A nyilvánosság lelencei

Posted by
 Zöldi László

>Polyák Gábor az Egységben Magyarországért médiapolitikai kabinetjének vezetőjeként adott interjút a Népszavának. Elmondta, hogy mit csinálna április 3-a után, ha győznének az ellenzéki pártok. Figyelemre méltó gondolatai a fejlemények tükrében mellékessé váltak. Annál érdekesebb, amit csak mellékesen hozott szóba, a választási vereség után azonban megnövekedett a jelentősége.

Azt fejtegette, hogy sem az RTL Klub, sem a 444.hu, sem a hvg.hu, sem a Telex.hu nem fogja „ajnározni” Márki-Zay Pétert, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjét. Ellentétben a „Fidesz-médiával” amelynek munkatársai „minden erkölcsi fenntartás nélkül Orbán Viktor után mennek”.  A felsorolt nem ellenzéki, de nem is kormánypárti médiumok közül három portál, bár az egyiknek van papírra nyomtatott változata is, a negyedik pedig televízió. Ne tévesszen meg senkit, hogy a kitűnő médiajogász szerint nincs ellenzéki média. A média ugyanis a nyilvánosság eszközrendszere, a keletkezés sorrendjében tartalmazza a sajtót, a rádiót, a televíziót és a világhálót. Ugyanarra gondolunk, csak én a régies és magyaros kifejezést használom.

Szerintem van ellenzéki sajtó, mely azonban nem föltétlenül az úgynevezett ellenzék sajtója. A nyilvánosság független része azokat is bírálja, akiket dicsérnie kéne. Amire utal Polyák Gábor, épp annak bizonyítéka, amit cáfolni szeretett volna. Az ellenzéki médiumok értelme és értéke abban érhető tetten, hogy elismerik a választott politikusok döntési jogát, de okkal firtatják, vajon miért úgy döntöttek, ahogy. Ismertetőjelük, hogy nem különböztetik meg a hatalmon lévő politikusokat az ellenzékiektől. Az utóbbiak eszköztelenebbek, elvégre nem gyakorolják a hatalmat, mégis hasonlítanak a kormánypártiakra, mert az állami finanszírozásból nem adnak pénzt ellenzéki szerkesztőségeknek.

A baloldali és liberális értékrendű ellenzéki szerkesztőségeknek csurran-cseppen annyi, amennyi a jóllakáshoz kevés, az éhenhaláshoz sok. De az orbáni hatalomgyakorlásból kiábrándult konzervatív (jobboldali) újságírókat kormánypárti körökben árulónak, sőt hazaárulónak tartják. Olyannyira, hogy például a Simicska-féle Magyar Nemzet romjain felépített Magyar Hangot Pozsonyban nyomtatják. Magyarországon nem vállalkozott senki a hetilap előállítására. Az ellenzéki sajtó (média) baloldali és liberális munkatársai tehát „csak” a nyilvánosság tengődő mostohagyerekei. A nyilvánosság igazi lelencei a jobboldali (konzervatív) újságírók, akik kilátástalanabbul gyakorolják a mesterségüket.

 

Tíz mondat a sajtóról

 

A Kádár-rendszer is úgy bukott meg, hogy nem létezett jelentős ellenzéki sajtó, és az emberek mégis valahogy észrevették, hogy nem annyira jó nekik, mint mondják. (Para-Kovács Imre publicista, Hírszerző.hu, 2011. július 27.)

Akkor jó a sajtó, ha a kérdései ellenzékiek. (Nemény András szocialista politikus, Vas Népe, 2014. március 17.)

A sajtószabadság ma a tulajdonos szabadságát jelenti, ez Simicska nyilatkozataiból egyértelműen kiderül. S ha ez így van, akkor a Magyar Nemzet és a Hír Televízió a mi szempontunkból nem kezelhető másként, mint ellenzéki orgánumként. (Kövér László Fidesz-politikus, Magyar Hírlap, 2015. március 14.)

A baloldal épp annyira utálta a szabadon pofázó sajtót, mint a jobb. (Pallagi Ferenc újságíró, hvg.hu, 2016. november 12.)

A választás után nem általában az ellenzéki sajtót érték érzékeny veszteségek, hanem annak nem baloldali részét. (Pápay György publicista, Azonnali.hu, 2018. június 14.)

Az ellenzéki sajtó nem független, akkor nem ellenzékinek neveznénk. (Demeter Szilárd Fidesz-kultúrpolitikus, Origo.hu, 2020. június 25.)

A kormány jól végzi a dolgát, az egészségügy világszínvonalú, az oktatás jó irányba halad, a szegénység megszűnőben. Ezt a kormányhoz közeli sajtó megírhatja anélkül, hogy retorziótól kellene tartania. (Föld S. Péter újságíró, Facebook.com, 2020. november 14.)

Az ellenzék egyetlen sok emberhez elérő hangja, a Klubrádió is a végnapjait éli. (Bruck András író, Facebook.com, 2021. február 6.)

Nincs olyan, hogy ellenzéki média. (Polyák Gábor médiajogász, Népszava, 2022. március 21.)

Nem jó nekik a független sajtó, csak amelyik azt írja, amit ők szeretnének. (Katus Eszter komlói újságíró az ellenzéki politikusokról, Népszava, 2022. június 11.

