Kegyetlen, őszinte számvetés

Posted by

 Pándi Pál: Teherpróba

D. Magyari Imre 

Mi sem lenne egyszerűbb és könnyebb, mint megvetően legyinteni azokra, akik hittek a szocializmusban (van még, aki hisz?), hittek a Kádár-rendszerben. Most nem azokra gondolok, akik kisemberként, egyszerű állampolgárként, homo kadaricusként vagy karrieristaként éltek benne. Nem, hanem azokra, akik gondolkodó értelmiségiként, elvi alapon, netán vezető szerepet vállalva benne valóban úgy gondolták a legutolsó pillanatban is, hogy itt egy jobb világ épül vagy épülhetett volna/épülhetne.

Eszemben sincs, hogy megvetően legyintsek, idegen tőlem minden ilyesféle gesztus. Megérteni szeretnék sok mindent, így azt is, hogy miért érezte magáénak valaki azt a politikai rendszert, sőt azt is, hogy miként is zajlott az én nemzedékem, tehát az ötvenes évek közepén születettek eszmélése. (A legtöbbünknek idő kellett, amíg ráébredtünk, hogy diktatúrában élünk, hisz a diktatúra igazán ügyesen álcázta magát.) Nem áltatom magam azzal, hogy valaha is pontos és megnyugtató tudásom lesz minderről – beleértve 1956-ot is, a Sztálinnak és Rákosinak hódoló verseket is –, de egyre több és egyre kevésbé homályos tudásunk az igenis lehet.

Ehhez kiváló segítséget adnak a Tények és Tanúk sorozat kötetei, amelyek hitekről, vakhitekről és kiábrándulásokról, csalódásokról vallanak megrendítően. Kiemelném közülük Király István 1956 és 1989 közt „rövidebb-hosszabb megszakításokkal” vezetett, 2017-ben megjelent naplójának ezernél is több oldalas, Soltész Márton szerkesztette kiadását. Aligha jelenhetett volna meg a lányai, Király Júlia és Király Katalin szándéka, segítsége nélkül. Nem kis lelkierő kellhetett ahhoz, hogy az utókorra ne retusált képet hagyjanak. Ők is vívódtak a „közzétenni vagy sem” kérdésével, aztán a közzététel mellett döntöttek.

Király István lányai másra bízták a szerkesztés munkáját, hisz csak egyikük irodalmár. Pándi Pál fia, Kardos András, lévén irodalomtörténész és esztéta, magára vállalta a válogatás, sőt az előszó megírásának öngyötrő munkáját is. Nyilván tudta, hogy nem lesz könnyű. Különösen így, hogy semmit sem akart megkerülni, elmismásolni, megúszni. Nem is higgadt előszót írt, hanem valami mást, melynek az alcíme is az, hogy Előszó helyett. A cím pedig idézet: Helyzet van. A legutolsó sorokban kapjuk meg a magyarázatot. „Apám fordulata volt ez, amikor úgy érezte, hogy valami lényeges történik. Igen, Öregúr, lényeges valami történik: megjelenik a lényed könyve. Igen, helyzet van.”

Az utolsó két mondatból, ha láthatja is őket, az olvasó ki van ebből zárva. A Fiú az Apához fordul, őt szólítja meg. Neki csinálta volna az egészet? Talán igen. Mintha számvetést olvasnánk. Egy gyászmunka dokumentumát, ami persze igazából befejezhetetlen, a valódi sebek nem gyógyulnak. Megrendítő írás ez a hosszú bevezető. Megrendítő, mert egyfelől a Fiú axiómaként szögezi le, hogy imádta és imádja az apját, s hogy azzal áltatja magát, az apja ugyanígy érzett. Ugyanakkor a Fiú egyetemista korától az Apa haláláig, 1987-ig reménytelen küzdelmet folytattak a feltétlen elfogadásért, hisz szinte semmiben sem értettek egyet a kádárizmus világát illetően, sőt az ellentét „permanens, soha nem szűnő ordibálássá alakult az évtizedek folyamán”. És megrendítő, mert másfelől a Fiú a megértés elemi vágyától vezetve az Apához és önmagához egyaránt kíméletlenül, kegyetlenül keresi a magyarázatot. Úgy tűnhet számunkra, meg is találja – már amennyire ez lehetséges. A szöveget olvasva megrendülést érzünk és katarzist. Pándi Pál fia számára érezhetően egzisztenciális tét volt a magyarázat megtalálása.

