Űrkavics találta el a James Webbet

Posted by

A James Webb űrtávcső túl van első mikrometeoroid becsapódásán

Séra Gábor
Spacejunkie

>A NASA június 8-án tette közzé azt a közleményét, melyben arról számolnak be, hogy a James Webb űrteleszkóp főtükrét mikrometeoroid találat érte. Ez természetesen nem volt váratlan esemény, hiszen az ilyesfajta becsapódások elkerülhetetlenek egy űreszköz üzemeltetése során. Az indítása óta négy kisebb mérhető eset történt, de ez volt az első, mely meghaladta az előrejelzéseket. Az eseményt a május 23-25. közötti időszakra datálják, melynek alkalmával a tükör C3-as szegmense szenvedte el az ütközést. Az első értékeléseket követően a csapat megállapította, hogy a teleszkóp továbbra is olyan szinten teljesít, amely meghaladja a küldetés minden egyes követelményét. Az ezzel kapcsolatos alaposabb elemzések és mérések jelenleg is folynak.
Az ügynökség hozzátette, hogy a JWST űrben töltött időtartama alatt valószínűleg továbbra is előfordulnak majd hasonló ütközések, melyre a tükör földi építése és tesztelése során felkészültek. A Webb tükrét ugyanis úgy tervezték, hogy ellenálljon az extrém sebességgel repülő, por méretű részecskék bombázásának. A teleszkóp építése során a mérnökök különféle szimulációkat futtattak le, valamint tükörminták segítségével tényleges tesztbecsapódásokat is végrehajtottak. Erre elsősorban azért volt szükség, hogy tisztább képet kapjanak arról, hogyan kell megerősíteni az obszervatóriumot az űrben való működéséhez.
Mivel a Webb képes a tükörszegmensek pozíciójának érzékelésére és beállítására, így az esetleges becsapódások következményeit is korrigálni tudja, de csak részlegesen. Így az adott szegmens pozíciójának beállításával a mérnökök ki tudják egyenlíteni a torzulás egy részét. Ez minimálisra csökkenti az esetleges becsapódások hatását, bár a romlást nem lehet teljes egészében kiküszöbölni ezzel a módszerrel. A mérnökök már elvégezték az első ilyen beállítást a nemrégiben érintett C3-as szegmensen, és további tervezett tükörbeállításokkal folytatják a korrekció finomhangolását. “A Webb-et úgy terveztük és építettük meg, hogy optikai, termikus, elektromos és mechanikai tartalékokkal rendelkezzen, hogy még sok év űrben való tartózkodás után is el tudja látni ambiciózus tudományos feladatát.” – tette hozzá Paul Geithner a NASA Goddard Űrrepülési Központjának műszaki projektvezető-helyettese.
A Webb védelme érdekében az erre szakosodott csapatok továbbá olyan védelmi manővereket is alkalmazhatnak, amelyek szándékosan elfordítják az optikát az ismert meteorzáporok elől. A mostani találat nem meteorzápor következménye volt, hanem jelenleg elkerülhetetlen véletlen eseménynek tekinthető. A becsapódás eredményeként egy speciális mérnöki csoportot is létrehoztak, hogy megvizsgálják, miként lehetne enyhíteni az ilyen találatok hatásait. “Címkép: James Webb szelfi