Meghalt Haumann Péter – dermesztő

Posted by

Bóta Gábor
Meghalt Haumann Péter, ezt most éjjel tudtam meg,. Dermesztő!!!! Elképesztően nagy színész volt, akinek utolsó időszakában méltatlanul elfogytak a szerepei. Pillanatnyilag nem tudok mást tenni, minthogy újra megosztom, amit a 80.-ik születésnapjára az art7 művészeti portálra írtam. Nem mindig voltál békés, de most nyugodj végtelen békében Péter, ha valaki, te igazán rászolgáltál!

A cikk tavaly májusban

Gyakran tartják túl soknak Haumann Pétert, aki néhány napja volt 80 éves. Tényleg „árult” bóvlit is. De nem ritkán olcsónak látszó eszközök felhasználásával nagy alakításokat nyújtott.

Haumann Péter, a Nemzet Színésze         Fotó: Wikipédia

Ripacs vagy nem ripacs, ez itt a kérdés. Ezzel eszem ágában sincs szidalmazni, sőt. Mer sok lenni. Mer túl sok is lenni. Berobban a deszkákra, és igencsak ott van. Olykor szétfeszíti a színpadot. Nem ritkán őrülten hadonászik, teli tüdőből kiabál. Tudja az ócska, de jól bevált színészi trükköket, fortélyokat, fogásokat. Ezek jelentős részét valószínűleg Debrecenben és Pécsett leshette el, akár táncoskomikusoktól. Pályája elején, vidéki évei alatt, hosszú ideig volt országosan ismeretlen. Pesten egy pici teremben, a 25. Színházban, kapásból bejátszotta magát a szakmai köztudatba. A Szókratész védőbeszédét adta. Az igazáért minden körülmények között kiálló halhatatlan filozófus bőrébe bújt fiatalon, és jóval később, idősen is. Platón szövegének segítségével tapasztalt aggoknak is becsületére váló, pengeéles agyra valló gondolatmeneteket vezetett végig, már-már forradalmi hevülettel. Példát mutatott gerincességből, vaslogikából, nagyvonalúságból, okos szellemességből. Ifjan nagy színészeknek is becsületére váló alakítást nyújtott. De ehhez már akkor sem vágta magát haptákba. Nem volt dagályosan ünnepélyes. Nem akarta megmutatni, hogy milyen fennkölten tud klasszikusan veretes szöveget mondani, és ehhez mennyire zengzetes a hangja. Esze ágában sem volt koturnuson állva szónokolni. Éppen azzal nyert csatát, hogy kimondottan hétköznapi volt. Rendszeresen kereste velünk a szemkontaktust, és annyira közvetlen volt, mintha választ is várna tőlünk a felvetéseire. Bár nem szóltunk vissza, mégis vitapartnerének érezhettük magunkat. Azt érezhettük, hogy amikről beszél, azok a mi problémáink is. Már ekkor sem pasztellszínekkel dolgozott. Mert akár nyers lenni, vaskos, metszően gunyoros. Aki látta, azzal egyszer és mindenkorra megjegyeztette magát. Nyilvánvaló volt, hogy igencsak markáns egyéniség. Annyira, hogy nem is tudott beilleszkedni a 25. Színház lelkes, világmegváltó szemléletű, az előadásokat kis falvakba is lázas lelkesedéssel elvivő, mindenáron közösséggé válni akaró csapatába. Akadtak, akik kifejezetten idegesítették. Nem akarta, hogy a többiekkel egyszerre mozduljon a lába, ugyanúgy verje a ritmust, mint ők. Olajra lépett. A nagy közösségi nekibuzdulás távol állhat tőle.

III. Richárd, 1973          Gloster: Haumann Péter         Rendező: Fehér György

Egy József Attila Színházban töltött év után, a Madách Színházba invitálja Ádám Ottó, akitől amúgy is sokat tanult. Kezdetben elfogódott. Fél attól, hogy nem tud beilleszkedni az igen erős hierarchiába. Fontos szerepek nem sikerülnek neki igazán jól. Négy-öt év is kell ahhoz, hogy sínre kerüljön. Aztán a Doktor úrban már felszabadultan komédiázik, majd nyugodtan jöhet Benedek is a Sok hűhó semmiértben és Claudius a Hamletben.

Észreveszik milyen remekül tud aljas elvetemülteket játszani. Egy időre gonoszember specialistát csinálnak belőle. Inkvizítor például a Spanyol Izabellában, hitnyomozó a Csillag a máglyánban. Tévéfilmben III. Richárd. A Mahagonny városának tündöklése és bukásában Hétszentség Mózes sem tartozik a kimondottan szerethető, pozitív figurák közé. Haumann, Psota Irén Hocinesze Leokádiájával együtt, oltári volt. Hatalmas elánnal énekelt, táncolt, féktelenül telerajcsúrozta a deszkákat, miközben rávilágított, hogy ebben a világban csak gátlástalansággal lehet talpon maradni. Brecht mindig is jól állt neki. Gyurkó László azért hívta a 25. Színházba, mert látta őt a pécsi Állítsátok meg Arturo Uit! produkció címszerepében.

