L. Pál, a vaddisznók és a rossz helyen járó villamos

Posted by
Konok Péter
>Nyilatkozott a Budapesten vaddisznókat mészároló vadász (aki ráadásul állatorvos, hogy külön bukéja legyen a történetnek). “L. Pál” – oldjuk fel a rövidítést, dr. Lehotzky Pál – aki amúgy – ezt külön hangsúlyozzák – a Földművelésügyi Minisztérium állategészségügyi főosztályának helyettes vezetője is volt, tehát komoly szakember, nem valamiféle arra tévedt stüszivadász, szinte hőst farag magából, hazájában meg nem értett prófétát. A vaddisznók, mondja, potenciális sertéspestis-hordozók voltak (potenciális betegséghordozóként aggódom picit), kilövésük direkt hőstett volt. Altatni nem lehetett őket, mert mi van, ha másnap egy mit sem sejtő vadász lelövi a malacokat, aztán mit sem sejtve húsukból belakmározik? A vaddisznóknak amúgy direkt jobb volt így, mert előbb-utóbb úgyis elpusztultak volna (én nem szeretnék itt a halál elkerülhetetlenségén filozofálni) – L. Pált, ha majd egyszer átmegy a Szivárványhídon, az Örök Vadászmezőkön hozsannázó vaddisznók és más lelkes állatok ezrei fogják várni, akiket mind ő szabadított meg a földi Siralomvölgyből, ahol nekik rossz volt.
L. Pál a cikk szerint életében már több százezer lövést adott le, „ismeri és folyamatosan követi a lövészettel kapcsolatos szakirodalmat”, ezért kicsi az esély, hogy kóbor vaddisznók helyett minket, gyermekeinket, kutyáinkat, idős szüleinket, vétlen pizzafutárokat, vagy más potenciális betegséghordozókat lő le, ezt az apró veszélyecskét pedig mindannyiunknak vállalni kell, akár vaddisznók vagyunk, akár nem. Amúgy pedig jól tesszük, ha minél kevésbé látszunk vaddisznóknak.
Persze, véli L. Pál, az egészből nem lett volna ügy, ha senki sem látja, ha nem pont ott áll meg az a rohadt villamos, ahol L. Pál éppen vaddisznókat likvidál. Tetszettek volna másfelé vezetni a villamossíneket. Van-e hangja az elhagyott tisztás szélén kidőlő fának, ha senki sincs, aki hallja? Na, ugye.
L. Pál a problémát abban látja, hogy ő, sajnos, csak az állatgyilkolászás szakembere, kommunikálni nemigen tud, ezért megboszorkányüldözik azok az értetlen emberek, akik nem örülnek, ha L. Pál az orruk előtt lődöz és gyilkolászik, mert a túlérzékenyített gyerekeik (Vuk, Bambi, meg az az összes állatos szar, ugye) rosszul lesznek a fröcsögő vértől, a fájdalomtól visító kismalacoktól, a széttépett zsigerektől, bezzeg a parizert, azt zabálják kétpofára.
L. Pál szerint ő áldozat, azok a büdös vaddisznók meg csak úgy arra jártak, ahol éppen L. Pál is volt, töltött gyilokkal kezében.
Azt hiszem, kevesen értik jobban ennek az egész velejéig rothadt rendszernek a működését, mint L. Pál. Értetlenkedése maga a megértés. Kéne neki egy szobor, vagy valami.