Amikor megérezték a vereséget, Trump veje és lánya otthagyta Washingtont

Posted by

2020. november 5-én, csütörtökön, alig 24 órával azután, hogy Donald J. Trump elnök az éjszaka közepén azt állította, hogy “őszintén szólva megnyertük a választást”, Jared Kushner felébredt kalorámai villájában, és bejelentette feleségének, hogy ideje elhagyni Washingtont. “Miamiba költözünk” – mondta. Kushner Trump veje volt és főpolitikai tanácsadója. Felesége pedig Ivánka, Trump lánya. Még nem szólta hírek Biden győzelméről, de a Fehér Ház fiatal nagyhatalmú házaspárja nem érezte szükségét, hogy megvárja a hivatalos eredményeket. Látták, hogy milyen irányba haladnak a szavazatok, és megértették, hogy – hacsak nem történik valami váratlan meglepetés – az elnök vesztett. Még akkor is, ha ő maga ezt nem volt hajlandó elfogadni.

Sem Kushner, sem Ivanka Trump nem hitt abban, hogy a választást ellopták. Miközben az elnök az urnazárás utáni órákat és napokat azzal töltötte, hogy a csatatéren lévő államokban vélt csalásokról panaszkodott, és stratégiát tervezett a hatalom megtartására, lánya és veje már most mosta kezeit.

Döntésük, hogy lelépnek, vákuumot nyitott az elnök körül, amelyet olyan összeesküvést sugalló szakemberek töltöttek be, mint Rudolph W. Giuliani és Sidney Powell, akik halott szavazókról, előre tömött szavazóurnákról, korrupt szavazógépekről és külföldi összeesküvésekről szóló, faramuci hamis történeteket meséltek Trumpnak. Miközben az elnök veje négy éven keresztül vitathatatlanul az elnök legbefolyásosabb tanácsadója volt, aki időnként mérlegelt és gondosan ápolta a hírnevét, ebben a sorsdöntő pillanatban úgy döntött, hogy inkább a közel-keleti diplomácia személyes projektjére összpontosít. Visszatért a régióba, hogy olyan személyiségekkel találkozzon, akik később, a Fehér Házból való távozása után is segítségére lesznek a pénzkeresésben. Ez volt az utolsó felvonása annak a mítosznak, hogy Kushner úr lesz a mérséklő erő egy olyan elnök esetében, aki ellenállt a mérsékletnek.

A Kushneráltal játszott szerep élesen kirajzolódhat, amint a 2021. január 6-i, a Capitolium elleni támadást vizsgáló kongresszusi bizottság a héten nyilvános meghallgatásokat kezd. Ugyanakkor Kushner Fehér Házban töltött utolsó hónapjaiban végzett tevékenységét most egy másik, demokrata vezetésű képviselőházi bizottság is vizsgálja, amely azt vizsgálja, hogy vajon arra használta-e fel pozícióját, hogy új magántőke-befektetési cégébe 2 milliárd dolláros befektetést szerezzen egy neves szaúd-arábiai vagyonalapból. Kushner úr azt állította, hogy a közszolgálatban töltött ideje alatt minden jogi és etikai irányelvet betartott….

Megjegyzés: Mikor lehetségesnek tartotta a vereséget, egy magyar politikus lánya és veje is a hatalom közeléből való távozást választotta.

Címkép: Jared Kushner