírt. Biztos a siker, ha például az északnyugat-dunántúli nagyváros minden háztartásába hetente ingyen eljuttatott 24 oldalas színespapír-füzet első oldalán a polgármester látható, amint mutató és középső ujját V-ként fölmutatva jelzi, hogy „megint nyertünk”. Ha netán valaki nem venné észre az elsőoldalas, szabványosított-szabadalmaztatott polgármesteri ujjtartást, az a nyomtatvány második oldalán újra megtekintheti. És ha még ott is elkerülte volna a figyelmét, a 10. oldalon minden bizonnyal a szemébe ötlik a jobb kéz ujjaiból formált „V”. A „V” persze nincs kézhez kötve, bal kézzel is mutatható. A balkezes „V”-zéstől arasznyira, a szóban forgó nyomtatvány harmadik oldalán is megjelenik a polgármester, ám – az olvasó nagy sajnálatára – nem mutatja az ujjait.

Elfáradtak.

De ne tessenek búsulni! Miként eme nyomtatvány előző kiadásaiból tudható, a polgi fáradhatatlanul mutogat. Feltehetően a jövő pénteki (aztán majd a többiben, miként az előzők vala) kiadásban friss „V”-zésről értesülhetnek a nyomtatványt már most türelmetlenül váró polgárok.

Valamivel meg kell pucolni az ablakot.