A magyar focisták felnégyelték, kardélre hányták-e az angolokat?

Ha jellemezni kéne, az ambiciózus jelzőt választanám. A latin kifejezés becsvágyót, buzgót, iparkodót, lelkest, törekvőt jelent. A múlt század kilencvenes éveiben még nem tudtam volna hozzá illeszteni a megfelelő szót. Azt persze már akkor is érzékelni lehetett, hogy az újságírással kacérkodó fiatalember a legismertebb magyart, Puskás Öcsit nézte ki magának. Aligha tudta, hogy ugyanarra esett a választása, mint a későbbi miniszterelnöknek, akiről azóta kiderült, hogy két rögeszméje van: a foci meg a gáz. Szőllősi György Puskáson keresztül jutott a Nemzeti Sport főszerkesztői székébe.

Néhány órával a június 14-i „történelmi” győzelem után azt írta fészbukos üzenőfalára, hogy „Mind a négy gólt az új magyar futballakadémiák növendékei szerezték.” Vezércikkét az egyetlen sport napilapban már érdesebb hangnemben fogalmazta meg: „Puskásék után most a Puskás akadémisták végezték ki az angolokat.” Mármint a felcsúti Sallai, aki két gólt rúgott, a szintén felcsúti Nagy Zsolt és a kispesti Gazdag. Az a benyomásom, hogy megint elmaradtunk egy brosúrával attól a fránya Nyugattól. A Lajtán túl már rájöttek, hogy a bentlakásos akadémia lelketlen gladiátorokat tenyészt. A csapattulajdonosok a tehetséges focistákat a stadionhoz közel lakó szurkolók családjához fizetik be, hogy családban nevelődjenek.

A Nemzeti Sport főszerkesztője a szélesebb nyilvánosságnak szánt üzenetében a kivégzés szót használta. A hazai sajtóban olvastam még a „felnégyelte”, a „kardélre hányta”, a „letarolta” és végül a „kiterítette” kifejezést is. A történtekről gyökeresen másként vélekedik a Nemzeti Sport hajdani főszerkesztője. (Szekeres István kesernyés megállapítása olvasható a bejegyzésem utáni idézetcsokorban.) Ő még azt a sportújságírást képviselte, mely nem a gyilkolásban jeleskedik. Egyébként pedig a nyilvánosság fórumain elég sokan vontak párhuzamot Rákosi és Orbán sportpolitikája között.

Gyerekként, egy faluban éltem át a Rákosi-korszakot, amelyben még nem volt televízió. Mivel magyarázható mégis, hogy ha véletlenül arra járnak, az utcán megismertem volna az angolok ellen kétszer is győztes, világbajnoki ezüstérmes Aranycsapat összes játékosát? Az Orbán-korszakban lejátszott „évszázad mérkőzését” már közvetítette a tévé, ráadásul a négy angoloknak rúgott gólt számtalanszor nézhetjük meg a világhálón. Kíváncsiságból felírtam a tizenöt magyar focista nevét, akik részt vettek az emlékezetes meccsen. Tíz mellett anélkül mennék el, hogy felismerném őket.

Tíz mondat a focistákról

 

Orbán az a focista, aki ha egyszer gólt lő, a fotót tízszer megnézi róla. (Bodor Pál író, Népszabadság, 1998. október 15.)

A fideszesek tudják, ki a jó focista, de azt nem, hogy ki a jó író. (Heller Ágnes filozófus, ATV, 2013. március 20.)

Orbán az egyetlen focista a világon, aki vízen is tud járni. (Farkasházy Tivadar újságíró, Népszava, 2013. május 11.)

Lehet, hogy húsz év múlva remek focistáink lesznek, de ha jó gazdaságot is szeretnénk, a stadionok mellett iskolákat is kéne már építeni. (Csányi Vilmos magatartáskutató, Népszabadság, 2013. december 7.)

Orbán olyan focista, aki győzelemre játszik, nem kapura. (Török Gábor politológus, ATV, 2015. július 27.)

A magyar focistákból hiányzik az alázat és az egészséges nacionalizmus. (Pörge Béla újságíró, 888.hu, 2018. július 17.)

Kétballábas focistáknak óriási pénzeket fizetnek azért, hogy ugrabugráljanak. (Lázár János Fidesz-politikus, volt kancelláriaminiszter, Vásárhely24.com, 2018. szeptember 13.)

Olykor az ifista focistákból nem focisták, hanem írók lesznek. Vagy éppen miniszterelnökök. (Orbán Viktor miniszterelnök Kispesten, a Honvéd-akadémia átadásán, Miniszterelnök.hu, 2018. november 22.)

Az ápolónőknek adjunk havi három milliót, a focistákat pedig este, az erkélyen tapsoljuk meg! (Békesi László volt pénzügyminiszter, Facebook.com, 2020. április 9.)

A magyar focisták hetvenévenként legyőzik otthonában az angol válogatottat. Ez nem lehet ok arra, hogy gúnyoljuk a legyőzöttet. Az ilyesmi a csőcselék jellemzője. (Szekeres István újságíró, a Nemzeti Sport volt főszerkesztője, Facebook.com, 2022. június 16.)

Médianapló