Egy nap a kocsmában

Posted by
Kardos András
>Muszáj lenne egy tévhitet eloszlatni. A bődületes vereség után, joggal mondták sokan, hogy elképesztő a sajtó és a média fölénye a Fidesznek . Ez igaz. Aztán sokan mondták, hogy az ellenzék nem jutott el a néphez eléggé, hogy a nagyszerű “Nyomtass te is” mozgalom kevés volt stb. Jött az ismert ötlet: “le kell menni a nép közé vidékre”, becsöngetni, beszélgetni, meggyőzni, felvilágosítani. stb.
Szeretném mondani, hogy ebből a romantikus ellenzéki álomból föl kell ébredni. Az a fővárosi képzet, hogy a kocsimmal elmegyek Recegebürgözdre, ott bemegyek a kocsmába, iszom egy felest, és közben Józsi bácsit meggyőzöm arról, hogy nincs migránsveszély, majd elkezdek kopogtatni és a kapunyitásra már a kapuban meggyőzöm Mari nénit arról, hogy az M1 hazudik — nos mindez nem több mint álom, az ellenzéki munka protézise. Attól, hogy Kunhalmi Ágnes becsönget, nem fog változni semmi. Egyrészt mert öt perc múlva tovább áll, másrészt mert ez a világ elmúlt, hogy szájról szájra járva “megismerjük és meggyőzzük a vidéket.”
Most persze nem fogom megírni, hogy ehelyett mi a teendő szerintem. Most csak az dolgom, hogy meggyőzzem akit lehet, hogy az nem megy amit Mérő László mondott a választás után: eltöltött egy napot egy faluban, eddig nem ismerte a népet, de most már tudja, hogy a nép valójában okos és szép, és ezért mégsem a Lipótvárosban van az igazság, hanem náluk, a faluban. Vagyis: tessék legalább egy napra odamenni, és mindjárt lesz itt olyan “ellenzéki” mozgás, igazság, győzelem, hogy ihaj.
Hát nem. Ettől nem lesz.

Címkép: Pályi Jenő rajza a Szabad Szájból 1949-ben. A kocsmából jövet: Legalább tudjuk, hogy néznek ki a parasztok!