Megkezdődött a szabadtéri szezon

Posted by

Xénia

Darvasi László: Karády zárkája (Gyulai Várszínház) Xénia |

Hivatalosan is kezdetét vette a szabadtéri színházak szezonja. Idén először rendezték meg a Szabadtéri Színházak Találkozóját június 1. és 8. között: a Városmajori Szabadtéri Színpadon kilenc produkciót láthatott a közönség a Szabadtéri Színházak Szövetségéhez tartozó színházak kínálatából. Nagyszínpadi és kamaraprodukciók érkeztek Kőszegről, Gyuláról, Szentendréről, a balatoni Kultkikötőből.
Sikerrel zárult a programsorozat, melynek záró eseményként a Gedeon József Amfiteátrum-díjat adták át Lőkös Ildikó Jászai Mari-díjas dramaturgnak, aki évtizedek óta részt vesz számos szabadtéri színház munkájában.

„Először rendeztük meg a Szabadtéri Színházak Találkozóját – mondta Pócza Zoltán, a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnöke, egyben a Kőszegi Várszínház igazgatója. – Mindannyian létrehozunk értékes saját produkciókat is nyaranta, amelyek sok esetben csak néhány előadást érnek meg a szabadtéri helyszíneken. Azt gondoltuk, nagyobb nyilvánosság elé is vihetnénk ezeket.”

A budapesti Városmajori Szabadtéri Színpad ezekkel az előadásokkal nyitott. A program sikere nyomán jövőre is megszervezik a találkozót, várhatóan együttműködésben Veszprémmel, mivel 2023-ban a Királynék városa lesz Európa Kulturális Fővárosa.

Göttinger Pál: Az Öreghíd alatt (Kőszegi Várszínház)

Pócza Zoltán az előzetes érdeklődések alapján úgy kalkulál: idén a szabadtéri színházak több mint 500 különféle előadással, programmal várják a közönséget, és ennek alapján összesen nagyjából 500 ezer látogatóra számíthatnak. „A szabadtéri színházak helyszínei, akár a várak, a vizek, a természet, akár más történelmi terek is erősen meghatározzák egy-egy produkció hangulatát – fűzte hozzá. – A nyaralók közül sokan úgy választanak úti célt, hogy legyen ott szabadtéri színház.”

Karinthy Ferenc: Dunakanyar (Szentendrei Teátrum)

A Találkozó előadásai voltak: Göttinger Pál: Az Öreghíd alatt (Kőszegi Várszínház); Karinthy Ferenc: Dunakanyar (Szentendrei Teátrum); Győrei Zsolt–Schlachtovszky Csaba: Hamlear, a dán királyfiból lett brit király (Bartók Színház és Gyulai Várszínház); Grecsó Krisztián: Vera (Kőszegi Várszínház); Dalok a Kamrából (Catwalk Concert Productions és Városmajori Szabadtéri Színpad); Darvasi László: Karády zárkája (Gyulai Várszínház); Ahogy teccik – nemtragédia (Városmajori Szabadtéri Színpad); Csukás-mese: Süsü és barátai (Kultkikötő és Összpróba Alapítvány); Szinesztézia (Szentendrei Teátrum, Kőszegi Várszínház és Gergye Krisztián Társulata).

Dalok a Kamrából (Catwalk Concert Productions és Városmajori Szabadtéri Színpad)

 

A KULTÚRAKIRAKAT
Címkép: Szinesztézia (Szentendrei Teátrum, Kőszegi Várszínház és Gergye Krisztián Társulata).
%d bloggers like this: