Éljünk békében saját hülyeségünkkel

Posted by
Dippold Ádám írása a Qubitban (részlet)

Első látásra vonzó kötetnek tűnik A hülyeség pszichológiája: ha másért nem, hát azért, mert ahogy a borítón is olvasható, a könyv elkészültében a Nobel-díjas izraeli-amerikai pszichológus és közgazdász, Daniel Kahneman is közreműködött. A fejezetcímek is sokat ígérnek: „A szemét trógerek elmélete”, „A butaságtól a baromságig”, vagy akár az, hogy „Éljünk békében a saját hülyeségeinkkel”. Hát ki ne szeretne békében élni a saját hülyeségeivel? És kitől várhatnánk erre valamilyen tuti receptet, ha nem egy Nobel-díjastól, aki bizonyára nem hülye? Ennél már talán csak az lenne jobb, ha egy valódi, rutinos hülye magyarázná el, hogyan is kell ezt csinálni. Bizonyos szempontból ez is történik, az ugyanis a kötetben szereplő több esszéből is kiderül, hogy a világ viszonylag nehezen osztható fel hülyékre és nemhülyékre, és hiába vannak nyilvánvaló ostobaságok, amikről azt hinnénk, hogy bizonyára hülyék csinálják őket, gyakran akad rájuk racionális magyarázat, például az, hogy mindenki képes hülyeségeket művelni. A kötet szerkesztője, Jean-François Marmion, aki maga is pszichológus, erre már az elején felhívja az olvasó figyelmét: „Kivétel nélkül naponta látunk, hallunk, olvasunk ostobaságokat. Ugyanakkor mindannyian csinálunk, gondolunk, fontolgatunk és mondunk is nem kevés ostobaságot”. Marmion a szívemből szólt, ugyanis az alapvetően remek ötletet, a hülyeségről szóló esszékötet összeállítását érzésem szerint kissé ostobán, vagy legalábbis kellően kiforrott koncepció nélkül valósította meg. Ez azért is kár, mert A hülyeség pszichológiájában egyébként kiváló esszék is akadnak (amellett, hogy van néhány, amely kissé átgondolatlannak vagy csapongónak tűnik). Tovább nehezíti a befogadást, hogy míg egyes szerzők a jelek szerint halál komolyan vették a felkérést, és tudományos(abb) cikket adtak le, mások a lazább, közvetlenebb stílus mellett döntöttek, az esszék sorát megszaggató beszélgetések, interjúk megint csak kilógnak a sorból. Ha viszont az ember nem feltétlenül sorrendben olvassa az esszéket, csak csemegéz belőlük, érdekes dolgokra bukkanhat.
A “bullshit” visszatérő témája az esszéknek. A fogalmat (filozófiai értelemben legalábbis) Harry Frankfurt amerikai filozófus vezette be egy 1986-os tanulmányában, amelyet később könyvvé is kibővített, és amely azóta hülyeségelméleti alapvetésnek számít. A már említett Nobel-díjas közgazdász, Daniel Kahneman kétsebességes gondolkodásról szóló elmélete ad még egy egyéni megközelítést a témában, illetve nem túl meglepő módon gyakran előkerül a Dunning–Kruger-hatás is, ami azt mondja ki, hogy minél kevesebbet tud az ember valamiről, annál inkább meg van győződve róla, hogy kiválóan ért a témához. A bullshitelőt hidegen hagyják a tények: nem is igazán hazudik, hiszen egyáltalán nem érdekli, hogy mit hord össze, észérvek és logika helyett inkább a minden áron történő meggyőzés a fontos neki, aki pedig nem ért vele egyet, azt automatikusan lehülyézi.  Sebastian Dieguez összefoglalja: a hazug legalább egy kicsit kacsintgat az igazság felé, a bullshitelő már ennyit sem tesz meg. . A posztigazságok világához persze hozzátartozik az internet is, ahol aztán minden mehet, ami a csövön kifér, ennek megfelelően több esszében is kitérnek az online térben akadálytalanul terjedő hülyeségre Trump Twitter-üzeneteitől a legvadabb konteókig. Dieguez szerint egyébként optimizmusra nincs különösebb okunk, a posztigazságok népszerűsége a propagandán belül és kívül is egyre nő, védelmet ellene pedig legfeljebb a kritikai gondolkodás erősítése adhat. 

Jean-François Marmion (szerk.): A hülyeség pszichológiája. Corvina Kiadó, Budapest, 2022., fordította: Fáber András és Kiss KornéliaCímkép: Trump, bullshit /WIRED magazin

A teljes írás itt olvasható: https://qubit.hu/2022/06/18/jo-tanacs-az-okosoktol-eljunk-bekeben-sajat-hulyesegunkkel

Címkép: Trump bullshit/ Wired magazin