Egészséges erotika, 1986         Rendező: Tímár Péter

Megy neki a szekér a Madáchban, de érezni kezdi, hogy némiképp rutinossá válik, a Macskák többszázadik előadására bemenni, bármekkora siker, már nem feltétlen öröm. Rengeteget tévézik, vacak marhaságokban is. Sok mindent ő sem tart jónak, de kell a pénz az öttagú család eltartására. Vannak, akik ezért rossz szemmel néznek rá, úgy gondolják kiégett, elfáradt, „lejárt” a színészete. Ezekből a véleményekből ő is visszahall nem egyet, nem kettőt. Keresi a helyét. A Radnótiban néhány évre megtalálja. Remek Az árvákban, a Vőlegényben. Halálra élvezi, hogy az Operettszínházban, női ruhába bújva, brillírozhat az Őrült nők ketrecében.

Mégis hiányérzete van. Ő is szeretné, ha megújulna a színészete, és ebben komoly segítséget remél a Katona József Színház kiváló rendezőitől. Elmegy Zsámbéki Gábor akkori igazgatóhoz. Aki azt mondja, egyelőre nem tud neki szerepet adni. Ha úgy érzi, hogy majd tud, jelentkezik. Emiatt szorong. Tart attól, hogy tényleg leírták. Aztán évek múlva csak összejön a „frigy” közte és a Katona között. Nem tűnik rossz házasságnak. Zsámbéki rendezi A fösvényben Harpagonként. Tényleg megújult. Eltűntek az eszelősen széles gesztusai. Dühkitörést akár tud úgy is ábrázolni, hogy halk, de olyan gyilkos tekintettel néz, hogy az hátborzongató. E szerint a felfogás szerint Harpagon nem vásárian harsány, nem jutalomjáték a színész számára. Nem is olyan erőteljes személyiség, mint amilyenre általában formálni szokták. Csak a talpnyaló, behódoló környezete láttatja annak. Az Ascher Tamás rendezte Művészetben fölöttébb játékos, és mégis óramű pontosságú mesterhármast alkot Bán Jánossal, Lukáts Andorral. A Macbeth-ben, a legnagyobb vérengzés közepette bejön egy röpke jelenetre kótyagos várkapusként, és a tragédia ellenpontozásaként dől a nevetéstől a publikum…

Elfogynak a méltó szerepei. Az utolsó ezzel a társulattal A mi osztályunkban, Abram, aki a vérzivataros időkben valamennyi társát túléli. 22 év után szakításra kerül sor a Katonával. Az ügynök halála címszerepét nyilván szívesen játszotta volna el ott, de erre Miskolcon került sor.

Eldorádó, 1988         Rendező: Bereményi Géza

A legutolsó színpadi szerepe ugyancsak Harpagon, a Magyar Színház 2017 elején bemutatott produkciójában, Lengyel Ferenc rendezésében. Ebben visszajön az a nekiszabadult Haumann, akit évtizedekkel ezelőtt megszoktunk. Ez egy mindenkit leuraló, üvöltöző, basáskodó, megalázó, igencsak erőteljes Harpagon. Emiatt beleférnek a karakterébe a legvadabb, legharsányabb eszközök.  Megemelt hangú beszédmód, bizonyos szótagok agyonhangsúlyozása, szemek meresztése, sőt forgatása, gyors, apró léptek, kidugott hassal, homlokhoz tett kézzel való fürkésző nézés. Persze lehet azt mondani, hogy ez borzalmas. De Harpagon maga is az, és jól, meglehetősen markánsan lehet így jellemezni. Meg aztán Molière a commedia dell’ artéból táplálkozott, amitől egyáltalán nem állt távol az akár trivialitással vegyülő harsányság. Haumann bátor vagánysággal alkalmazza ezeket az eszközöket, olykor tényleg az ízléshatáron mozogva. De mivel nagy színész, általában nem marad a felszínen. Amikor Harpagon megtudja, hogy oda a pénzesládikája, összeroskad. Olyan, mintha a gyereke halt volna meg. Nem kap levegőt, megmerevedik, megy ki belőle az élet. A komédia, ennek a jelenetnek az erejéig, átfordul tragédiába, mert érzékelteti, hogy ezt az embert tényleg a számára lehető legiszonyúbb veszteség érte. Aztán amikor kiderül, hogy mindez csak átverés, megleckéztetés volt, jöhet ismét a vérbő komédiázás.

Platón: Szókratész védőbeszéde         Elmondja: Haumann Péter

Tudom, hogy éppen pandémia van, de már lehet játszani, tartottak is bemutatókat. Haumann kerek jubileuma alkalmából nem olvastam, hogy bárki is meg akarta, akarja kínálni őt egy jutalomjátéknak beillő, izgalmas, hálás szereppel. Több mint húsz éve ezt mondta nekem egy interjúban. „Érdekelne, működik-e még az, hogy egy nagy színházban, hat-nyolcszáz embert „meg lehet etetni” élő hanggal, tudom-e még gyakorolni a mesterségnek azt a szépségét, hogy nagyteremben úgy szólalok meg, hogy amit mondani kívánok, „el tudom helyezni” a nézőben, jól érzem magam, felölelem az egész teret, azt a sok embert. Ezt nagyon kipróbálnám.”

Én pedig igencsak szeretném őt látni, amikor kipróbálhatja.

Egy év telt el azóta….
Címkép: A Macskák előadásán búcsúzott a színpadtól