Kardos András úgy gondolja, édesapja számára zsidóként az egész életét meghatározó élmény volt a totális emberi kiszolgáltatottság megélése, s ezzel párhuzamosan – magyarok gyűlölködő megjegyzéseinek nyomán – a magyarságból való kitaszítottság borzalma. 1926-ban született, fiatalon élte át a gettóba kényszerülést, a deportálást, amiről naplót is írt. Soha nem beszélt róla a fiának, de őrizte a fiókja mélyén, s most mi is olvashatjuk. „Ettől kezdve mindent meghatároz a rettegés és a gázkamrák világának újra eljövetele elleni harc…”

1945 után Pándi Pál belép a kommunista pártba, pártiskolára megy. Sztálinista időszakában még Lukács György ellen is ír bírálatot. Kardos András így általánosít: „…a kommunista hit sztálinizmusa az autonómia és a szabadság önfeladását követelte meg – a szabadság nevében.” Aztán, nem függetlenül a politikai történésektől, Pándi túllép a sztálinizmuson, ’56 tavaszán ő is úgy érzi, jöhet egy emberségesebb szocializmus. „A forradalom előtti és alatti cikkei – így a Fiú, tárgyilagosan és talán büszkén – meggyőződésem szerint életének legtisztább és legnemesebb korszakát jelentik.”

Csak aztán nem jön egy emberségesebb szocializmus. Pándi pedig alig egy év elteltével „Kádár követője, Aczél tanácsadója” lesz.

1958. június 16-án kivégzik Nagy Imrét. Kardos András hihetően és hitelesen válaszolja meg saját kérdését, „hogyan lehetséges másnap tovább szolgálni a megtorlás rendszerét, hogyan lehet részt venni a terror »konszolidációjában«”. Ehhez a hitelességhez van szükség a kegyetlenségre és az őszinteségre, a kegyetlen őszinteségre. „…apám élete ettől kezdve a morális skizofrénia szörnyűséges paradoxonának a jegyében telik, egészen haláláig. Nagyon is morális lény volt, soha nem tudta elengedni a morál, az erkölcs, az autonómia igényét, és alapvetésként élte meg a morált. Ám tudta-élte-szenvedte, hogy ’56 vérbe fojtása … után csakis a morális heteronómia marad, vagyis az, hogy az alapkérdésekben nincs szabadság, cserébe saját »mikroköreidben« tágíthatod a világot.” Hosszabban idéztem, mert nagyon nehéz ezt megérteni. És persze ez csak egy megoldás, hisz el is lehet menni, vissza is lehet vonulni… Pándi ezt választotta. Így lehetett kiváló tanár, „értékmentő” szerkesztő, de a „morális skizofrénia” elől nem menekülhetett. Két, egymással össze nem egyeztethető értékrend sehogyan sem egyeztethető össze. Nem megy. Ez felőrli, igen, a testet és a lelket. Felőrölte Pándiét is, és sokakét, akik hozzá hasonlóan nem tudták elengedni a morál és az autonómia igényét. Ezekbe kapaszkodni manapság sem célravezető; de valójában sosem az.

Hogy közben mennyire élvezte, élvezte-e Aczél közelségét, a hatalmat, hitt-e egy újabb fordulatban, egyáltalán, mi volt az általa elképzelt ideál, s hogy mindeközben mennyire örült a saját, ma is becsülendő irodalomtörténészi eredményeinek, könyveinek – erről csak ő tudna beszélni. De amennyire lehetett, a fia megvilágított, érthetővé tett egy tragikus életutat. Elmondja azt is, hogy Pándi „élete utolsó éveiben egyre keserűbb lett, egyre inkább befelé fordult.” Logikus – és nagyon keserű – a konklúzió: „.” 1987-ben halt meg. Király István 1989-ben. Mint Kádár János.

Az idős Pándi Pál

Pándi Pál: Teherpróba. Egy irodalompolitikus pályájának kritikus pontjai
Tények és Tanúk sorozat
Szerkesztette: Kardos András
Magvető Kiadó, Budapest, 2022
664 oldal, teljes bolti ár 6999 Ft
kedvezményes ár a kiadónál ?? Ft
e-könyv változat 4899 Ft
ISBN 978 963 143 5450 (papír)
ISBN 978 963 144 2083 (e-könyv)

******

A könyv kiadói fülszövege

A tekintélyes és népszerű, ugyanakkor sokak által bírált, olykor „rettegett” irodalomtörténész, Pándi Pál életútjának és munkásságának homályban maradt szakaszairól, elágazásairól ad izgalmas áttekintést a Teherpróba.
Pándi irodalomtörténészi, tanári és szerkesztői tevékenysége az 1950-es évektől kezdve közismert volt.
Vitatkozó alkata, markáns irodalompolitikai szerepvállalása és nem egy tudományos munkája erősen megosztotta a szakmai és az informális nyilvánosságot – annál is inkább, mivel meghatározó szerepet játszott a Kádár-korszak művelődéspolitikájának alakításában és képviseletében. A gyűjtemény az életmű homályban maradt, nemegyszer önkéntesen tabusított korszakdokumentumaiból ad válogatást, így egyfajta kor-, irodalom- és mentalitástörténeti tükröt tart a 20. század második feléből a 21. század olvasóinak.
A kötet különlegessége, hogy először lát benne napvilágot Pándi 18 évesen írt naplója a strasshofi deportálás és kényszermunka időszakából, valamint itt olvashatjuk először Aczél Györggyel folytatott levelezését az Aczél-hagyaték zárolt anyagából.

A KULTÚRAKIRAKAT
%d bloggers like this: