A jelentéktelenné silányított ország

Posted by

Részlet az Élet és Irodalomból

Bokros Lajos

>”Május legutolsó napján az úgynevezett Kormányzati Tájékoztatási Központ – kéretlenül – az alábbi üzenetet küldte millió állampolgárnak:
„A legutóbbi uniós csúcstalálkozón megvédtük a rezsicsökkentést. Megakadályoztuk azt a brüsszeli javaslatot, amely betiltotta volna az Oroszországból származó olaj használatát Magyarországon. A megállapodás alapján azok az országok, amelyek csővezetéken kapják az olajat, továbbra is a régi feltételekkel folytathatják gazdálkodásukat.
Az Európai Unióban már így is az egekben vannak az energiaárak és magas az infláció. A szankciók miatt egész Európa egy világgazdasági válság szélén táncol. Ilyen körülmények között kibírhatatlan lett volna számunkra, ha drágább olajjal kell működtetnünk a magyar gazdaságot. Ez felért volna egy magyar gazdaságra ledobott atombombával. Az eredeti brüsszeli csomag elfogadása 55-60 százalékkal növelte volna meg az üzemanyagok árát, amely más termékek árát is tovább emelte volna.
A magyar álláspont a kezdetektől fogva világos volt: elítéljük Oroszország katonai beavatkozását, segítő kezet nyújtunk az Ukrajnából érkező bajbajutottaknak, de továbbra sem engedhetjük meg, hogy a magyar emberekkel fizettessék meg a háború árát.”
Kilenc mondat – hét hazugság
1. Az EU sohasem támadta a rezsicsökkentést, így azt nem kellett megvédeni. Szélsőséges kivételektől eltekintve az unió nem avatkozik bele a tagállamok gazdaságpolitikájába, és a nemzeti függetlenség – ami ma még lényegében korlátlan állami szuverenitást tükröz – keretei között megengedi, hogy azok észszerűtlen, szakszerűtlen és felelőtlen gazdaságpolitikát folytassanak.
2. Az unió nem betiltotta az orosz olaj használatát, hanem szankcióval sújtotta. Határidőt szabott a tagállamoknak arra, hogy megfelelő átmeneti időszak után szabaduljanak meg attól az erkölcsi csapdától, hogy az orosz olaj behozatalával ők finanszírozzák az orosz önkényuralom imperialista háborúját Ukrajna ellen. A tengerparttal nem rendelkező országok mindössze hosszabb haladékot kaptak.
3. A rezsicsökkentést nem alapozza meg az orosz olaj alacsony ára, mert az orosz olajért rendszerint ugyanazt a világpiaci árat kell fizetni, mint a szabadpiacon. Noha az Ural márka jelen pillanatban némileg olcsóbb, mint a Brent típusú, de a különbség meglehetősen csekély, mert Oroszország szinte korlátlanul képes eladni olaját az erre mohón szomjazó Kínának, Indiának, Pakisztánnak stb.
4. Csehország és Szlovákia ugyanúgy a Barátság kőolajvezeték déli ágán keresztül kapja ugyanazt az orosz olajat, aminek a költsége számukra nagyjából ugyanaz. Egyik országban sincs annyira ostoba kormány, hogy rezsicsökkentést vezetett volna be. A hazai rezsicsökkentés és az orosz olaj behozatala, illetve ára között semmiféle összefüggés nincs. A különbség az eltérő gazdaságpolitikából fakad.
5. A rezsicsökkentés és a benzinár rögzítése látszólag fékezi a névleges inflációt, de többletköltsége máshol halmozottan jelentkezik. Ordítóan káros intézkedés, mert (I.) pazarlásra ösztönöz, (II.) óriási veszteséget okoz az energiaszolgáltató vállalatoknak, amelyek (III.) ezért sokkal kevesebbet ruháznak be, (IV.) hatalmas támogatást igényel a költségvetésből, (V.) aminek fő haszonélvezői a jómódúak.
6. Európában a magasabb energiaárak ellenére alacsonyabb az infláció, mint Magyarországon. Az MNB hivatalos adata szerint a hazai infláció májusban már 10,7 százalékra ugrott, míg az euróövezetben csak 8 százalék. Nálunk az inflációt tovább fokozza a forint értékvesztése. Ez belső ok, a rossz gazdaságpolitika következménye. Ki táncol önerejéből lendületesebben a válság szélén?
7. Az Orbán-kormány nem engedi, hogy a „magyar emberekkel fizettessék meg a háború árát”. Fájdalom, ez részben nem a kormányon múlik, mert a szankciók miatt gyorsan átrendeződő keresleti és kínálati hatások nyomán felment mind az energia, mind pedig az élelmiszer világpiaci ára. A forint árfolyamának drámai csökkentésével, a belföldi árakat még tovább növelő rossz gazdaságpolitikájával a magyar kormány nem enyhíti, hanem kifejezetten növeli a válság terheit.
Becsületes baloldali butaság
A rezsicsökkentés azonban nemcsak a gazdasági károkozás elhíresült formája, hanem olyan politikai forró krumpli is, amit a hazai ellenzék inkább finnyásan a kezében szorongat, mintsem határozottan elhajítaná. Pedig a kettős beszéd nem hoz szavazatot.
Vajon a politikai gyávaság vagy a szakmai felkészületlenség volt ennek az oka? Amikor a legbecsületesebb szocialista, Ujhelyi István megünnepelte a kormányt az állítólagos „brüsszeli győzelem” nyomán, akkor világossá vált előttem, hogy elsősorban az utóbbiról van szó. Az általa hangoztatott „örök rezsicsökkentés” vészjóslóan demagóg és populista programja szemléletesen kifejezi ezt.
Az ötödik pontban már kifejtett rövid távú hazai szempontokon túlmenően a modern világ összes kihívása ellene szól a rezsicsökkentésnek. Induljunk ki abból, hogy a legnagyobb világméretű kihívás bolygónk éghajlatának megváltozása, légkörének, talajának és vizeinek beláthatatlan következményekkel járó túlzott felmelegedése. Ez a szén- és a szénhidrogén-alapú tüzelőanyagok felhasználásának gyors csökkentését, majd megszüntetését igényli. Tudjuk, hogy a megoldás a megújuló energiaforrások kiaknázása, amibe a nap, a szél, a víz és az atom energiája tartozik.
Az orosz birodalomépítő, imperialista háború Ukrajna ellen minden rettenetes következményével együtt az energiatakarékosság és a megújuló energia használatára való gyors átállás tekintetében kivételes lehetőséget kínál. Az orosz energiafüggőség gyors csökkentésének és felszámolásának hallatlan fontosságú európai stratégiai érdeke egybeesik a szénalapú energiahordozóktól való függés felszámolásának ugyancsak hallatlanul fontos, globális stratégiai érdekével.
Nem lehet azzal érvelni, hogy húsz-harminc év múlva a technológiai fejlődés nyomán jóval olcsóbbá váló energia valódi, tartós, netán „örök” rezsicsökkentést enged meg. Tudjuk, hiszen mondták, hogy majd a „kommunizmusban” jó lesz, de az igazi kérdés az volt, hogy addig mi lesz. Nos, addig drága lesz az energia. Ezért a rezsicsökkentés fenntarthatóságáról beszélni több mint bűn, hiba.
A nemzeti szégyen kormánya
Terheli azonban az Orbán-kormány számláját sokkal nagyobb bűn is, mint a rossz gazdaságpolitika keretében szent tehén rangjára emelt rezsicsökkentés. Ez pedig a rezsicsökkentéstől – mint láttuk – teljesen független orosz gazdasági és politikai függőség fenntartása, sőt megerősítése, ami az ukrajnai háborúban bevetett orosz nehézlövegek villogó torkolattüzében nemcsak erkölcstelen, hanem kifejezetten nemzetvesztő magatartás.
