Réti Zsolt
>Rólunk Szól! Döbbenet!
Két dolgot kell megállapítanom a meccsről ami igazolja a tézist. A szurkolást nem tanuljuk, hanem bennünk van!
1. Életem leghangosabb, legszenvedélyesebb szurkolását éltem ma át. Pedig két hete Zágrában, egy hete Belgrádban voltam és az életemben is láttam pár stadiont, lelátót és meccset!
2. Ez volt a vegytiszta Ultra. Igazából nem Ultra volt mert egy csomó elem hiányzott. Viszont olyan alap Ultra volt. Mert ebben a szurkolásban nem volt érdek, irigység, sértettség. Innen kell indulni aki Ultra…
“Ha nem tudsz megtanítani repülni, taníts meg énekelni.” – Pán Péter
Ma 35.000 gyerek töltötte meg az Arénát.
Nem megnézték a meccset. Hanem végig őrjöngték.

Nem volt szervezett szurkolás. Nem voltak rigmusok mert senki nem ismerte őket. Csak szenvedély volt és annak a hangjai.
A történeteknek vannak keretei.
Megbüntették a Magyar szurkolókat a viselkedésük miatt. A mérkőzést Angol térdeléssel, és stadionnyi fütyüléssel kezdődött. Gondolom most ez a téma Angliában. A gyerekek nem buták. Tetszik nekik a nagyobb fiúk vagánysága. Másolnák őket. De nem merik. Most magukban voltak, gyerekek és merték. Zárásként a csapat elénekelte a Himnuszt a kezdő körben. A felnőtteken kívül nem énekelték. Mert még nem tanulták meg a szöveget. Olyan fiatal gyerekek.

HIHTETLEN VOLT ÁTÉLNI!