Na és ma kinek hányszor tette tönkre a lelkét a közösségi média?

Posted by

Csóka Ágnes

>Egyre kevesebbet beszélünk róla, mert olyan jó végre nem csak erről beszélni, meg történik most épp elég egyéb borzalom is a világon, de az elmúlt két év és a megszokott rutinjainkat felborító világjárvány még akkor is maradandó nyomot hagy az életünkön ha esetleg már soha többé nem is kell testközelből találkoznunk vele. A kényszerű elszigetelődés persze hozhat magával nagy felismeréseket, hasznos új szokásokat vagy a korábbinál több kreatív energiát, de azért gyakoribb kimenetele a hús-vér valóságból való kiszakadás és a virtuális/digitális térben elveszés, ahonnan még a szobafogság végetértével sem könnyű visszatérni. Legjobb esetben pedig egy világjárvány témát és teret ad ahhoz, hogy az ember megénekeljen mindenkit érintő kérdéseket és ezzel is segítse a hosszútávú gyógyulást. A korábban a FubariteFLOO és Mom zenekarokban is felbukkanó Fodor Gábor első szólólemeze múlt héten jelent meg, és az új anyag egyik számához készült videót nálunk nézhetitek meg először.

Függő című dal ember és közösségi média groteszk és szürreális viszonyáról elméledik, az ehhez készült videót pedig Kereszty Róza és Kertai Kristóf rendezte.

Kristóf így mesélt a koncepcióról és a közös munkáról:

A közös ötletelés elején Gábor elmondta, hogy a pandémia alatt az összes szociális kapcsolatát a telefonján keresztül élte meg, egy vidéki-tanyasi környezetben. Itt kezdte el érezni azt a fajta görcsös, kiútkereső, mégis vissza-visszaeső social media függőséget, amit bár rengetegszer hallunk, tapasztalunk, mégsem teszünk igazán ellene. Ahogy Gábor a saját zenei világával, mi Rózával a látvánnyal szerettük volna ezt a kérdéskört egyedi stílusban megjeleníteni. 

Kereszty Róza

Kereszty Róza pedig a következőket mondta el a klipről:

Én beleszerettem az album témájába, – a vidék-város, a virtuális-, és valós tér ellentmondásaiba – és a zeneszámok keletkezéstörténetébe. A Függő című szám nekem elég intenzív és a szövege pedig nagyon sűrű, ebből tudtunk Gáborral és Kristóffal közösen építkezni  a vizuális koncepció kialakulásakor. Azt kerestük, hogy hogyan tudjuk a low-budget kereteken belül megjeleníteni a social media függőségnek és szorongásnak az ellentmondásait. Én úgy látom ezt a viszonyt, hogy egyszerre szép és káprázatos, közben pedig nyers és borzasztó, de közben elvakít, megszédít és a hatalmába kerít, az ember kiszolgáltatottá válhat tőle. Ez elég groteszk és szürreális is tud lenni. 

A téma nem könnyű vagy egyszerű, de jó ha beszélünk róla, főleg ha nem telefonon vagy képernyőn keresztül. A depressziós istenember I. (képernyő) albumot, rajta a Függővel itt hallgathatjátok loopolva Insta-pörgetés és egyéb digitális/analóg tevékenykedések közben.

Fotók: Ligeti Bálint és Seres Donát
Keretblog.hu