A magyar kormány külpolitikájának erkölcsi csődjéről már két évvel ezelőtt megemlékeztem e lap hasábjain (Fény helyett mocsár, 2020. szeptember 18.). Pedig akkor még nem is volt háború Ukrajnában, hanem volt helyette – többek között – német hintapolitika (Húszévi tehetetlenségÉS, 2022. március 25.). Ez a nemzetközi közvélemény szemében jótékonyan elfedte az Orbán-kormány kétkulacsos magatartását. Időközben azonban gyökeresen megváltozott a helyzet, amihez a politikai hatalom hazai birtokosai is alkalmazkodhattak volna. A külpolitikai irányváltás elmaradása viszont hazánkat mára teljes nemzetközi elszigeteltségbe taszította. Az oroszok által indított háború azonnali, egyértelmű és határozott elítélésének hiánya elválasztotta a Fidesztől eddigi leghűségesebb szövetségesét, a lengyelországi Jog és Igazságosság pártot. Szétesett a visegrádi négyek három évtizedes tömörülése, hátat fordítottak nekünk a balti államok. Történelmi jelentőségű fordulat, hogy Svédország és Finnország feladta mélyen gyökerező semlegességét és felvételét kérte a NATO-ba. Lengyelország és Románia nemcsak átengedik területükön a fegyverszállításokat, hanem maguk is tevékenyen részt vállalnak belőle. Szlovéniában megbukott Janez Janša, és az új kormány immár szívvel-lélekkel Ukrajna mellett tör lándzsát. Horvátországgal a MOL kapcsán régóta megromlott az Orbán-kormány viszonya, most a horvát kormányfő egyértelműen jelezte, hogy a kettős benzinár bevezetésével Magyarország durván megszegi az uniós jogot. Tökéletesen igaza van.
A magyar kormány csupán egyetlen európai ország vezetőjével tart fönn felhőtlen, sőt baráti kapcsolatot: Aleksandar Vučić szerb elnökkel, aki bátran kijelentette, hogy országa nem vezet be semmiféle embargót Oroszországgal szemben. Vajon javára válik-e ez a magatartás Szerbiának, amikor törekszik az EU-tagságra, vagy talán már lemondott róla? Netán Magyarország is kifelé tart az EU-ból? Sokan felteszik nekem ezt a kérdést, még a budapesti utcákon is.
Nos, ebben a nemzetközi helyzetben mit jelent az a – mint láttuk – egyébként hamis szöveg, hogy „ne a magyarokkal fizettessék meg a háború árát”? Mit jelent az, hogy a magyar állam nem szállít fegyvert és nem enged át területén fegyverszállításokat? Mit mutat a hamis békeszólam és képmutató békepártiság, amelynek keretében egyenlőségjelet tesznek támadó és megtámadott között? Nem fényes külpolitikai sikereket, határtalan magyar dicsőséget fémjelez, hanem szűkkeblű, számító önzést és csontig hatoló félelmet. Az Orbán-kormány világosan a hazai társadalom jelentős részének félelmére és irigységére épít, méghozzá kizárólag belső hatalmi szempontból. Merjünk minél kisebbek lenni. Nem számít sem a haza üdve, sem a határon túli magyar nemzetrészek érdeke. Ez a nemzeti szégyen kormányának (nszk) külpolitikája.
Robert Habeck német alkancellár a minap gyalázatosnak minősítette a magyar kormány magatartását. Igaza van. „Ellenségünk barátja, szövetségünk árulója, aki megpróbált zsarolni bennünket” – tette hozzá. Minden elemi szolidaritás, alapvető erkölcsi felfogás és hosszú távú magyar nemzeti érdek sárba tiprója – teszem hozzá nem kevés fájdalommal a magam részéről.
A nemzetvesztő csatlós
Álljon itt a legsúlyosabb ítélet. Az Orbán-kormány rendre azt hangoztatja, hogy az egész magyar nemzet érdekeinek legtisztább és legerősebb képviselője. Pedig csak annyi történt, hogy lábon megvette a határon túli magyar szervezetek jelentős részét, különösen az RMDSZ-t, amelyik azután hűségesen szállította a Fidesznek az erdélyi magyar szavazatokat. Hatalom és pénz teljesen világos, hézagmentes összefonódása.
