A hiba a rendszerben van

Posted by

Tamás Rita

>Az utóbbi időben minden alkalommal, amikor beülök az autóba és arcul csap a forróság, eszembe jut az a négyéves kislány, aki nem élte túl, hogy neki az elviselhetetlen hőségben nyolc órát kellett eltöltenie. Elképzelhetetlen, hogy micsoda kínokat élt meg az ovis kislány a buszban, és feldolgozhatatlan a tény, hogy az életét – minden igyekezet ellenére – nem sikerült megmenteni.
Látom, olvasom, érzékelem az indulatos kommenteket, amit teljesen megértek. Ha van értelmetlen és rettenetes halál, akkor Inezé az volt. Azok, akiket terhel a szörnyű haláleset felelőssége – nem jogilag, hanem erkölcsileg -, egész biztos, hogy nem tudják úgy folytatni az életüket, mint eddig. Ha nem is mondják, de ők is tudják, hogy ez a pokoli dráma végig fogja kísérni a hátralévő idejüket.
Sokan elmondták már a véleményüket Inez halálával kapcsolatban, habár a vizsgálat még tart és sok mindent nem tudunk. Pletykák, félinformációk, feltételezések terjednek a neten, éppen ezért a tragédia erre vonatkozó részével nem foglalkoznék.
Csupán egy gondolatot osztanék meg veletek. Sokan a sofőr felkoncolását kívánják, noha egész biztos, hogy a felelősség nem csak az övé – ez már az eddigi információk birtokában kijelenthető.
Ha mégis őt nevezik meg az egyedüli felelősnek, akkor nem csinálunk mást, társadalmi szinten, mint amit régóta teszünk. A rendszerszintű hibákat, tévedéseket, bűnöket nem tárjuk fel, csupán a felszínt kapargatjuk.
Nagyon hasonlít számomra Inez tragédiája az aszódi kettős gyermekgyilkosság körülményeihez. A rendszer az egyik és a másik esetben is rossznak, elégtelennek bizonyult. Nincs egy olyan átfogó, az érintetteket összekötő, átlátható szisztéma, amely esélyt adna kivédeni az emberéletekbe kerülő súlyos hibákat.
Se Inezt, se Tímeát, se Júliát nem lehet már visszahozni. De tartozunk az emléküknek annyival, hogy nem elégszünk meg félmegoldásokkal, hanem kiköveteljük az illetékesektől az adott rendszerek újragondolását és korrigálását, hogy ne legyen több hiba, amely aztán gyermekek szörnyű halálához vezet.

Ne pánikolj, sportolj blog