Apósom, Moldova

Posted by
Kecskés Márton
>Moldova György.
Jó tíz évig az apósom volt.
Nehéz ember, a szó legszorosabb értelmében.
Soha nem láttam senkit, aki ennyire valaki lett volna, akinek a súlyával ennyire megtelt volna a szoba, amint lejött az emeletről a vasárnapi ebédre és elfoglalta a helyét az asztalfőn. Hol máshol.
Soha nem láttam senkit, aki ennyire hűséges lett volna az elveihez, a múltjához, a gyerekkorához; a zsidósághoz, amibe született; a rendszerhez, amiben a nagy, orbitális sikereit aratta.
Soha nem láttam senkit, aki a Kádár-rendszerben kapott óriási kivételezettség és a később is fennmaradt jólét körülményei között is ennyire ágrólszakadt, nyomorult, keserű szegényember maradt volna.
Ahogy a kolbászt ette hidegen kenyérrel, ha a felesége két hétig nem volt otthon. Ahogy bögréből itta a bort.
Nem érdekelte a világon semmi, csak a szegények, az elesettek, a kitaszítottak, kisebbségiek, melósok sorsa; nem érdekelték a tárgyak, a pénz, a hírnév, pedig mindből adatott neki sok, nagyon sok.
Döbbenetesen népszerű volt és az ma is. Nézem a Facebookon a náci honlapok kommentelőit, azok is mind rajongtak érte.
Szörnyű zavarban vagyok, mert ha valaki arról ír, hogy valaki meghalt, az végül is mindig nekrológ. Egy nekrológban pedig a paraszt ne magáról beszéljen, hanem a halottról.
Amikor 1980-ban a hetven (tehát rengeteg) forintért megvett A szent tehénnel beálltam a végtelen sorba a Vörösmarty téren, nyilván nem gondoltam, hogy valaha ez lesz az én apósom.
Akiért rajongani fogok, bár szinte semmiben nem fogunk egyetérteni.
De valahogy mégis szóba állt velem; azt hiszem szeretett. Ahogy én is őt. Én nagyon.
Világosan a legnagyobb tömeghatású huszadik századi magyar író volt.
Kötetek milliói állnak különféle kopott polcokon, szinte minden magyar nappaliban.
Jókairól tanultam az iskolában, hogy minden szereplőjébe beleképzelte magát, azért olyan kedves és árnyalt.
Hát ő is.
Ő Gráf, a részeges jobbhalf, ő Girold Mihály, ő a gályarab.
Ő
Tirnauer
Ásó – Kapa
Steinitz – Jascsák – Podhola
Sipőcz – Kohn Géza
Halász – Vadász – Madarász.
Vagyis mától csak volt. De örökké élni fog.