Ennek legszörnyűbb példája egyébként manapság éppen a harcoló Ukrajna. A Kárpátalján élő magyarok túlnyomó többsége és az ott tevékenykedő magyar szervezetek, intézmények képviselőinek szinte mindegyike nyilvánosan hitet tett Ukrajna szuverenitásának és területi épségének megvédése mellett, támogatja a honvédő háborút. Rengeteg magyar fiatal csatlakozott önkéntesként az ukrán hadsereghez és a hátországban tevékenykedő polgári védelmi alakulatokhoz. Erről a magyarországi sajtó mélyen hallgat, ami éppen elég bűn, de ezt még tetézi azzal, hogy harsogja, ez nem a mi háborúnk, magyarok, meneküljetek. Azaz igyekszik éket verni az ukrán katonaság különböző nemzetiségű tagjai közé. Ezzel meggyengíti a harcoló alakulatok egységét, másrészt elhinti a nemzetiségi gyanakvás, esetleg későbbi gyűlölködés magvát. De a kárpátaljai magyar fiatalok túlnyomó többsége tudja, hogy ez bizony az ő háborújuk, nem utolsósorban azért, mert ha az orosz imperialistákat nem sikerül megállítani keleten, akkor a front előbb- utóbb eléri Kárpátalját. A kárpátaljai magyar fiatalok látják azt is, amit a magyar kormányfő nem: az ukrán hadsereg nem pusztán saját nemzete, állama, országa, hanem egész Európa szabadságáért, a demokráciáért, a nyugati civilizációért harcol, egyelőre még csak a Donyeck és a Dnyeper folyók mentén. Az ukrajnai háború tehát a mi háborúnk. Az ukrán katonák a mi szabadságunkért is küzdenek és halnak meg. Szlava Ukraini.
Magyarországon az ellenzék, az EU-ban a vezető politikusok köreiben sokan nem értik, hogyan lehet egy jelentéktelenné silányított ország külpolitikailag teljes kudarcot vallott és nemzetközileg immár fényesen elszigetelt kormánya ennyire ostoba, hogy még mindig mentegeti az orosz imperialista agressziót. (Jött a hír, hogy Orbán megvétózta a Kirill pátriárka ellen bevezetendő személyi szankciókat.) Vajon mi lehet az oka annak, hogy az Orbán-rezsim büszkén vállalja egész Európa, különösen a szomszéd nemzetek szinte bármilyen színezetű kormányainak sistergő megvetését, azt a csaknem teljes nemzetközi elszigeteltséget, amely óriási károkat okoz a magyar államnak, nemzetnek és társadalomnak. Két magyarázat forog közszájon. Egyrészt az, hogy Putyin valamivel zsarolja Orbánt, amitől ez utóbbi képtelen szabadulni. Másrészt az, hogy a száz évvel ezelőtti országvesztés tragédiáját feldolgozni képtelen kapzsi és félművelt hazai oligarchia az önkényuralom belföldi nemzetpusztításának következményei elől fokozatosan birodalomépítő dicsőségbe kíván menekülni. Magyarul: Putyin odaígérte Orbánnak Kárpátalját.
Nem tudjuk, hogy mi az igazság, és valószínűleg sohasem fogjuk megtudni. Szerintem nem annyira fontos. A helyzet sokkal egyszerűbb, nem kell semmiféle összeesküvésre gondolni. Arról van szó, hogy a nemzeti szégyen kormánya (nszk) őszinte; természetesen vonzódik és dörgölőzik hasonszőrű önkényuralmi rendszerekhez, hiszen önmaga is az.
Az irigységre, félelemre, gyűlöletre, kirekesztésre és a nyers erőszak kultuszára felépített ideologikus ihletésű oroszországi nacionalista rendszer a leghívebb tükre az irigységre, félelemre, gyűlöletre és kirekesztésre épített magyarországi nacionalista-populista rezsimnek. Ebben a tükörben a hazai önkényuralom saját maga képét csodálja. Ahogy Horthy Miklós félfeudális oligarchikus rendszere természetéből fakadóan vonzódott a fasiszta és náci rezsimekhez, feláldozva érettük népe és nemzete szabadságát és jövőjét, pontosan úgy ragaszkodik a nemzeti szégyen kormánya (nszk) a huszonegyedik század kiforrott nacionalista-populista eszményképéhez, az imperialista orosz rezsimhez. Saját népe és nemzete szabadságának és jövőjének feláldozása árán is.
„A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy híréhez; Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot!” (Petőfi Sándor: Nemzeti dal)
Egyelőre a gyalázat felhordása folyik, immár sokadik rétegben, jó vastagon. Nem lesz könnyű lemosni. Nincs se víz, se vödör, de még takarító sem, aki elkezdené.
De az első lépés az, hogy mi, jóérzésű honleányok és hazafiak legalább legyünk tisztában a vastagon felkent gyalázattal. Ha zavarja a szemünket, az már haladás a jövőbeni kibontakozás felé.”