Jövő szombaton Szentendrén Ivan dan, lehet jönni mécsest gyújtani

Posted by
Benkovits György
>Készülünk az Ivan danra. Ezen a szombaton délelőtt 10 órától a szentendrei piacon csábító faltra várjuk -amíg el nem fogy- azokat, akik szívesen megkóstolják a pita s kupusom sütinket vagy jobb közelítésben szamárhegyi káposztás burek, rétesfélénket. Persze a kóstoló-csábítás nem rejtett célja, hogy aki megízleli mondja el rokonnak barátnak, szomszédnak, hogy június 25-én szombaton a középkori luminara ünnepek mintájára Horvát Nemzetiségi Önkormányzatunk ezernyi apró mécses fényével ünnepli az Ivan dant, Keresztelő Szent János ünnepét. És persze legyenek segítőink abban is, hogy ötezer mécses kirakásával ünnepivé varázsoljuk Szentendre búcsúját, azzal, hogy a Templomdombon, a Fő téren és a Duna-korzón több ezer mécsest helyezünk ki. Amelyekkel a járvány és határainknál dúló háború áldozataira is emlékezünk, és a mielőbbi béke kívánalmaként a szentendreieket is arra kérjük, hogy akár csak egyetlen mécses meggyújtásával is fejezzék ki együttérzésüket!
Ilyenkor nagy a drukk. Például azért, hogy lesz e ötven uszkve száz ember (gyerek) aki szombaton este eljön mécsest rakni a Templomdombon, a Fő téren, sikátorokban s a Duna-korzón, hogy nagy álmunk, miszerint egyszer Szentendrének is olyan búcsúja, luminaria ( fény ünnepe) legyen mint a városunknál fele annyi lakosú Valleranonak. Amely történelmi központjában 100 000 mécses lángja díszíti a Notte delle candele ünnepükön a középkori falakat és tornyokat, a festői sikátorokat és az árkádokat. Amelyet a helyiek közösen alkotnak meg és amely ma már messze földön híres. Olyan ünnepet teremtenek amelyről elragadtatással mesél aki csak egyszer is látta. Mi 25-én mi még csak ötezernél tartunk majd, Bár ha megnézik a csatolt kis videót már így is fenséges látvány tud lenni.
Programunk délután négy órakor ünnepi misével kezdődik és este fél nyolctól kezdjük meg rakjuk kirakni a mécseseket a Templom dombra és a közterekre, amelyhez sok-sok segítő kezet várunk! Amikor már kellően sötét lesz a pontonon trombita szólal majd meg, jelezve a Szent Iván-ünnepi festa kezdetét.
Megkérjük a vendéglőket, hogy erre az alkalomra- és ehhez számukra recept-ajánlást is adunk,- vegyenek fel étlapjukra egy-egy jellegzetes szentendrei dalmát ételt. A Duna korzón néhány sátorban önkénteseink étel-kóstolót kínálnak majd és a Kőhegy bor is ott lesz a parton szentendrei boraival. A Riverside pontonon a Vigad Együttes zenél és a Horvát Hagyományőrző Táncegyüttes bemutat néhány dalmáciai táncot. Kishajó is indul a pontontól, hogy az esti mécsesekkel feldíszített Szentendrét a Dunáról is megcsodálhassák.